Központ
2017. július 27. csütörtök, Olga, Liliána
Helyenként felhős
Ma
Helyenként felhős
Derült
Holnap
Derült
Derült
Szombat
Derült

A Kultúrpalotában vendégszerepel az Udvari Kamaraszínház

Központ június 6, 2017 Kultúra

Erdélyi turnéra érkezik június 28-30. között a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház (MKUK), melynek első két állomása a marosvásárhelyi Kultúrpalota, illetve a szovátai közművelődési otthon, majd zárásként Nagyszebenben „hódít” a társulat. A 2002-ben alakult délvidéki társulat olyan darabbal áll elő, amely a múlt század húszas éveiben a Trianont követő felfordulás időszakait öleli át, és a csonka nemzetállam megerősítésének fájó emlékeit mutatja be.

„Erdélyi turnénk első felében három településre látogatunk el a Kié ez az ország? című előadásunkkal. Június 28-án, szerdán Marosvásárhelyen, június 29-én, csütörtökön Szovátán és június 30-án, pénteken Nagyszebenben játszunk. Erdélyi turnénk második része augusztus utolsó hetében kezdődik és szeptember elejéig tart. A Kié ez az ország? című előadás mellett a Halottak napjától Virágvasárnapig című produkciónkat is láthatja a nagyérdemű”- mesélik a szervezők.

A jelent meghatározó múlt

Az MKUK mottójának és alapítási céljának megfelelően egy olyan műhelyszínház, amely a jelenünket eredményező múltunkat viszi színre. 2016-ban a színház „A világ magyarságáért” elismerést vehette át.„A történelem örök és kifogyhatatlan téma, ami hivatástudattal, hazaszeretettel és nemzeti értékeink megőrzésébe vetett hittel párosulva igazán érdekes és izgalmas előadásokat tud létrehozni. Színházi munkánk során történészek segítségével olyan eseményeket keresünk meg a magyar múltból, amelyek alkalmasak arra, hogy belőlük színpadi művek szülessenek. Színházunk célja elsősorban a gondolatébresztés és csak másodsorban a szórakoztatás. ”nyilatkozta Andrássy Attila rendező.

Kié ez az ország?

Egy darab, amely az elszakadásról, egymásra találásról, szeretetről, asszimilációról, identitásvesztésről, erőszakról szól, váratlan fordulatokkal karöltve, melyben a nemzet elveszett hazáját, egy anya pedig elveszett fiát keresi. Történik mindez Budapesten és az elcsatolása óta jégbe fagyott Erdélyben. A cselekmény a jugoszláv király elleni sikeres marseille-i merénylet napjaiban, 1934 októberében indul Budapesten, azokban a napokban, amikor a jugoszláv hatóságok százszámra űznek át délvidéki magyarokat a határon. A főhősnő, pályája csúcsán lévő, ünnepelt színésznő, váratlanul kijózanodik saját sikere szédítő mámorából, amikor szembesül a kisemmizett és kiűzött nincstelenek sorsával. Eszébe jut tőle erőszakkal elszakított, általa csak apró gyermekként ismert egyetlen fia, így hát visszaindul a rögös keskeny ösvényen, zarándokúton a sártengerben úszó, sötét, mély völgybe, hátrahagyott gyermeke felé. Vera, akit tizenkét évvel ezelőtt, 1922-ben szó szerint a színpadról vett le Kolozsváron a román titkosrendőrség, és tett át a határon nyíltan vallott hazafias nézetei miatt, a román hivatalnokok nehezen áthatolható falába ütközik régen látott szülőföldjén. Miután az anya éppen átverekszi magát a gúnyos rosszindulat balkáni sovinizmussal szilárdra cementezett falán, és eléri, hogy végre láthassa rég nem látott fiát, a viszontlátás fojtogató öröme azonmód fullad bele a rázúduló felismerés csendjébe. Fiából, Széplaky Lászlóból Vasile Seplecanut neveltek…

Timár Tímea

Share Button
Ennyien olvasták: 306

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.