Központ
2017. augusztus 17. csütörtök, Jácint
Derült
Csütörtök
Derült
Derült
Holnap
Derült
Derült
Szombat
Derült

Új egészségügyi törvénytervezet

Központ január 16, 2012 Hír & hírháttér

Új egészségügyi törvénytervezet

„Hamarosan elkezdjük az egészségügyi reform hatékony végrehajtását célzó törvénytervezet kidolgozását. Az egészségügyi reform feltétlenül szükséges, ugyanis jelenleg rengeteg hiányossága van a rendszernek, mind a finanszírozást, mind az egészségügyi szolgáltatások minőségét illetően.

 

Az új törvénytervezet kidolgozása előreláthatóan mintegy 3-6 hónapot vesz igénybe, ez alatt az idő alatt pedig konzultálni fogunk mindazon – közvetlenül vagy közvetve érintett – csoportok képviselőivel (orvosok, jogászok, páciensek szervezetei, szakszervezetek stb.), akik érdemben hozzászólhatnak a készülő kerettörvény tervezetének minden fejezetéhez egy széleskörű társadalmi konzultáció során. Ezt követően kerül majd közvitára a törvénytervezet, amelyhez bárki hozzászólhat majd” – nyilatkozta Ritli László egészségügyi miniszter.

Szerkesztőségünkbe eljuttatott közlemény szerint a szaktárcavezető hozzátette, hogy az új tervezet jelentős módosításokat tartalmaz majd több területen, mint például a kórházak működése, a biztosítások felhasználási módja, vagy a malpraxis. 

 Az elkövetkező napokban az Egészségügyi Minisztérium közzéteszi a konzultációk kalendáriumát – áll a közlemény szövegében.

 

 

Share Button
Ennyien olvasták: 142

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.