Múlt héten zajlottak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem vezető testületeiben a választások, ahol a kari tanácsok és a szenátus tagjait jelölték ki a következő négy évre. A román és magyar oktatók száma az elfoglalt állások számával részarányos, ám a Gyógyszerészeti Karon a sorozatos igazságtalanságok miatt a magyar oktatók bojkottot hirdettek. Dr. Szilágyi Tibor, a magyar tagozat volt rektorhelyettese nem reméli, hogy a választások folyományaként pozitív előrelépés szülessen az egyetem önálló magyar tagozatának megalakítása terén.
Szilágyi érdeklődésünkre elmondta, hogy a kari tanácsokba és a szenátusba előre leosztott számú oktató kerülhet be, és ez – a tanárok számának függvényében – részarányosan van elosztva a magyar, illetve a román oktatók között, azaz ilyen szempontból nincs verseny. „A másik fontos dolog, hogy az egyes tagozatokon belüli versenyben a magyar helyekre csak a magyarok, román helyekre csak a románok szavaznak, emellett a törvény előírja: ezen testületeknek legalább 25%-a diák kell legyen. Tehát ahány munkakönyves román vagy magyar tanár van, aszerint osztják el a helyeket a testületekben, illetve hasonlóan működik ez a diákok esetében is” – magyarázta.
Minden szempontból legitim az eredmény
A választások eredményeképp a magyar vonalon megmaradtak, akik a múlt ciklusban is tagok voltak: Szabó Béla, Szilágyi Tibor, Pávai Zoltán, Benedek Imre, Szatmári Szabolcs és Egyed Imre professzorok. A volt rektorhelyettes ezt úgy értékeli, hogy továbbra is bizalmat szavaztak a tagozat vezetősége által eddig követett irányvonalnak. Új tagok: Szász József és Lázár Erzsébet adjunktusok, és bekerültek fiatal kollégák is, Kovács István és Orbán-Kis Károly adjunktusok személyében. A Fogorvosi Fakultás kari tanácsába Mártha Krisztina docenst, a szenátusba Petcu Blanka adjunktust választották be a magyar oktatók. Az első fordulóban 90 százalék fölött volt a részvételi arány, tehát Szilágyi elmondása szerint érdekli a tanárokat a tagozat sorsa, és minden szempontból legitim a választások eredménye.
Sipos Emesét kizárták a megmérettetésből – bojkottálnak az oktatók
Szilágyi arról is tájékoztatott, hogy a Gyógyszerészeti Karon a magyar oktatók bojkottálják a szavazást, mert értékelésük szerint több igazságtalanság történt a magyar kollégák ellen. „A jelölteket departamentális szinten választják meg, és a gyűlésen állítják össze a listát. Sipos Emese professzor is felkerült a listára, és senki, az ülésvezető sem szólt, hogy ezzel bármiféle probléma lenne. Utólag három személyt – azaz a jelöltek egyharmadát – levették a listáról. Sipost azért, mert fegyelmi eljárás indult ellene közel egy éve, amikor a Gyógyszerészeti Kar akkreditálása idején a magyar szaknak a tanügyi törvény alapján külön akkreditációs dossziét készített, és nem volt hajlandó aláírni azt a dokumentumot, amely törvényellenes közös akkreditációt jelentett. Ennek kapcsán ő a létező legenyhébb büntetést kapta, de – mint utólag kiderült – emiatt pillanatnyilag nem indulhat a választásokon. A másik két kolleganőt azért húzták ki a listáról, mert a tavaly nyáron – a rektorválasztás módjáról szóló voksoláson – kinevezték a választási bizottságot, amiben ők részt is vettek, de ez le is zárult szeptember elején. Majd szeptember közepén a szenátus módosította a szabályzatot, miszerint akik választási bizottsági tagok voltak, azok a most zajló vokson is ellátják feladatukat. A baj csak az, hogy erről nem értesítették őket. A választások előtti héten közölték velük, hogy nem lehetnek jelöltek és tagjai a bizottságnak is. Írásban fellebbeztünk, hisz nem úgy működik, hogy a bizottság tagjai nem vehetnek részt a választáson, hanem a jelölteket nem delegálhatják a választási bizottságba. Nem a szekeret kötjük a ló elé” – fejezte ki felháborodását Szilágyi.
Kiállnak Siposék mellett
Hozzátette, hogy ez nem egy vak tiltakozás, hanem a célja, hogy visszatereljék a megfelelő mederbe a választásokat, valamint új voksolást írjanak ki, emellett tartják magukat az eredeti jelöltlistához. „Nem tűrhetjük szó nélkül, hogy azokat a személyeket – Brassai Attila, Sipos Emese –, akik kiállnak a magyar tagozatért, ellehetetlenítsék, elmarasztalják és kizárják a vezetőségből” – szögezte le Szilágyi.
„Nem vagyok bizakodó”
Mint ismeretes, másfél éve a magyar oktatók lemondtak a MOGYE kinevezett vezetői tisztségeiről, ezzel tiltakozva a magyar departementum megalakulásának akadályozása ellen. Szilágyitól azt kérdeztük, hogy bizakodó-e a jövőre nézve az önálló magyar kar megalakulását illetően. „Bár testületileg úgy döntöttünk, hogy részt veszünk a kari tanácsok és a szenátus munkájában, nem számítok pozitív elmozdulásra. Nem hiszem, hogy a magyar tagozat önállósodási törekvéseit ez előre mozdítaná” – állítja Szilágyi.
Egyébként a rektor és a dékánok megválasztására márciusban kerül sor.