Központ
2019. október 15. kedd, Teréz

27. Alter-Native – véget ért az előzsűrizés, 49 kisfilmet válogattak be a versenyprogramba

Központ október 7, 2019 Kultúra

Az előzsűri döntése értelmében negyvenkilenc kisfilm versenyezhet idén az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál nagydíjáért. A szemlét immáron a 27. alkalommal szervezi meg a Maros megyei MADISZ november 6-a és 10-e között, helyszíne ezúttal is a marosvásárhelyi Kultúrpalota lesz.

Az idei fesztiválra a tavalyinál félszázzal több alkotást, 1100 rövidfilmet neveztek be 74 országból, emellett további 14 ország koprodukcióban készült filmek révén képviselteti magát. A beküldött munkák közül 701 kisjátékfilm, 147 animáció, 146 dokumentum-, 106 kísérleti film. A legtöbb rövidfilm – 144 – Spanyolországból érkezett, Iránból 134, Oroszország képviseletében pedig 121 alkotás szállt versenybe. A román kisfilmek száma jelentősen visszaesett az elmúlt évekhez képest, Romániából mindössze 23 munkát neveztek be a fesztiválra a szeptember végi határidőig, míg Magyarországról 45-öt, azaz megközelítőleg annyit, mint tavaly.

Az előzsűri ezúttal 49 rövidfilmet válogatott be a hozzávetőlegesen 10 órás versenyprogramba, ezek közül 25 kisjátékfilm, 21 animáció, 2 dokumentum-, 1 kísérleti film. A versenyprogramba francia és magyar filmből került be a legtöbb – hét-hét, valamint egy francia-magyar koprodukció -, emellett hat spanyol és négy romániai alkotást is megnézhet majd a fesztivál közönsége.

Az előzsűri tagjai voltak: Durst György (Magyarország) producer, Hartyándi Jenő (Magyarország) független filmes, a Mediawave Film és Zenei Együttlét igazgatója és művészeti vezetője, Radu Vasile Igazság (Románia) vizuális művész, filmrendező, a bukaresti I. L. Caragiale Színház- és Filmművészeti Egyetem professzora, Németh Előd (Románia) újságíró, filmkritikus, valamint Schneider Tibor (Románia), filmrendező, a Román Televízió operatőre.

A beválogatott filmek listája hamarosan megtekinthető lesz a fesztivál weboldalán, a www.alternativeiff.ro-n.

Share Button
Ennyien olvasták: 77

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.