Központ
2017. augusztus 17. csütörtök, Jácint
Helyenként felhős
Csütörtök
Helyenként felhős
Derült
Holnap
Derült
Derült
Szombat
Derült

„Tóásó feleségének a halála egyértelmű üzenet volt”

Központ július 29, 2015 Hír & hírháttér

Sem a rendőrség, sem az Alkotmányvédelmi Hivatal nem tartja indokoltnak Tóásó Előd védelmét azt követően, hogy Bolíviában tragikus hirtelenséggel elhunyt bolíviai felesége, Maria Elena Fortun de Toasó. Halálát az orvosi jelentés szerint fertőzés okozta, de vannak, akik nem zárják ki, hogy az asszony politikai gyilkosság áldozata lett.

toasoesfelesege

Magyarországon a hatóságok értékelése szerint Tóásó Előd élete nem forog veszélyben. Ő maga sem kért védelmet, tudtuk meg Tóásó jó ismerőjétől, a hazahozatalában is segédkező Lukács Csaba újságírótól.

Tóásó a nyilvánosság előtt ma sem ismert vádalku részeként kerülhetett szabadlábra, majd az év elején haza. Feleségét, akit bolíviai fogságában ismert meg, Tóásóval együtt nem tudták kimenekíteni a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai. Lukács Csaba szerint Maria Elena Fortunának az utóbbi időben megromlott a viszonya a nővérével, aki mindinkább a férje ellen próbálta hangolni őt, s végül ő beszélte rá, hogy Bolíviában maradjon. Tóásó végig remélte, hogy felesége nem túl hosszú idő elteltével követi majd őt.

Más megközelítésben azonban Maria Elena túszként maradt Bolíviában. Egyfajta garanciaként, hogy Tóásó betartja a vádalkuban foglaltakat. Ő viszont már a reptéren arról beszélt, hogy mi minden történt másképp, mint ahogy a hazai közvélemény addig tudni vélte, majd nekilátott, hogy könyvben foglalja össze történetét. Akik ismerni vélik a bolíviai közállapotokat és az ottani hatalom, s legfőképpen a titkosszolgálatok működését, úgy vélik, Tóásó feleségének a halála egyértelmű üzenet volt, mi vár arra, aki nem tartja be az alkut. Ugyanakkor névtelenséget kérő belügyi forrásunk szerint a történtek után már nem valószínű, hogy Tóásó után nyúlna a bolíviai titkosszolgálat.

Tóásó Előd egyike volt annak az öt külföldinek, akik a hivatalos bolíviai álláspont szerint merényletet terveztek Evo Morales elnök ellen. Rózsa-Flores Eduardo, a horvát-bolíviai-magyar állampolgár vezette a bolíviai titkosszolgálat által terroristának tartott csapatot. Rózsa-Flores a délszláv háborúk idején a horvátok oldalán szervezett harcoló szabadcsapatokat. Bármi volt is Rózsa-Flores és társai valódi célja, 2009. április 16-án a Santa Cruz-i Las Americas Hotelben a bolíviai hadsereg különleges egysége rajtuk ütött, és a hivatalos tájékoztatás szerint közülük hármat tűzharcban megölt, kettőt elfogott.

Ma már bizonyított tény, hogy ebből alig valami igaz. Miután Magyarországon megvizsgálták az erdélyi származású Magyarosi Árpád holttestét, nem találtak rajta lőpornyomot. Más áldozatokon sem. Ők nagy valószínűséggel egyetlen fegyvert sem sütöttek el. A testeken és a végtagokon áthatoló lövedékek nyomai arra utalnak, hogy az áldozatok már megadták magukat, magasba emelt kézzel álltak, amikor a halálos lövések érték őket, de volt, akit megkötöztek kivégzése előtt.

Bár Tóásóék kirakatperében nyilvánvalóvá vált, hogy a bizonyítékok egy része koholt, más része meghamisított, a bolíviai igazságszolgáltatás „tette a dolgát”. Fegyveres felkelésben való részvételért öt év tíz hónap börtönre ítélték Tóásót, aki a rács mögött töltött évek alatt ismerkedett meg Maria Elena Fortunnal, Bolívia egykori belügyminiszterének lányával. 2012-ben házasodtak össze.

Forrás: NOL

Share Button
Ennyien olvasták: 700

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.