Központ
2017. augusztus 21. hétfő, Sámuel, Hajna
Eső
Holnap
Eső
Derült
Kedd
Derült
Eső valószínű
Szerda
Eső valószínű

Vadászrepülőgépeket vásárolna Románia

Központ január 13, 2015 Hír & hírháttér

Újabb 12 vadászrepülőgépet vásárolna Románia.

vadaszrepulo

A védelmi minisztérium tervei szerint az F16-osok fele jövőre, másik fele 2018-ig érkezne az országba. Egyelőre nem tudni, melyik országtól vásárolnák a harci gépeket, mint ahogy azt sem, mennyi pénzt szán erre a kormány.

Mircea Duşa védelmi miniszter azt mondta, a gépekre azért van szükség, hogy Románia teljesíteni tudja vállalásait a NATO-val szemben, illetve hogy biztosítani tudják az ország légterének védelmét. A tárcavezető azt is elmondta, a korábban vásárolt hat F-16-ost már felújították. Az első, F16-osokból álló repülőszázadra 628 millió eurót költött az állam.

A digi24 hírtelevízió által megkérdezett szakértő szerint legalább 4-5 ilyen repülőszázadra lenne szükség ahhoz, hogy biztosítani tudják Románia légterének védelmét. Egy repülőszázad általában 10-15 repülőgépből áll. A román légierőt jelenleg a NATO segíti az ország légterének védelmében.

Forrás: mvr/erdelyfm

Share Button
Ennyien olvasták: 131

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.