Központ
2017. november 19. vasárnap, Erzsébet
Eső valószínű
Vasárnap
Eső valószínű
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Havazás
Kedd
Havazás

6.666, vagy majdnem az [*]

Központ szeptember 20, 2012 Kultúra

6.666, vagy majdnem az [*]

czirEz egy sátáni szám. Hat-e-zer-hat-száz-hat-van-hat, vagy majdnem az. Lej. Ennyi, vagy majdnem ennyi, egy 6×6 m2 irodájú (másoknak a saját lakása nincs ily tág), erdélyi magyar színházigazgató havi fizetése (épp mint az államelnöké, de ahogy újabban ügyesebb tévécsatornák kiderítették, ennél nagyobb állami fizetések is akadnak), állami közpénzekből semmittevésért, még akkor is, ha színháza veszteséges, még akkor is, ha színháza adósságokat halmoz évről évre, még akkor is, ha színháza bevételei, nézői, előadásai évről évre csökkennek, még akkor is, ha színháza kiadásai évről évre nőnek, még akkor is, ha városának lakosai a 10.000-es lélekszámot sem teszik ki, még akkor is, ha bizonyos valakik által valakik védelmében megszavazott rossz törvénycikkelyek lehetővé teszik (ez nem más, mint a transzilvánelit maffia, a markondomi markopaszi markoló, a felső tízezer, „állami közpénzekből ingyen semmittevésért” havi ezer euró nettós világa), hogy 90 egymást követő nap be se tegye a lábát a munkahelyére (telefonon, e-mailben utasítgatja helyettesét), ebben az esetben a fizetését a kártyájára utalják át, még akkor is, ha éppen nem is tartózkodik az országban, ó, „a színház érdekében tett utak” (szállás, útiköltségek) – természetesen – elszámolva.

 

Ma már egyáltalán nem divat közpénzek hűtlen kezelésével bárkit is vádolni, mert az állam egy feneketlen zsák: bárki bármennyit markolhat belőle, míg feljebbvaló erősb érdekek el nem lökik eme zsák szájától! S ha mínuszok akadnak, sebaj! Külföldi kölcsönöket vesz fel, azzal tömi egyre táguló pénzszívó fekete likait, oszt’ úgyis jön majd még egy kis adóemelés is, s fizeti szépen a pórnép majd mind vissza, kamatostul, nyomorult kétkezi melójából! Hadd gebedjenek mind meg, ki dolgozik, fizesse csak feljebbvalóit jól meg, hisz: „Add meg a királynak, ami a királyé…” Valóst igaz, írja a Biblia, tehát: ami a királyé, de ami nem az övé, azt ne! Mit gondolnak, Görögországban a lakosok két harmada a tavaly miért nem fizetett ó hát semmilyen adót? Az oligarchiának (mint a bürokrata, korrupt politikai hatalom önlegalizált maffia-rablásának) is határai vannak, s a rossz kormányzás is bűn ám! Az nem lehet, hogy képviselőink és családtagjaik mentelmi jogban részesülnek, s életük végéig bármennyit, bárhol, bármikor, kényük-kedvük szerint már nem is saját szükségleteikre, hanem csak púr passzióból lophatnak, hazudhatnak, sőt: gyilkolhatnak is – büntetlenül. Vádolni lehet őket, de felelősségre vonni nem! Tudják, mi történik ma Kínában azzal a közalkalmazottal, aki többet markol magának, mint amennyit melója ér? Kiviszik a köztérre, és nyilvánosan főbelövik! (Vadim álma ez, de sokan szeretnék még Vlad Ţepeș-t, s nosztalgiáznak Csiáóról is elegen!) Hiába, no: meghalt Mátyás király, oda az igazság!

Természetesen a kivégzéseknek jómagam sem lehetek híve (de a terrornak sem), a bűnözőknek meg kell adni az esélyt a megtérésre: ahogy a Biblia írja: oszd szét minden vagyonod a szegények között. Szó szerint! Van, ki meg-megcsinálja még ma is! És ezeket a híreket olvasva mondogatjuk: egy dúsgazdag valaki megőrült megint. A túl sok pénz nem ér semmit, mint ahogy a túl kevés sem, lásd Vörösmarty Csongor és Tündéjének kalmárját. Ami a kommunista diktatúrákat illeti: elég, ha elolvassuk Madách Tragédiájának egyiptomi színét… No, de a maffia… Csodálkozunk-e még, azmidőn mindent szétlopnak feljebbvalóink, hogy miért „nincs” pénz tanárok, orvosok méltó fizetésére? Jah, az bizony igen könnyen meglehet, hogy stratégiai kérdés minél több buta és beteg embert létrehozni az országban, mert őket könnyű lesz (félre)vezetni! Az okosak és erősek, egészségesek és fiatalok pedig menjenek Nyugatra!… És az országban végül nem maradnak csak a nyugdíjasok és a beteg emberek. Velük pedig mit lehessen kezdeni?

Ám nagyon nehéz egy olyan városban élni ma, mely a Székelyföld orbán balázsi központjának tartja magát, ahol a legtöbb magyar lakik még ma is egy helyben, széles eme Erdélyben… Tehát nagyon nehéz egy olyan városban lakni, ahol reggel, délben s este is csak a Markó félék osztanak észt, morált s költészetet, fel s le, ahol fényes nappal az utcán átkelve is, a zöld zebrán, frissen vett luxuslimójában gyorsuló sebességgel feléd közeleg, vészesen, gázt taposva fék helyett… Életveszélyes, s még mielőtt kiérnél a Főtérre, még egyszer próbálkozik ilyesfélével. Ez ma a menő: ártatlan adófizető embereket ütni el (legyen belőlük eggyel kevesebb, a mínuszokat úgyis külföldi kölcsönökből fedezzük el, kölcsönökből, melyeket úgysem mi, hanem a pór nép fizet majd boldogan ki), mi más, mint baleset, véletlen, nem szándékos, s míg tolókocsiban tehetetlenül gondolkozol igazságtalanságon, addig az, ki rablásodból meggazdagodva dicsfényben glóriázza és glóriában dicsfényezi haiku-, ill. szonettköteteit osztogatva pór nép közé szét, rendőri kísérettel vegyülve… Lehetetlen egy ily városba élni, hol 1990 márciusában az történt, ami, ahol az orvosin az van, ami… Az érettségiző nebulókat elvándorlásra tanítani mára már nem kérdés. Ott, hol a XII. osztályos magyar irodalom-tankönyvet az RMDSZ néhai elnöke saját pártjának agitprop eszközeként írta, s transzilvanista elveket vallva túlideologizálja a XX. századi magyar irodalom kicsit keletibb részét, ott, hol „minden magyart ámít” tehát nincs értelme élni, vagy ellene harcolni. Ezért hát igaz a kaffogó mondás: „Biciklit tégy segged alá / S úgy tekerd magad világgá! / Gi-gá-gá, világgá! / Budapestig meg se állj: / Magyar állampolgárságod vár! / Gi-gá-gá, ‘polgárságod vár!…” mert: „Költő vagyok, nem kontár: / Kossuth-díjam imponál, / Költőin is Koltón is, / Csak az él itt, ki vagy vonyít vagy l(esz)opik…” stb.

A kultúra nevében bármi kult-túrót lehet ma már feljebbvaló erdélyi magyar színházi körökben is dagonyázni, taknyászva taknyolódni, taknyolódva taknyászni, akár doktori szinten is, nem nagy kunszt ez, de mindennapi dunszt, csak mindig legyen valaki hatalmasb haverod, ki árnyékával megvédjen! Ha kft-vé válnál, na ettől retteg mindegyik: mindjárt megszólal hatalmas nagy szájuk, s meglátni rajtuk ekkor: ki mennyi kolozsvári töltöttkáposztát, kürtőskalácsot képes lenyelni –  semmittevésért, közpénzeken álprófétálva! Móricz Zsigmond: Rokonok. Úri muri.

Az összeg tehát nem a munka reális értékét tükrözi, hanem sokkal inkább amolyan státusszimbólum, azaz nem a köz érdekében cselekvő tett (ha valóban az lenne, akkor az erdélyi magyar emberek nem szegényednének, nem butulnának sem anyagilag, sem szellemileg, és nem menekülnének az őshazába, vagy nyugatabbi tájakra), hanem egy többnyire üres póz, melyet csakis a biciklimentes túlsúlyossá válással, álpróféciával, külföldi márkájú vadonatúj luxuslimóval, és az azzal járó sportszegény életmóddal, szív- és érrendszeri kockázatok kialakulásával, ill. rossz döntések diktatórikusan ártó sorozatával púr passzióból, unalmas élvezetből, esetleg a túl hosszúra sikeredett nélkülöző múlt szadista kompenzációjaként lehet feltölteni, lassan és fokozatosan, míg a 4 éves mandátum tart (nem kell ügyesnek lenni ahhoz, hogy ezalatt egy 50 m2-s, kétszobás lakás árát kigyűjtsd, a város legjobb lakótelepén, s mellette meg úgy élj, mint a város dúsgazdag emberei: gondtalanul, a Földközi-tenger bármely partján nyaralgatva családoddal), melyet ugyan e, fent már említett, jómadarak bizonyos haveri kultúrkáderek védelmében megszavaztak még akkor is, ha nem épp a legkorrektebb jövőt biztosítják ezzel: az erdélyi magyar színházigazgatói pályázatok újabban már oly szigorú feltételeket tartalmaznak, hogy sokszor már jelentkező sincs rájuk, de ha mégis van, akkor az nincs is kivel versenybe szálljon, éppen csak névre szólóan nem küldik ki a meghívót az igencsak hőn áhított személynek, aki természetesen nem fiatal pályakezdő, aki zöldfülűként épp most került ki a kulturális menedzseri mesterképzőjéből, és még csak 1 év régisége sincs (hogy kikkel akarják, fentebb említett, feljebbvaló köreink az erdélyi magyar színház jelenét megváltani, kétségtelen, hogy nem a 30 éves Krisztussal).

Természetesen tisztelet a kivételnek, azaz 1989 óta Kolozsváron Tompa Gábornak, ill. 2001 óta Sepsiszentgyörgyön Bocsárdi Lászlónak, akiknek igazgatói munkája valóban eredményeket mutat, de ott vannak a többiek, az állam nyakán nem kis pénzeken és baromi nagy téveszméken csüngő ingyenélő paraziták! Bár meghiszem azt is, hogy Nyugat-Európában (értsd: Franciao., Németo.), ahova tartozni szeretnénk, 1.000 euróért (azaz 4.500 lejért) ma már nem dolgozik senki sem. Ahogy itt errefele 1.000 lejért. Majdnem senki sem. De egy-ezertől a hat-ezerig, hát azért van némi kis – – –



[*] Bár e cikk műfaja szatirikus pamflet szeretne lenni, azon mindenképp el lehetne gondolkodni, hogy miért nem nyilvánosak a színházigazgatói (nyertes) pályázatok, ill. a vezető beosztású közalkalmazottak fizetése az erdélyi magyar színházi világban is úgy, mint ahogy több éve ez Magyarországon már nem is kérdés. Talán itt nálunk még mindig nemzetbiztonsági titoknak minősül?

Share Button
Ennyien olvasták: 262

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.