Központ
2017. augusztus 17. csütörtök, Jácint
Derült
Holnap
Derült
Derült
Szombat
Derült
Helyenként felhős
Vasárnap
Helyenként felhős

Zenekara kirúgta a Tusványoson is fellépő Oláh Ibolyát

Központ július 22, 2014 Hír & hírháttér

Zenekara kirúgta a Tusványoson is fellépő Oláh Ibolyát

Folytatódik Oláh Ibolya popzenei drámája: pontosan tíz napja még a Karmapirinnel koncertezett a Nagykállói Sörfesztiválon, és közös lemezt is terveztek, de a nyíregyházi blueszenekar négy nap múlva már az exmegasztáros és szintén nyíregyházi Szakos Andreával koncertezik az erdélyi Tusványoson.

     

 

Sőt az együttes a Facebook-oldalán bejelentette, megszakították a munkakapcsolatot Oláh Ibolyával. „Eléggé érzékenyen érintett bennünket a dolog, ezért nem akarok nyilatkozni” – válaszolta Zombor Szabolcs együttesvezető, aki csak a Kelet-Magyarország cikkében vázolt néhány részletet. „Ibolya egy olyan világból jött, ahol nagyszínpadok, sportcsarnokok vannak, a háttérben komoly szerzők állnak, és nem akarta elölről kezdeni, holott szükséges lett volna” – nyilatkozta Szabolcs.

A problémáik márciusban kezdődtek, amikor egy interjúban Ibolya csak szóló terveiről beszélt, a Karmapirinről egy szót sem szólt. Ezt követően a zenekar megegyezett vele, a nyári koncerteket még együtt csinálják végig, ősszel pedig mindenki megy a maga útjára, de aztán rájöttek, ez a megoldás számukra előnytelen. „Összeültünk, és úgy határoztunk, mivel hosszú távra tervezünk, nincs értelme ezt a zsákot tovább cipelni” – mondta Szabolcs a KM interjújában, ami igazolja, hogy a szakítást ők kezdeményezték.

Az első Megasztár 2. helyezettje ezt Facebook-oldalán így magyarázta: „Rájöttünk, nincs közös jövőnk. Sem szakmailag, sem emberileg nem egyeztek az értékeink, elképzeléseink” – írta Ibolya, és az aggodalmaskodó bejegyzésekre válaszul hozzátette: „Elkezdtem dolgozni az új dalaimon. Igyekszem nem eltűnni, és mihamarabb színpadra állni.”

„Nagyon sajnálom, hogy megint nem találta meg azt a csapatot, ahol lehorgonyozhat” – írta egy Iván nevű rajongója. „Ismétlődő problémák nálad” – tette hozzá egy Andrea nevű követő, és Ibolya kirúgása valóban illik az eddigi kudarcok sorába. Tavaly márciusban végleg szakított vele a menedzsere, a lemezszerződését pedig felbontotta. Decemberben színházi szerepet kapott, de visszavették tőle, mert a próbákra nem járt be. Az a kijelentés is új értelmet nyert, amelyet Zombor Szabolcs, a Karmapirin vezetője tett az első budapesti koncertjüket követően: Az Ibolyát nyitó kulcsra szeretet van írva.

Forrás: blikk.hu, maszol

Share Button
Ennyien olvasták: 156

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.