– Beszélgetés Hegyi Mária magyar szakos tanárnő, íróval –
Hegyi Mária Nyárádremetén született 1933-ban, elemi tanulmányait is itt végezte. Ezt követően a marosvásárhelyi Ipar- és leányiskola tanulója lett, ahol miután a tanintézmény profilt váltott, könyvelő szakon végzett 1952-ben. Tanulmányait 1955–1960 között véglegesítette, amikor a kolozsvári Bolyai Egyetem Filológia karán magyar-francia szakos tanári oklevelet szerzett. Volt újságíró Aradon, magyartanárnő Köszvényesen, majd lektor és végül tanfelügyelő Bukarestben. 1990-ben hazaköltözött szülőfalujába, és azóta négy könyve jelent meg. Nyárádremetei otthonában beszélgettük életéről, munkájáról.
– Hogyan került kapcsolatba az írással, miként lett újságíró?
– 1952-ben a Nagybányai Kombinát Központi Műhelyébe kaptam kinevezést mint könyvelő. Abban az időben mindenki végzett valamilyen plusz tevékenységet, volt, aki táncolt, mások színdarabban szerepeltek, én írtam a vállalat faliújságja számára. Ezen látta meg az írásaimat az Előre tudósítója, Rózsa Gabriella és keresett meg. 1953-ban már Bukarestben dolgoztam az Előrénél mint riporter, majd 54–55-ben az aradi Vörös Lobogó munkatársa lettem. De itt be is fejeztem az újságírói pályafutásom.
„Abban az időben kötelező volt hantázni”
– Miért szakított az újságírással?
– Aradon jól fizettek, de úgy gondoltam, hogy nekem tovább kell tanulnom, ezért Kolozsvárra mentem. Aztán meg volt valami az újságírásban, ami zavart. Abban az időben, aki tollat vett a kezébe vagy megjelent egy pódiumon, annak muszáj volt hantázni.
– A kolozsvári egyetemi évei alatt történtek a magyarországi 56-os események.
– Igen. Olyan évfolyamtársaim voltak, akik közül többen lettek később tollforgató emberek, ismert személyiségek. Szilágyi Domokos, Nagy Kálmán, Kelemen István, Szilágyi Júlia, Kelemen Kálmán, Koczka György, László Anna, Boros Zoltán… Ezek közül sokan szenvedtek az 56-os események miatt. Aki akkor csak egy szót szólt, az már ment is. Akinek volt egy „jó barátja”, aki beárulta, az börtönbe került.
„Egy újságnak életszagúnak kell lennie”
– Mi történt az egyetem elvégzése után?
– 1960–65 között magyar szakos tanárként kerestem kenyerem előbb Köszvényesen, majd Csittszentivánon. 1965-ben férjhez mentem és Bukarestbe költöztem. A román fővárosban előbb a Munkásélet korrektora lettem. Az én meglátásom szerint egy újságnak életszagúnak kell lennie, ez a lap nem ilyen volt. 1972-ben kerültem a Sajtóigazgatóság Magyar Irodalom szakára lektornak. Az ördög malmában dolgoztam, ahol a hazudozás, elsimítás és elhallgatás kötelességszámba ment, s ha nem végeztük a kötelességünk, figyelmeztettek az elvhű pártaktivisták. De soha sem jutott hozzánk egy hang se, amely az igazmondást követelte volna. Még az írók közül is csak a legbátrabbak merték megtenni ezt. 1978-ban aztán megszűnt a cenzúra, az intézményt is átszervezték, átnevezték, én egy méhészeti szaklaphoz kerültem fordítónak. Három évet dolgoztam ott, majd a Vegyipari Kombinát tanfelügyelője lettem. Innen jöttem nyugdíjba.
– Mikor és milyen okból határozott úgy, hogy hazatér szülőföldjére?
– Nyugdíjazásom után három tragédia következett be az életembe, egy év leforgása alatt meghalt a férjem, édesanyám és a testvérem fia, Hegyi Lajos matematikatanár, akit az 1989. decemberi események idején lőttek le Marosvásárhely főterén. Úgy határoztam, hazatérek. A bukaresti lakásom a fiamnak hagytam, aki kis telket vásárolt nekem Nyárádremetén és házat épített. Azóta újra itthon élek.
„Igazat írtál Mária!”
– Mióta ír és mi késztette arra, hogy tollat ragadjon?
– Mikor hazatértem még élt az édesapám, aki 80 éves korában fogott neki írni. Tulajdonképpen miatta kezdtem el én is írni, ő késztetett erre. 1997-ben jelent meg könyv formájába az édesapám élettörténetét bemutató írásom, a Megveszekedett élet. Valójában az apám írását bővítettem ki, de ő ezt nem érezte magáénak. Ezért 2012-ben kiadtam az ő neve alatt Hegyi Lajos: Visszaemlékezést, azt, amit ő írt le. Ugyanekkor szerkesztettem nyomdakészre a volt magyar tanárom Teleky Dezső verseskötetét, amely a Derűsen viselt mostoha vers címet kapta. Valamint ugyancsak 2012-ben jelent meg életregényem a Rügybomlástól lombhullásig.
– Miért érezte szükségét annak, hogy megírja élettörténetét, és milyen visszajelzéseket kapott?
– Nem önmagamnak írtam, hanem magunkról, magunknak. Úgy gondolom, olyan életet éltem, amelyen keresztül mások is betekintést nyerhetnek szülőfalum történetébe, az akkori ország városaiba, kiolvashatják belőle az akkori kultúrpolitikát. A visszajelzésekről pedig elmondhatom, hogy dr. Kakucs Lajos remetei származású történész írt a könyvemről, és ami a hab a tortán, Jókai Anna egy meleghangú méltató levelet küldött a címemre. De nekem az is elég, ha a falubeliek azt mondják: „Igazat írtál Mária!”
