Központ
2017. október 16. hétfő, Gál
Derült
Holnap
Derült
Derült
Szerda
Derült
Derült
Csütörtök
Derült

Tizenegy év börtönre ítélték a marosvásárhelyi darabolós gyilkost

Központ február 25, 2015 Hír & hírháttér

Első fokon 11 évre ítélte szerdán a törvényszék azt a férfit, aki tavaly különös kegyetlenséggel megölt egy nőt Marosvásárhelyen, majd feldarabolta a holttestet – írja a voceatransilvaniei.ro-ra hivatkozva a maszol.ro.

holttest

Az áldozatra 2014. szeptember 10-én bukkantak rá a járókelők a vasúti sínek mellett, egy műanyag zacskóban. A nő levágott lábait néhány méterrel távolabb találták meg, szintén műanyag zacskóba csomagolva. A gyanúsítottat, a 18 éves Szőcs Sándor Gyulát szeptember 12-én őrizetbe vették, és beismerte tettét.

Vallomásából kiderült, hogy egy marosvásárhelyi kocsmában ismerkedett meg a nővel, akivel együtt italoztak egy darabig. Este kettesben távoztak a bárból, és elhatározta, hogy kirabolja „ivócimboráját”. A vasúti sínek mellett leütötte, és elvette a táskáját. Az nem világos, hogy utólag miért darabolta fel a holttestet.

A bíróság ítélete szerint a vádlottnak összesen 100 ezer lej kártérítést is ki kell fizetnie a meggyilkolt nő családjának.

Forrás: voceatransilvaniei, maszol

Share Button
Ennyien olvasták: 252

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.