Központ
2017. december 16. szombat, Etelka, Aletta
Hóesés valószínű
Szombat
Hóesés valószínű
Borús
Holnap
Borús
Hózápor
Hétfő
Hózápor

„Az a dolgunk, hogy a lángot őrizzük és továbbadjuk”

Nemes Gyula november 28, 2016 Kultúra

– Interjú dr. Barabás László néprajzkutatóval –
barabas-laszlo-neprajzkutato

– Miért választotta a néprajzot mint  kutatási szakterületet?

– Megfordíthatnám a kérdést: nem én választottam ezt a területet, hanem ő választott engem.  A népi életmódba, kultúrába beleszülettem, ebben nőttem fel, hiszen az 1950-es, 60-as években székely faluban, Parajdon nevelkedtem, amely akkor átalakulóban volt. Jól emlékszem a beszolgáltatások nehéz időszakára, de a hagyomány formái még éltek: a családi szokások, a szomszédsági viszonyok és mindaz, ami a gyermekneveléssel, a munkába szoktatással, az erkölcsi szabályoknak a begyakoroltatásával és az egyházi élettel kapcsolatos volt. Aztán jött a kollektivizálás, ami társadalmi földrengésként hatott nálunk is. Utána szüleim középiskolába küldtek és így félig-meddig kikerültem ebből a világból és egy kicsit eltávolodtam tőle. Kamaszkoromban lázadoztam is e munkaközpontú, kemény székely világ szigorúnak vélt szabályai ellen, és kívülről kezdtem rátekinteni. Egyetemista koromban jöttem rá, kissé megismerve a nagyvilágot, hogy elszakíthatatlanul hová tartozom, és most már tudatosan kezdtem közeledni szülőföldem népi kultúrájához, feltárni az értékeit. Ekkor kezdtem el foglalkozni a sóvidékiek és általában a székelység szokásrendjével. Megsejtettem valamit abból, hogy ez hozzátartozik az önazonosságunkhoz.

– Milyen volt a néprajzkutatás 1990 előtt és miként változott utána?

– Az első világháború után, a két világháború között nem volt néprajzos képzés Erdélyben. Lelkipásztorok, tanítók, más értelmiségiek foglalkoztak nehéz körülmények között néprajzi gyűjtéssel, kutatással. Felfelé ívelő időszak volt a kicsi magyar világ ideje, amikor visszatért Szegedről a kolozsvári egyetem, és elindult a szakemberképzés. A kommunizmus berendezkedése után viszont újból megszűnt a néprajzos képzés Kolozsváron, és jórészt lelkes amatőrök foglalkoztak gyűjtéssel. Néhány közismert nagy nevet lehet említeni, akik hivatásszerűen néprajzi, illetve folklórkutatással foglalkoztak: dr. Kós Károly, Faragó József, Nagy Olga.  Ekkor kezdte a gyűjtést a még ma is jó egészségnek örvendő nagy öregünk, Kallós Zoltán is. 1990-ben megalakult a Kriza János Néprajzi Társaság, amely egybefogta a hivatásos néprajzkutatókat, valamint az önkéntes gyűjtőket egyaránt, és nagyon eredményes, gazdag tevékenységet fejt ki azóta is. A kolozsvári BBTE-en újraindult a néprajzos egyetemi képzés, és az elmúlt negyedszázadban kinőtt egy néprajzos-antropológus nemzedék. Ha összehasonlítjuk a két világháború közötti időszakkal vagy az azutáni évtizedekkel, azt mondhatjuk, hogy a néprajzkutatás ma széles pászmákon halad, sok intézménye és eredménye van. Változott viszont a kutatói szemlélet és a módszertan.

„A hagyományőrzők küldetést, missziót teljesítenek”

– Hogyan látja, a jövőben sikerül megőrizni a székely-magyar hagyományokat? Milyen szerepe van ebben a hagyományőrző csoportoknak?

– Erre nem lehet egyértelműen igennel vagy nemmel válaszolni, hiszen a hagyomány többarcú jelenség. Egyrészt jellemzi az állandóság, bizonyos szintű konzervativizmus, de ugyanakkor az állandó változás is. A mi székely-magyar kultúránk összefüggésben van a világban zajló folyamatokkal, a globalizációval, a romániai és az erdélyi magyar társadalomban zajló folyamatokkal. Úgy gondolom, hogy ebben a változó világban, amire szükségünk lesz, az meg fog őrződni. Gyakran idézzük mostanában, hogy nekünk nem az a dolgunk, hogy a hamut piszkáljuk, hanem, hogy a lángot őrizzük és továbbadjuk. Ebben sok igazság van. A kérdés első részére válaszolva mondhatnám, hogy a hagyomány állandó változásban van ugyan, de szükséges felmutatni egy adott kor vagy egy-egy közösség kikristályosodott, stabil értékeit, sajátosságait. Azok a csoportok, amelyek most a hagyományőrzés céljával léteznek, tulajdonképpen küldetést, missziót teljesítenek, ha jól végzik a munkájukat. De felhívnám a figyelmet, hogy a hagyományőrző csoportok, nyúljanak vissza a saját közösségük, falujuk, vidékük hagyományaihoz, azt tárják fel és mutassák be, mert azt tapasztaljuk, hogy jó szándékú tanítók, tanárok és más lelkes kultúrmunkások azért, hogy betanítsanak valamit, összekavarják a népi kultúra elemeit, dallamait, motívumait, táji jellegzetességeit.

„A néprajzba a digitális szokásaink is bele fognak tartozni”

– Egyre nagyobb teret hódít a digitális tartalom. Ön szerint 50 év múlva hogyan fog kinézni a néprajzkutatás? Mit fognak kutatni? Lesz ilyen: internet használási szokások?

– Bizonyosan lesz. Itt abból kell kiindulni, hogy az utóbbi évtizedek olyan gyors változásokat hoztak az emberiség, Európa kultúrájában, de a mi szűkebb kultúránkban is, amelyek száz évvel vagy századokkal ezelőtt elképzelhetetlenek voltak.  Azt gondolom, hogy a népi kultúrát nem csak a hagyományos földműveléssel, állattartással, népi mesterségekkel, népviselettel, tánccal, művészetekkel stb. kell azonosítanunk, nem is csak a betlehemezéssel, a farsangtemetéssel és más dramatikus játékokkal, hanem beletartoznak a mindennapi életünk szokásai, a viselkedésünk és ezek változásai is. Ebbe a tágan értelmezett mai és jövőbeli kultúrába a digitális szokásaink is beletartoznak a várható változásokkal együtt. A néprajz az ember kultúrájának, az ember viselkedésének, ünneplésének és hétköznapi életmódjának, szokásainak az empirikus tudománya, és ilyenképpen a digitális szokásainkat is lehet majd kutatni, illetve már el is kezdődtek az efféle kutatások. Lehet, hogy a technikai eszközök és a modern világunkhoz kapcsolódó szokások beépülnek a kultúránkba vagy lesznek olyanok, amelyek beépülnek és olyanok, amelyek nem.  Változhatnak a technikai eszközök, a részletek, de ahogy az ember lényege nem változik gyors ütemben, úgy a kultúrának a lényege sem fog változni az elkövetkezendő 50 évben.

Névjegy: Dr. Barabás László főiskolai tanár, néprajzkutató 1947-ben született Parajdon. 1965-ben érettségizett Szovátán, majd 1970-ben magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet szerzett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. 1976-ig tanárként, majd 1991-ig újságíróként, szerkesztőként dolgozott. 1991-től a marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Főiskola tanára, 1993–2014 között az intézmény igazgatója volt. Jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem tanára. Fontosabb kutatási témái: az erdélyi magyar kalendáriumi népszokások, vallási néprajz, a népi kultúra táji tagolódása (Sóvidék, Marosszék, Mezőség), néphagyományok a mai közművelődésben és oktatásban. Hét önálló kötet és számos tanulmány szerzője, néprajzi kisfilmek társszerzője.

Share Button
Ennyien olvasták: 441

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.