Központ
2017. november 21. kedd, Olivér
Havazás
Kedd
Havazás
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Helyenként felhős
Csütörtök
Helyenként felhős

Egy „taxínész” a Spectrumban

Nemes Gyula december 12, 2014 Kultúra

A nemrégiben alakult Spectrum Színház kedden este egy érdekes könyvbemutatónak adott otthont. A marosvásárhelyi publikum megismerkedett Székely Szabó Zoltán színész, újságíró, író, humorista Végtelen farsang…és egyéb politikai szatírák (1989–2014) című könyve mellett a szerző más könyveivel is.

G

Talán még kevesen ismerik a Spectrum Színházat, ezért először a bemutatkozó szöveget közöljük: – A színházalapítás gondolata már évekkel ezelőtt megfogant Török Viola fejében, megvalósulására azonban a közelmúltig várni kellett. Az alternatív színház kezdeményezésének ötlete egyrészt az ilyen jellegű erdélyi magyar színházak hiányából fakadt. Ha az alternatív szó azon meghatározásából indulunk ki, miszerint jelentése: más, a megszokottól eltérő, egyedi, eredeti és független – megfigyelhetjük, hogy a marosvásárhelyi Yorick Stúdió, az Ariel Gyermek- és Ifjúsági Színház keretén belül működő Underground, a Stúdió Színház Akadémiai Műhelye és a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely kezdeményezésein túl egyetlen alternatív színház sem működik Erdélyben. A Spectrum Színház létrehozását tehát elsősorban ezen hiány betöltése motiválta, másrészt a szabad művészi kibontakozás vágyából fakadt. A Spectrum Színház célkitűzése, hogy teret biztosítson a szabad művészi kibontakozásnak és kísérletezésnek; küldetése pedig, hogy olyan fórummá váljon, amely fölmutatja korunk aktuális társadalmi problémáit, és lehetséges megoldásokat ébreszt – olvasható a színház honlapján.

Az erdélyi magyar kultúra előretolt helyőrsége Bécsben

Kedden este egy rendhagyó „előadást” láthatott a marosvásárhelyi közönség a Spectrum Színházban. Bemutatásra került ugyanis Székely Szabó Zoltán Végtelen farsang…és egyéb politikai szatírák (1989–2014) című könyve. A rendezvényt Kovács Levente színészpedagógus, rendező nyitotta meg, aki Szabó Zoltánt mint hajdani színésznövendéket mutatta be a közönségnek. Szabó Zoltánt a kommunista vezetés eltanácsolta a színészettől, de miután elvégezte a filológia magyar szakát, ismét visszatért és befejezte a Színművészeti Főiskolát. Ezt követően Sepsiszentgyörgyön dolgozott tíz évet színészként, majd az osztrák fővárosba távozott, ahol elsősorban taxisofőrként kereste kenyerét. „Ő lett az erdélyi magyar kultúra előretolt helyőrsége. Sok erdélyi magyar színészünk önbecsülését növelte az, hogy felléphetett Bécsben Székely Szabó Zoltán segítségével” – fogalmazott Kovács Levente utalva arra, hogy az Erdélyből kivándorolt színész kultúraszervező, mecénási munkát is végzett az osztrák fővárosban. A közelmúltban Székely Szabó Zoltán hazatért Marosvásárhelyre. „Egy olyan ember, akire itt, itthon is szükségünk van” – mondta még róla Kovács Levente.

Egy „taxínész” vallomásai

Székely Szabó Zoltán ezt követően élete további részleteit ismertette, igen egyedi módon, teletűzdelve azt érdekes történetekkel, viccekkel, írásaiból idézett humoros szövegekkel. A közönség megtudhatta ebből például azt, hogy mikor és miért vette fel a Székely előnevet, milyen nehézségei voltak Bécsben a német nyelv elsajátításával, és miért tért haza Vásárhelyre. Székely Szabó Zoltán a mezőségi Rücsön született 1949. augusztus 26-án. Gyermekkorának emlékei azonban a nyárádmenti Szentgericéhez fűzik, ahol a szülei pedagógusok voltak. 1976-ban diplomázott a marosvásárhelyi színművészeti főiskolán, majd 1986-ig a sepsiszentgyörgyi színház tagja volt. 1986-ban Bécsbe távozott, és a közelmúltig ott élt, mint találóan mondja mesterségéről: taxínészként. Megélhetését a taxizásból biztosította, de egy pillanatra sem mondott le hivatásáról: erdélyi és magyarországi előadókat, néha egész társulatokat hívott meg, fogadott és látott el néhány lelkes társával, szervezett számukra előadásokat a bécsi magyarok szórakoztatására. Közben szorgosan írta könyveit.

Tutuka hazatért

Szekely Szabo(Kedei)

Az est következő mozzanataként Kárp György és Szélyes Ferenc hajdani pályatársak, mai jó barátok méltatták Székely Szabó Zoltán irodalmi munkásságát, felolvasva Bölöni Domokos róla szóló laudációját. Az élet – körben, mindenütt (Tutuka hazatért) című írásból mi is idézünk néhány rövid részt: „Konok székely kivagyokságom keményen ráfizetéses, lyukas zsebű luxus, de legalább e tekintetben mindig frissen mosott a lelkiismeretem. Én nem beilleszkedni akartam a más hazájába – nem vagyok „hegyen túli” –, hanem kiilleszkedni kényszerültem a sajátomból. Tulajdonképpen nem is szándékoztam kinn maradni, de ’86-ot írtunk, s a béna agyam mellé állt a lábam, megmeredt visszakullogni abba a skizofrén börtönbe, amelyből szabadulási kegyet mímeltek nekem, csak húzzam el a pörös pofámat. Vagyok színházzal áldott és vert, betűvel ölelt és sújtott, hontalan kesergő, helyét nem lelő taxisofőr – ugyancsak Bécsben. Az egészben az a trükk, hogy nem értek semmihez. Mai napig megesik, hogy a taxióra helyett a rádiót kapcsolom be, mert az eszem minduntalan máshol mászkál: hol otthon, hol két jelző között.”

„(…) Frissen jelent meg legújabb könyve, amely a szerző szatirikus vénáját mutatja, mint azt a címe is tükrözi: Végtelen farsang…és egyéb politikai szatírák (1989 – 2014 között). A beszédes kötetcím után még beszédesebb címek alatt sorjáznak az 1989-től napjainkig terjedő időszak terméséből válogatott, többnyire rövid, csattanósra hegyezett írások, ilyenek például: Kergekóros évszázadom, avagy Nincs Erdély elveszve – csak nem a mienk; Mi mindig tapsoltunk; A bukarest utólogika, avagy a dák szupermodell; Vátra arc! Betelt a cujkáspohár; Európa-házunk: Nagy-Románia; Ki a király Kolozsváron?; Neoszocreál; Házasság roman módra; Vátrapillantó tükör; Vízum a családfára; Bekerített paradicsom; Oltyán imázs. Kedvence, éppen közvetlensége miatt, a párbeszédes vagy megszólításos (levél)forma, a szövegek igen jelentős részét jelenet formájában írta meg, ami természetes is, hiszen előadó, színész az alkotójuk.”

„(…) Hát itthon vagy, Tutuka. Itt van még majdnem mindenki, aki ismer és becsül téged. Itt, Erdélyben. Körben – baráti körben is: majdnem mindenütt!”

A könyvbemutató hangulatát a Cantuale férfikórus éneklése tette hangulatosabbá. Az esemény zsíroskenyeres borozgatással egybekötött baráti beszélgetéssel ért véget, melynek során a szerző dedikálta könyveit.

Share Button
Ennyien olvasták: 543

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.