Központ
2017. november 20. hétfő, Jolán
Havazás
Ma
Havazás
Havazás
Holnap
Havazás
Borús
Szerda
Borús

A lovak versenyeznek, nem a művészek!

Bodnár Erika március 17, 2016 Kultúra

Hajdu Szabolcs es Orsi (2)

Interjú a magyar filmgyártás ikonikus párosával, a marosvásárhelyi Török-Illyés Orsolyával és férjével, Hajdu Szabolccsal

A kétszeres Oscar-nevezett rendező és színész felesége beszéltek a díjak világának hamisságáról, a gyermekeikkel való munkáról és arról, hogy miért nem pénzkérdés a filmcsinálás.

– A kislányotokkal együtt dolgoztatok a Bibliothéque Pascalon. Mi teszi őt alkalmasabbá erre, mint egy profi gyerekszínészt?

Török-Illyés Orsolya: Magától értetődő, ha kell egy gyerek, aki a filmben az én gyerekem, akkor ő játssza el azt a szerepet. A filmnél az a legfontosabb, hogy meglegyen az összhang a szereplők között, és ezt úgy lehet a leg­egyszerűbben megvalósítani, ha ismerem azt, akivel dolgozom. Ő belenő ebbe a világba és természetes neki. Tehetséges is, de ez sok emberben benne van, csak nem kerül olyan formában kapcsolatba a filmezéssel, hogy ez természetesen tudjon működni.

Hajdu Szabolcs es Orsi (3)

– Orsolyára írod a szerepeket? Vagy elképzelhető hogy lesz olyan munkád, amiben ő nem vesz részt?
T.O.: Sok olyan szerep volt, amit eredetileg nem nekem szántak. Minden film egy új fejezet az életünkben, amiben egymást is újra felfedezzük. A munkakapcsolatunk állandó, de mivel a forgatások között sok idő telik el, már kiéhezünk arra, hogy egymással dolgozzunk. Eddig még mindig jól esett a közös munka. És ha nem is színészként, de más módon ott vagyok. Ez néha már annyira nem tudatos, hogy legutóbb a Fehér tenyér vetítése előtt elgondolkoztam, hogy nekem is ki kell-e mennem a színpadra, mire leesett, hogy nekem semmi közöm hozzá.
Hajdu Szabolcs: Van, amikor Orsolya a háttérben dolgozik velem, ez a nem látható része a közös munkánknak. A Fehér tenyérben pedig nem nagyon volt helye senkinek ebből a társaságból, ez egy furcsa film ilyen szempontból. Abban csak én voltam meg az öcsém, ezen kívül mindenki más ismeretlen volt. Az előkészítés és a forgatás alatt találkoztam először és utoljára azokkal az emberekkel, soha többé. A gyerekekre néha szoktam gondolni, de hát ők kanadaiak voltak, magyarokat játszottak, megoldhatatlan hogy újra együtt forgassunk.

– Nem találtatok Európában megfelelő gyerekszínészeket?
H.Sz.: Nem, mert rengeteg kritériumnak kellett megfelelni. Kellett tudjanak tornázni, másrészt kellett a színészi tehetség, harmadrészt hasonlóság a három különböző korú alteregó között. Ezt így nehéz volt megtalálni. Végigjártuk az összes magyar tornaegyesületet, aztán a határon túli egyesületeket, a végére már olyan kétezer gyereket néztünk meg. Végül Kanadában kerestük a helyszíneket és a szereplőket az ottani blokkhoz, és ott az egyik kicsi egyesületben megtaláltuk a kisfiút. Akiről kiderült, hogy az öcsém (Hajdu Miklós, aki a Fehér tenyér felnőtt főszereplőjét alakítja) tanítványa volt, csak ő már nem emlékezett rá. Ilyen kicsi a világ.

Hajdu Szabolcs es Orsi (1)

– A Fehér tenyért nevezte 2007-ben Magyarország az Oscarra. Fontos emberként, vagy alkotóként egy ilyen díj?
H.Sz.: Eleinte, amikor az ember még bizonyítani akar, természetesen vágyik mindenféle elismerésre, hogy díjakat meg jó kritikákat kapjon, hogy imádják. De a díjazás, ha nem jár jó sok pénzzel, nekem teljesen mindegy. Ez egy nevetséges gyermeki játéknak tűnik, hisz arról szól, hogy én annak örülök, ha mások azt mondják, hogy én vagyok a legjobb. Én jobb vagyok, valakibb vagyok, én vagyok a legvalakibb, ők pedig nem annyira valakik, sőt, amott meg a senkik vannak. A szemlélet, ami ezekhez a díjakhoz kötődik, körülbelül ilyen részekre osztja le a világot, és teljesen idegen attól, amit én gondolok. Éppen ezért eléggé kellemetlen, amikor nekem ezzel kell foglalkoznom. A lovak versenyeznek, a művészek nem. De ha jó sok pénz jár érte, akkor nagyon szívesen megyek és átveszem!

– Akkor kinek a visszajelzése számít?
T.O.: Azt jó látni, hogy az, ami téged foglalkoztat, másoknak is fontos. Nagyon lelombozó tud lenni, amikor úgy érzed, hogy ez egy fontos dolog, de senkit nem érdekel. Vajon miért nem érdekli őket? Mert hülyeség? De például belőlem a jó kritika és a rossz kritika is ugyanazt a zsigeri reakciót váltja ki, hogy összeszorul a gyomrom.
H.Sz.: Mert nem ezért csinálod. Nagyon fontos, hogy az ember érezze, hogy nem értelmetlen. Ha látja, hogy az a film valakinek segít megérteni a dolgokat, a saját éle­tében akár. Amikor filmet készítek, nem teljesítményként fogom föl, bár nagyon sok munka van benne. Ami a lényeg: amit az ember a világról gondol, összegzi, összerakja egy történetben és ez a manifesztum. Azután fontossá válik, hogy arra mi a reakció. Ha másét nézem, sem érdekel a teljesítmény, simán szemet tudok hunyni a hibák, bénaságok fölött, ha maga a gondolat, vagy amit ki akar fejezni az pontos, és mondjuk közel áll hozzám, vagy elindít valamiféle gondolkodás irányába. Ha valamiféle visszajelzés fontos tud lenni, akkor az az, amikor valaki azonosulni tud a gondolattal, amit épp kifejtettem.

– A te filmjeid nem hasonlítanak egymásra. Talán a motívum, hogy gyakran jelennek meg elnyomottak, perifériára szorultak, valamiképpen sérült vagy traumatizált emberek. Tudatos választások ezek?
H.Sz.: Nem mondanám, hogy romantikus vagy szentimentális érzelmekkel viszonyulnék ezekhez az em­berek­hez. Valószínűleg van bennem empátia, de sokkal inkább azért foglalkozom velük, mert érdekelnek ezek a történetek, és azért, mert ezek hasonlítanak az enyéimre. A Fehér tenyér az én történetem, a Pascal pedig egy ars poetica. A következő filmem pedig egy abszolút egzisztencialista, középpolgári problémakört feldolgozó történet lesz, de erről még nem lehet sokat tudni.
T.O.: Még nem volt a filmnek semmi publicitása, mivel nem állami, és igen kevés pénzből készült.

– Lehet nagyon kevés pénz­ből filmet csinálni?
T.O. Nem könnyebb, azért azt tegyük hozzá. De olyan ez kicsit, mint a főzés. Ki lehet hozni öt lejből is valami nagyon finomat, ha van hozzá fantáziád.
H.Sz.: Bármennyiből lehet. Most akár a telefonoddal csinálok egy filmet, ez csak hozzáállás kérdése. Az eredmény szempontjából csakis a gondolat számít, amit át akarsz adni. Nem mindent lehet kevésből megcsinálni, az tény, de olyan történetet kell hozzá társítani, ami annak a stílusnak jól áll. A főzés példájánál maradva: két tojásból nem fogsz tudni kacsasültet vagy steaket készíteni, de egy jó tükörtojást igen. Ha mégis steaket akarsz, hát kezdd el hozzá keresni a pénzt!

Share Button
Ennyien olvasták: 1554

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.