Központ
2017. augusztus 23. szerda, Bence
Eső
Ma
Eső
Derült
Holnap
Derült
Derült
Péntek
Derült

A vásárhelyi iparművész, aki fricskát ad a globalizációnak

Pál Piroska június 5, 2015 Kultúra

Bolyai téri műhelyében látogattam meg Bandi Kati iparművészt – akinek a neve számos vásárhelyinek ismerősen csenghet –, ő pedig éppen egy fiatal lánynak ajánlott alkalmi ruhához anyagot. A szobában próbababák viselték a Bandi Kati-ruhákat, de a számos néprajzi, népművészeti és öltözködéskultúráról szóló könyvtől roskadozó polc elárulta: ez nem hobbi, ez hivatás. Így nem is csoda, hogy nem emlékszik az első elkészített ruhájára, hisz annak már közel ötven éve.

BandiKatiWeb

A ruha teszi-e az embert? – tettem fel az első kérdést. „Valamilyen mértékben – és nem is kevésben – föltétlenül igen. Az első impresszió kialakulásához az öltözet nagyban hozzájárul, és ezt csak egyszer van alkalmunk megteremteni. Ha az első benyomás negatív, annak változtatásán, javításán hosszasan kell dolgozni. Azonkívül elhanyagolhatatlan szempont, hogy a viseletünk oda-vissza hat. Az első impressziót nem csak az határozza meg, hogy mit lát a külső szemlélő, hanem az is, hogy miként viselkedünk mi magunk, hisz különböző öltözékekben különféle attitűdöt tanúsítunk. Van egy megrendelőm, aki két éve csak az általam készített ruhákat hordja, mert saját bevallása szerint olyan lelki viszonyulást és fizikai tartást vált ki belőle, hogy már nem hajlandó felvenni a gardróbja régebbi ruháit. Ebben a viseletben kihúzza magát, másként jár, nagyobb az önbizalma, mert látja, miként néznek utána az utcán. Tehát az öltözködés egy nyelvezet: láthatóan, szavak nélkül befolyásoljuk, manipuláljuk – a szó nem pejoratív értelmében – környezetünket és önmagunkat egyaránt” – magyarázza a magát iparművésznek valló Bandi Kati, de hozzáteszi: a grafika, pasztell és a szobrászat területeire is kirándul.

BandiKatiWeb1

„Elutasítom az uniformizálást!”

A művészetbe szó szerint beleszületett, hisz édesapja szobrászművész, keramikus, néprajzkutató, népművelő volt. Azt mondja, neki tulajdonképpen csak tennie kellett egyik lábát a másik után. „Feltételezem, hogy ennek a családi közegnek is köszönhető az, hogy az öltözéstervezésen belül pont a magyar népviselet lett az inspirációforrásom. Emellett úgy vélem, magyar emberként előbb-utóbb eljutottam volna egyedül is erre a felismerésre, hiszen ez nem más, mint napjaink világának provokációjára, a globalizálódásra adott válaszom. Úgy vélem, ha be akarják a nemzeteket olvasztani, uniformizálni egy „nagy moslékba”, mindenkinek kötelessége megmutatnia saját értékeit, ezáltal elutasítani a szürke összemosást. Az én művészetem ennek egyik formája: a szakterületemen belül erre ezt a választ tudom adni” – vallja krédóját a művész.

A magyar népi kultúrából inspirálódik

Amikor azt kérdezem, miként határozná meg a Bandi Kati-stílust, egész egyszerűen azt válaszolja, hogy sehogy. Nem állítja, hogy nincs ilyen, de mivel nem csak egyetlen jellemzője van, valamint nagyon sok eszközt használ a stílus létrehozásához, ezért nem tudja megnevezni, hogy pontosan micsoda is ez. Előfordul, hogy hagyományos anyaggal, mintával, elkészítési technikával dolgozik, de lehet teljesen modern anyagból varrt és díszítőelem nélküli a ruha, elkészültekor mégis azt a világot sugallja, amelyben ő él, és amelyre értékként tekint.

Azt is megtudtuk, hogy inspirációját leginkább saját kútfőből meríti, mert úgy véli, mindenkinek az alaptermészete határozza meg, hogy milyen inspirációs forráshoz nyúl. „Az én karakterem letisztultan és elrendeltetésszerűen a magyar kultúra továbbéltetésének az ügyét szolgálja – én ezt vállalom és hangoztatom. Így természetszerűleg a magyar népviselet rendkívül gazdag tárházából ihletődöm. Kedvelem és értékelem az összes népi kultúrát, de mégis egyértelmű, hogy a sajátomat választottam. Ezt ismerem a legjobban és feladatom, hogy ezt vigyem tovább, és ezzel üzenetértékű tevékenységet folytassak.”

BandiKatiWeb3

„A hagyománytiszteletnek találkoznia kell a modernnel”

Az iparművész azt is elmondta, hogy okvetlenül modern anyagokból dolgozik, mert a jelenkori ember életviteléhez kell alkalmazni az öltözetet. A ruha kényelmes csomagolásunk kell legyen, nem szabad akadályozzon a mindennapi tevékenységeinkben. „Ekképp modern anyagokkal elfogadhatóbbá tudok tenni hagyományos modelleket. Valahol, valamilyen momentumban találkoznia kell a hagyománytiszteletemnek a modernnel, hogy ne demonstratív, múzeumi tárgyat hozzunk létre, hanem életünk szerves és szívesen használt része legyen az adott ruha” – állítja. Továbbá azt is elmondta, hogy bár azt hinnénk, külföldön nagyobb az anyagválaszték, a textíliákat a városban szerzi be. „Külföldön olyannyira a konfekcióipar termékeibe öltöznek az emberek, hogy a készíttetett ruhadarab méregdrága, és emiatt a nyersanyagára nem épül kereskedelem. Viszont Erdélyben még él ez a tevékenység, ennélfogva az anyagválaszték is bőséges.”

„Nem vagyok megmondóember”

És milyen a Bandi Kati ruháit hordó személyek profilja? Középkorú nők, akiknek kialakult az egyéniségük és biztos anyagi lábakon állnak, illetve olyan közegben élnek, ahol megengedhetik maguknak, hogy olyan viseletet hordjanak, amilyet szeretnének. Érdekes mód magyarok és románok is felkeresik ruhakészítésért, viszont különböző preferenciájuk van.

BandiKatiWeb2

Elmondása szerint nem szereti, ha trendekről vagy divatról kérdezik, mert nem tartja magát megmondóembernek, és a tutit sem fogja megmondani, mert nem érdekli. Úgy gondolja, a ruházkodása mindenkinek a sajátja kell legyen, és senkinek nem kell föltétlenül megfogadnia mások tanácsát arra vonatkozóan, hogy milyen színbe öltözzön vagy milyen hosszúságú szoknyát öltsön magára. „A divat mindig az legyen, ami jól áll az adott személynek. Egyébként is a divat akkor értékes, amikor éppen a teremtés fázisában van, az első – kifutón való – megmutatkozása.  Az a tömegtermék, amiket milliószámra ont minden kínai gyár, az már nem divat: az egyenruha”. De örvendetesnek tartja, hogy ha székelyföldi divatról beszélünk, akkor szabad szemmel megfigyelhető a magyaros jelleg. „Marosvásárhelyen is, de más székelyföldi megyékben ténylegesen látható már az öntudatosabb öltözködés” – véli a művésznő.

Share Button
Ennyien olvasták: 2734

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.