Központ
2017. november 21. kedd, Olivér
Havazás
Ma
Havazás
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Derült
Csütörtök
Derült

Az idegen madár

Központ január 31, 2013 Kultúra

elekes_ferencAz idegen madár

Ma már a természet sem viselkedik természetesen. Emlékszem, a régi időkben is megállt a hó az árnyékos háztetőn, de csak néhány napig. Jött egy unatkozó varjú, leszállt a kéményre, s a sértődött futballista mozdulatával belerúgott a hóba. A diónyi hó elgurult a tetőről, le a csatornáig, közben akkorára nőtt, mint egy jókora labda. Ez a jókora labda pedig sokat nem időzött a csatorna peremén, könnyed mozdulattal ledobta magát az udvarra.

Másnap vége is lett a télnek.

Valamerre elcsámborogtak a varjak, nincs, aki leszálljon a kéményre, puha hólabdák sem gurulnak le a háztetőn, megfagy a hó és konokul vár.

Tegnap, hogy kisütött a nap, a háztetőről hatalmas jégtáblák zuhantak az udvarra. Szétvertek mindent. Összetörték a nyárról ott maradt asztalt, széket, virágcserepet. Úgy törték össze, mintha megharagudtak volna, miért kellett kint hagyni asztalt, széket, virágcserepet, tudhattam volna, jön a tél.

De az is lehet, nem erre haragudtak meg. Hanem arra, miért nem tettem ki az udvarra több asztalt, több széket és több virágcserepet. Hogy nagyobb legyen a csörömpölés, amikor levetik magukat a magasból. Egy jégtáblának is van annyi önérzete, nem zuhan le a magasból csöndben, észrevétlen, vigyázva, nehogy összetörjön asztalt, széket, virágcserepet. Alattomosan, sunyi módon nem illik zuhanni, ha már a megfagyással annyi időt eltöltött a huzatos tetőn. Legyen látszatja is annak a zuhanásnak!

Ezek a tetőről leomlott jégtáblák mintha El Kazovszkij képeiről kerültek volna ide: szilánkosak, félelmetesek és fenyegetők. A hegyes, háromszög alakú táblák mind mutatnak valamerre, ahol valamit össze lehet törni, el lehet pusztítani.

Nem véletlenül jut most eszembe El Kazovszkij. Újabb korunkban talán ő ásta be magát legmélyebbre a rövidre szabott görög kultúra világába, ő vette körül magát örökös félelemmel és bizonytalansággal, mely ott van a végső megsemmisülés felé vezető út elején, mint valami eligazító tábla.

Plutarkhosz írja a Párhuzamos életrajzok című művében:


„Ez a kor olyan férfiakat szült, akiknek kézügyessége és gyorsasága már-már felülmúlta az emberi mértéket, a fáradtságot híréből sem ismerték; sajnos azonban ezeket a természeti adományokat nem fordították tisztességes és hasznos célokra. Erejüket vad és kegyetlen dolgokra használták gőgös örömükben; megrontottak és elpusztítottak mindent, ami kezük ügyébe esett. Úgy gondolták, hogy szeméremmel, igazságossággal, méltányossággal és emberiességgel semmi gondja az erőseknek: ezeket az erényeket csak azok magasztalják, akik maguk nem mernek igazságtalanságot elkövetni, és félnek az igazságtalanságtól”. (Máthé Elek fordítása)

Nem mondhatnók, hogy a régi, görög kultúra eltűnésével odalettek az ügyes kezű, erős férfiak. Azt sem, hogy természeti adományaikat valamennyien haszontalanságokra, tisztességtelen célokra használnák. Mert látnivalóan megsokasodtak a találmányok, s főleg a technológia mezején csodálatos dolgokat művelnek. Ők alkották meg azokat a műszereket, amelyek tisztább, fölismerhetőbb fényképeket küldenek a Mars felszínéről, mint amilyenekkel a bankrablókat figyelik a forgalmas utcán, itt, lent a földön.

Itt, lent a földön mégis azt látjuk, vad és kegyetlen dolgok történnek. Az erős és serény férfiak nem félnek az igazságtalanságtól, szeméremmel, méltányossággal, emberiességgel nem törődnek. Az erősek csak a hatalommal vannak elfoglalva, azt tartják erénynek, ha valaki más fölött győzhetnek.

Csak rá kell nézni egy győztes politikus arcának vonásaira, amikor bejelenti a tévében, hogy ő győzött, nem a másik. Csak rá kell nézni: El Kazovszkij képeinek szúrós, hegyes háromszögeit látjuk megbújva a szájuk szögletében. A káröröm, a dac, a fölényesség, a magabiztosság, a számítás vonásait látjuk.

Ezek a férfiak valamennyien Plutarkhosz idejéből valók, onnan támadtak föl.

Ha van föltámadás, akkor épp ez a föltámadás!

A jó gyönge. A hitvány erős. A kegyetlenségben több erő van, mint a lagymatag jóságban és szemérmes erényben.

Erre a következtetésre jutok, amint elnézem az udvaron összetört asztalt, széket, virágcserepet. Már kedvem sincs ahhoz, hogy szerszámot vegyek a kezembe, s elhányjam a sok, szilánkos jégtáblát, elindulok a fal mellett a kapu felé.

Akár egy régi, római bölcs, úgy indulok el, vissza se nézek. De nem érek el a kapuig. Egy idegen, apró termetű madár előmbe áll, megrázza tollazatát és néz. Úgy néz, mintha azt kérdezné, mi van veled, öreg? Látod, most jövök a leomlott, nehéz jégtáblák alól. Onnan szabadultam meg.


Share Button
Ennyien olvasták: 284

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.