Megszállottság gyümölcse, táncszínház a neved
Több mint egy éve nem csak Erdélyben, hanem az egész országban egyedülálló társulat alakult Marosvásárhelyen. A táncszínház ötletgazdája, alapítója és névadója, András Lóránt koreográfus versenytáncosként kezdte, majd színészként dolgozott, aztán ötvözte a kettőt: színházi koreográfiákat készített. Jelenleg a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem Mozgásművészet szakán is tanít, és vallja, az oktatóknak nem csak tanárként kell megállniuk a helyüket. Bár a nagyon tehetséges táncosokból álló társulatnak impozáns épület ad otthont, az nincs fűtésrendszerrel ellátva, így kénytelenek az előadásaik zömét lemondani. Szabadságukhoz és függetlenségükhöz így is ragaszkodnak, hisz mint a társulatvezető mondja: hiánypótló művészeti ágban alkotnak. Interjú.
– Milyen indíttatásból alakult az András Lóránt Társulat?
– A kényszer és a kötelesség szülte. Ha az állam nem érzi kötelességének, hogy intézményes formát teremtsen a fiatal pályakezdőknek, akkor valakinek feladata ezt megtenni. Természetes dolognak kellene lennie, hogy amikor a diákok elvégzik az egyetemet, kitanulnak egy szakmát, akkor gyakorolhassák azt, illetőleg azért fizetést is kapjanak. Ez pontosan így van a koreográfiával is. Az országban számos színház létezik – de leszámítva néhány népi együttest és a sepsiszentgyörgyi, a Tamási Áron Színház részeként működő M Stúdiót –, táncszínház nincs Romániában. Így a mozgásművészetet végző diákok számára nincs államilag finanszírozott munkahely biztosítva, ahol leszerződhetnének. Nekem sem, de egyetlen más tanárnak sem csak az a feladata, hogy tanítson, hanem arra is gondolnunk kell, hogy mi lesz a diákjainkkal a tanintézményből való kilépésük után. Bár a 21. században sokaknak romantikusnak tűnhet ez a megközelítés, számomra ez kötelező érvényű. Ami pedig a kényszert illeti: az együtt eltöltött egyetemi évekből szükségszerűen következett, hogy ennek a tehetséges, ütőképes társaságnak, amely együtt nőtt fel és tanult, valamint hasonló szakmai irányt képvisel, közösen kell folytatnia az útját.
– Hány személyből áll a társulat?
– Vannak társulati tagok és bedolgozók, de gyakran összemosódnak a határok. Jelen pillanatban öt alaptag van – jómagamat beleértve –, és ehhez hozzájön még plusz tíz beugró táncos, akik közül néhányan még egyetemisták, de olyanok is vannak, akik már lediplomáztak, ám más munkahelyük is van. Amúgy a társulat tagjai igen magas színvonalon játszanak, annyira tehetségesek, hogy kevés idő kell ahhoz, hogy nemzetközileg ismert nevek legyenek. Mindemellett nem szeretném, ha szétszóródnának, mert ilyen kapacitású dolgokat itt és közösen tudnak létrehozni. Meggyőződésem: együtt nagyon nagy dolgokra képesek.
– Miből finanszírozzák a táncszínházat?
– Ez a táncszínház magánvállalkozás, cégalapon működik, azaz: abból él meg, amit keres, tehát a támogatásaink mellett az előadásainkból kell előteremtenünk az önfenntartáshoz szükséges anyagiakat. Küzdünk azért, hogy egyik napról a másikra éljünk: az embereknek fizetést kell adni, a számlákat ki kell fizetni, előadásokat kell legyártani, amelynek díszlete, jelmeze van. Ezek mind pénzbe kerülnek. Egyelőre költséghatékony meggondolásból mindent magunk csinálunk: sofőrök, könyvelők, táncosok, koreográfusok, adminisztrátorok és pályázatírók vagyunk mindannyian. Ily módon elkerülhetetlenül lassú a tempó, de egy év alatt két stúdiónk készült el saját anyagi forrásból, programunk van, és fenn tudjuk tartani magunkat. A megpróbáltatások ellenére úgy vélem, egy színháznak akkor van helye, valamint akkor maradhat talpon, ha életképességét tudja bizonyítani, ha közönséget tud toborozni a munkája által. Ha ez csak egy vágyálom, akkor az előbb-utóbb megmutatkozik.
– Hogyan lehet sikeresen működtetni Erdélyben, Vásárhelyen független társulatot? Az anyagi nehézségek mellett milyen akadályokba ütköznek?
– Romániában szinte öngyilkosság független társulatot indítani, sőt, enyhén bolondnak kell lenni ehhez. De megszállottnak mindenképp. Őszintén bevallom: ha elölről kezdhetném, nem biztos, hogy újra belevágnék, de hát senki nem állította, hogy ez könnyű dolog. A mindennapjaim része lett a stressz, amely abból adódik, hogy azon agyalok: hogyan tudnám életben tartani ezt a kezdeményezést, és hogy miként bíztassam magam körül az embereket, hogy ne adják fel. Bár nincsenek szakmán belüli munkalehetőségek bővében, nagyon tehetségesek, emiatt hívják őket máshova szerződni, nekem pedig nehéz felvenni a versenyt az államilag finanszírozott színházak által kínált fizetésekkel. Ám minden nehézség ellenére a nap végén rájövök, hogy érdemes ezt csinálni.
– A terem fűtésével is gond van. Mi a helyzet pontosan?
– Tavaly nyáron indult a Tánc- és kortársművészetek háza nevet viselő projekt – amelynek része a működő táncszínház –, és ehhez megkaptuk a Braila utcai zsinagógát, amely óriási ingatlan, hatalmas potenciállal. A terv megvalósítása nem csak Vásárhelynek, de az egész országnak hírnevet hozna, és tagadhatatlan nemzetközi lehetőségeket rejt magában. Az épület – jellegéből adódóan – tökéletes a célra, de amikor beköltöztünk, nem volt sem áram, sem fűtés bevezetve. Az előbbit megoldottuk, de jelenleg nincs melegítés a teremben, emiatt az előadások zömét le kell fújnunk. Ennek okán belekezdtünk egy nagy kampányba, amely révén finanszírozást gyűjtünk a fűtés bevezetéséhez. Bár nem túl receptívek erre az emberek, valami elindult, kaptunk már szponzorokat, és érkeznek a kisebb-nagyobb összegek, és elkezdtük a fűtésrendszer bevezetésének munkálatait. Támogatóink zöme azokból áll össze, akik látták már valamelyik előadásunkat, és ki merem jelenteni, hogy közülük tíz emberből kilenc úgy véli, érdemes mellénk állni, ők már meg vannak győzve. Viszont a jelenlegi körülmények miatt, a fűtés bevezetéséig csak annyit játszhatunk, amivel jelezzük: nem adtuk fel!
– Nem gondoltak arra, hogy más intézményhez csatlakozzanak?
– Tudatosan nem szeretnénk más színházak termeit használni. Nem nagyképűségből, hanem elvi megfontolásból. Mi független társulatot hoztunk létre, és ennek éppen az lényege, hogy különállóak vagyunk. Nem akarok felsorakozni X-ediknek, aki állami támogatást remélve létrehozza az N-edik színházat Vásárhelyen, nem akarok egyetlen önkormányzat alárendeltségébe sem tartozni. A mi kezdeményezésünkhöz hasonló nincs az országban, emiatt is érdemes arra, hogy független maradjon. Önmagunk intézménye szeretnénk lenni, amely végső soron a vásárhelyi közösségé.
– Mennyire fogékony a lakosság erre a fajta művészetre?
– Nagyonis. Bár sokan gondolják, hogy a táncszínház elvont, holott nem így van. A tánc alapvetően közel áll az emberhez, emotív és zsigeri szinten hat, ugyanakkor sokkal mélyebben érinti meg a nézőt, mint a klasszikus értelemben vett színház. Egyébként minden művészeti ágra érvényes: ha kifogástalanul, szakmaian, minőségileg van az megcsinálva, akkor van rá közönség. Arra nincs publikum, ami átverés.
– Hogyan lehet a verbalitásban kifejeződő drámákat, irodalmi műveket mozgással, a testtel „előadni”? Mennyivel nehezebb vagy könnyebb ez?
– Nagyon leegyszerűsítve: pontosan úgy, ahogyan azt tesszük a hétköznapjainkban. Amiért az ember nem beszél, attól még létezik. Az egyszerű kommunikációban a közlés legnagyobb része nem verbálisan történik, hanem azon kívül. Ennek a szakmának pedig a nehézségi foka, a kihívása, hogy a művészek rengeteg olyan közlési móddal tanulnak meg bánni, és használnak tudatosan, ami a testen keresztül történik. Ahogy a szavaknak értelmet tudunk adni mondatokká fogalmazva azokat, a központozás révén, a testtel is lehet kommunikálni. Ez nem értelmi, hanem érzelmi szinten történik, és a testbeszéddel szerencsére nehezebb hazudni is.
– Milyen a koreográfia szak utánpótlása?
– Pontosan olyan, amilyenre neveljük őket. Ez többek között rajtam is múlik, és igyekszem tartani a színvonalat, hiszen a diák pontosan annyi, amennyit a tanár csinál belőle. Minden másféle elképzelés erre vonatkozóan hamis.
– Mire számíthatunk a jövőben az András Lóránt Társulattól?
– Arra, hogy létezni fog, és alkot majd számos és változatos előadást.
Aki támogatni szeretné a társulatot, az következő bankszámlaszámra utalhatja az összeget: RO06RNCB 0188 1407 9953 0001, BCR Târgu-Mureş, ASOCIAŢIA VOX NOVUM, vagy ha személyesen, nyugta ellenében szeretné átadni támogatását, a 0745-404171-es telefonszámon és a lorantandras@yahoo.com elektronikus postacímen érdeklődhet.
