Központ
2017. november 23. csütörtök, Kelemen, Klementina
Köd
Csütörtök
Köd
Köd
Holnap
Köd
Helyenként felhős
Szombat
Helyenként felhős

„Vass Levente kizárólag az RMDSZ polgármesterjelöltje”

Központ november 14, 2011 Hír & hírháttér

VASS„Vass Levente kizárólag az RMDSZ polgármesterjelöltje”

Újra zűrzavar uralkodik a magyar politikai pártok közös vásárhelyi polgármesterjelölt-állításának ügyében. Bár eddig biztosan tudtuk, hogy az RMDSZ és az EMNT megegyeztek – és az MPP-t is maguk mellé kívánták állítani –, hogy dr. Vass Leventét szeretnék az elkövetkezendő négy évben a polgármesteri székben látni, de ezt a döntést a héten Tőkés László, az EMNT elnöke megvétózta.

 

„A jelenlegi állás szerint Vass Levente nem az RMDSZ és az EMNT közös, hanem kizárólag a Maros megyei/marosvásárhelyi RMDSZ saját polgármester-jelöltje.”

A radikális változás magyarázataként Tőkés elmondta: „Mi a plurális és demokratikus magyar összefogás hívei vagyunk, s ennek megfelelően nem az RMDSZ jelöltjét, hanem a marosvásárhelyi magyarok közös jelöltjét kívánjuk a helyhatósági választásokon elindítani és támogatni” – áll a nyilatkozatban, amely szerint Vass Levente csupán egyike a szóba jöhető közös jelölteknek, de Tőkés inkább Smaranda Enache mellett tenné le a voksát.


Összefog az MPP és az EMNT?

Az EMNT a közös jelöltállításra a továbbiakban is készen áll, ha ez koalíciós egyezségen alapul, ennek értelmében pedig a mielőbbi megállapodást szorgalmazzák – írja közleményében Tőkés. Szerinte „megengedhetetlen, hogy az RMDSZ egyes tisztségviselői a szövetség egyoldalú választási kampány- és propagandacéljaira használják fel az EMNT és az EMNP együttműködési készségét.” Ugyanakkor Toró T. Tibor is kifejtette, egyetért Tőkés László döntésével. „A marosvásárhelyi polgármesteri tisztséget megpályázó közös jelöltnek olyan személynek kell lennie, aki sikerrel fel tudja venni a harcot Dorin Floreával. Széleskörű összefogásra és együttműködésre van szükség, éppen ezért nem elfogadható az, hogy a szövetség rátelepedjen és kisajátítsa Vass Leventét, mint az RMDSZ jelöltjét, elvárva azt, hogy a többi politikai alakulat felsorakozzon mögéje” – magyarázza Toró.

„Többször is világossá tettük álláspontunkat, mely szerint a polgári alakulat a teljes nemzeti egység megvalósítása érdekében pártok felett álló személyt javasol polgármester-jelöltnek. Ebben a kontextusban üdvözöljük Tőkés Lászlónak a marosvásárhelyi polgármester-választás tárgyában született állásfoglalását is, mely szerint Vass Levente, a bukott egészségügyi miniszter tanácsadója nem lehet Marosvásárhely magyarságának egységes jelöltje” – áll az MPP Szász Jenő által jegyzett szerdai közleményében.

Az MPP továbbra is nyitott az együttműködésre az általuk felvállalt eszmék és nevesített személyek körül kialakítandó konszenzus érdekében. „Örömmel fogadjuk Tőkés Lászlónak a Smaranda Enache jelöltségét támogató kijelentését is, hiszen mint ismertes a neves emberjogi harcos egyike az általunk korábban is nevesített jelölteknek. Megismételjük ugyanakkor korábbi felhívásunkat is, mely szerint a közéletben való szerepvállalásra bátorítjuk, és mint további lehetséges jelölteket fenntartjuk Benedek Imre orvosprofesszort, aki szakmailag nemzetközi elismertségre is szert tett; illetve Biró Zsoltot is” – olvashattuk az MPP közleményében.


Share Button
Ennyien olvasták: 231

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.