Központ
2019. április 20. szombat, Tivadar

Bemutatkozott a Kobak Könyvesbolt új eseménysorozata, a Meselánc!

Központ február 7, 2019 Kultúra

Nagyot dobbantottunk. A szó szoros értelmében. Egy tucat lábacska törte meg a könyvesbolt nyugalmát szombaton, a Kobak könyvesbolt újan induló Meselánc nevű, hetente megrendezett foglalkozásán. Első körben ismerkedtünk. Megbeszéltük, hogy a dínók nagyon menők, de a cicákat, és más kisállatokat is szeretjük.

Ezután kicsit megmozgattuk a végtagjainkat, levetkőztük a korlátainkat, és máris kint találtuk magunkat a nagy ismeretlenben.

A gyerekek a kortárs és klasszikus irodalom segítségével különféle szemüvegeket kaptak a nagy csillagos ég megértéséhez. Tudományos magyarázatot csak éppen annyit, amennyi szükséges ebben a korban.

Lényeg, hogy közösség voltunk. És hogy oda akartunk figyelni egymásra. Szépeket hallgattunk, rajzoltunk, és bolondoztunk is, hogy nevetősen kezdődjön a hétvégénk.

A Meselánc következő foglalkozásán a mese hozzávalóit fogjuk összeválogatni, és várhatóan nyakig benne leszünk.

Várunk mindenkit szeretettel!


A következő találkozás időpontja: február 9-én, 11 órától
Időtartam: 1 óra
Helyszín: Kobak Könyvesbolt
Ajánlott korosztály: 5-7 év
Foglalkozásvezető: Brassai Eszter dramaturg
Elérhetőség: 0756.332.608
A szülői részvétel nem kötelező!


(közlemény)

Share Button
Ennyien olvasták: 1668

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.