Központ
2017. szeptember 20. szerda, Friderika
Zivatar
Ma
Zivatar
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Helyenként felhős
Péntek
Helyenként felhős

Tisztogatás az MPP-ben

Központ október 25, 2012 Hír & hírháttér

mppTisztogatás az MPP-ben

A Magyar Polgári Párt kongresszusa és elnökcseréje óta az alakulatban háború dúl. A kongresszus után néhány nappal László György, az MPP Maros megyei elnöke sajtótájékoztatón és nyílt levélben bírálta Biró Zsoltot, az új elnököt, illetve az EMNP-vel való fuzionálás szükségességét hangsúlyozta, de meglebegtette saját átigazolását is. Az újdonsült elnök és csapata szerint László nyilatkozataival saját magát lehetetlenítette el, és a pártszabályzat értelmében a jogi procedúrák elindítását tervezik kizárásának érdekében.

„Az Országos Tanács egyhangúan szavazta meg a szervezet önállóságát támogató határozatot. László Györgynek tudnia kell, hogy ezen határozat értelmében kizárt az alakulat fúziója más politikai szervezettel. Amennyiben ezt valaki a kongresszus után néhány nappal megkérdőjelezi, nem csak fegyelmezetlen, de következetlenségről is tanúbizonyságot tesz, hisz ő sem tiltakozott a kongresszuson ez ellen” – erősítette meg Biró Zsolt lapunknak. Az új elnök hozzátette: országos tanácsi határozattal ment szembe László György, holott lett volna bőven alkalma, hogy a kongresszuson ellenszavazattal kifejezze akaratát. „Szembemegy az MPP-vel, és ez megengedhetetlen. Ugyanakkor László Györgynek a tárgyalóbizottságban való jelenléte ellehetetlenedett, miután kilátásba helyezte, hogy átigazol az EMNP-be” – mondta el Biró.

László: jogtalanul zártak ki a pártból, mert el akartak hallgattatni

László György a pártból való kizárását demokráciaellenesnek, jogtalannak és elsietettnek tartja, hisz több – az alakulat alapszabályzatában megfogalmazott – procedúra kellett volna megelőzze ezt a „halálbüntetéssel egyenrangú” döntést. Ugyanakkor László egyértelműen úgy véli, hogy a kizárásának értelmi szerzője nem más, mint Szász Jenő, hisz László volt azon ritka pártvezetők egyike, akik szembe mertek szállni a régi elnökkel. „Elérkezett a leszámolás pillanata, amikor mindenkit, aki nem követte feltétel nélkül Szász Jenőt, megpróbálnak eltávolítani a pártból. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy céljuk nem a Maros megyei elnöki tisztségből való leváltásom volt, hanem a tárgyalóbizottságból való kizárásom, ezzel elhallgattatásom. Tudták, hogy jelenleg egyetlen megoldásnak az EMNP-vel való fúziót látom, hisz a magyarság érdekei is ezt követelik meg, és együtt reális esélyünk van a győzelemre. Ők viszont ezt ördögtől valónak vélik, és féltek attól, hogy a tárgyalásokon hajlandó lettem volna egy olyan egyezségre, ami keresztezte volna Szász elképzeléseit, szándékait. Ezért kell nekem a pártból mennem” – fakadt ki László György.

A Maros megyei elnök állítása szerint tudomásul veszi a pártból való kizárását, mert el szeretné kerülni a belső konfliktusokat, amelynek áldozatául eshet a Magyar Polgári Párt. „Nem várom meg a jogi döntést – amelynek egyébként egyértelmű a kimenetele – és felfüggesztem a pártbeli aktivitásom, viszont továbbra is segíteni fogom az MPP-s önkormányzati képviselőket” – fejtette ki.


László György saját magát lehetetlenítette el

„László György kijelentéseivel nemcsak a párt tárgyalópozícióját gyengítette, hanem az Országos Tanács egyhangú határozatával is szembement a fúzió gondolatának felvetésével. László vádaskodásai ellenére a párt demokratikusan működik, és az OT-n elfogadott határozatok az alakulat minden egyes tagjára vonatkoznak, ő pedig szembefordult ezzel – szögezte le Biró Zsolt, aki hangsúlyozta, hogy a pártból való kizárásához szükséges jogi procedúrákat sorban végig fogják járni, természetesen a politikai alakulat alapszabályzatnak megfelelően.


Share Button
Ennyien olvasták: 213

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.