Bábszínészből jelmeztervező
Szélyes Nagy Andrea marosvásárhelyi bábszínész, látvány-, jelmez- és divattervező a művészet számos területén alkot. Ám egy ideje leginkább a jelmeztervezéssel foglalkozik, nem vágyik már a színpadra, mint mondja, „kijátszta magát”. A tavaly bemutatott Tudor Giurgiu által rendezett De ce eu? című film jelmeztervezője volt, amely alkotás 9 jelölést kapott Gopo-díjra, többek között a jelmezekért is. Interjú.
– Miként határozná meg önmagát? Mi áll a legközelebb önhöz: bábszínészkedés, dramaturgia, divat- vagy a jelmeztervezés?
– Mivel az összművész nagyképűen hangzana, azt mondom, hogy leginkább színész és jelmeztervező vagyok. Három éve szinte csak ezzel foglalkozom, és már nagyon keveset játszom. Ám volt olyan periódus, amikor nem tudtam eldönteni, hogy mit is szeretnék inkább, és nem akartam egyikről sem lemondani a másik javára. De most már a jelmeztervezés mellett tettem le a voksom, mert újdonságot és nagyobb sikerélményt jelent számomra, és fekszik nekem, hogy nem függök senkitől. Olyan alkotói munka ez, amit egyedül is tudok végezni.
– Ez a szakma egyben háttérben maradást is jelent. Színészként hogyan éli meg ezt?
– Én kifejezetten élvezem, hiszen a személyiségem nem túl exhibicionista. Sokan meg is lepődnek, hogy a bemutatókon nem lépek a színpadra, ha nem föltétlenül muszáj. Bábszínészként eljátsztam a gyerekirodalom legszebb szerepeit, így nincs effajta frusztrációm, nem vágyom már a deszkákra, ha úgy tetszik: kijátsztam magam.
– A Tudor Giurgiu által rendezett De ce eu? című film jelmezeit ön készítette. Hogyan került a rendező látóterébe? Avagy ki kérte fel önt erre a munkára?
– Annak idején a Hajdu Szabolcs rendezte Bibliotheque Pascal című film marosvásárhelyi színeinek voltam a látványtervező asszisztense, illetve besegítettem a helyi gyártásba egyaránt, és a csapat megszeretett. Mint ismeretes, a De ce eu? magyar-román-bolgár koprodukció, és a magyar stáb vállalta jelmez- és díszletkészítést. Kinéztek egy tervezőt, ám ő egyéb elfoglaltsága miatt nem tudta vállalni, így egyértelműen engem ajánlott maga helyett a munkára. Egyébként életem egyik legjobb tapasztalata volt a De ce eu?, szakmailag és emberileg egyaránt. Többször is dolgoztam filmesekkel, de soha nem voltam ennyire jó csapat részese, a munka konfliktusmentesen zajlott. A bolgár kollégák meg is jegyezték, hogy Giurgiu nem csak a színészeket, hanem a stábot is castingolta.
– Követi-e a napi politikai eseményeket, illetve mennyire áll közel önhöz a politikai thriller műfaja?
– Számomra ez volt az első ilyen műfajú munka, de a román filmiparban sem igazán készültek ehhez fogható filmek. A politikát kívülről szemlélem, de amikor kezdek belemélyedni, nagyon megijedek és elkeseredek attól, hogy mi zajlik körülöttünk. S ahhoz, hogy a depressziót elkerüljem: kikapcsolom a tévét.
– Miként sikerült a 2002-es, akkori ügyészek, politikusok gardróbjába „betekinteni” és azt a filmvásznon megörökíteni? Milyen folyamatok előzték meg az alkotást?
– Dokumentációnyi fényképet gyűjtöttem össze az akkoriban tevékenykedő politikusokról, valamint nagyon sokat segítettek barátok, akik abban az időben vállaltak aktív szerepet a román döntéshozásban, sőt, személyesen is ismerték azokat az aktorokat, akiket a filmben megelevenítettünk. Ők is megerősítették, hogy a kétezres évek elején még nem számított mindennapi politikusi öltözetnek az öltöny, csak abban az időben kezdett divattá válni az elegáns viselet, tudniillik akkortájt kezdtek külföldre járni a politikusok, és látták, hogy ott miként ruházkodnak a közéleti szereplők. Éppen az az időszak volt fordulópont a politikusi divatban. Amikor a munkának nekifogtam, azt hittem, hogy nem lesz nehéz feladatom, de mivel reálisan akartuk a szereplőket megformálni, nem volt egyszerű előbányászni a 14 évvel ezelőtti divatnak megfelelő ruhákat. Ami elméletben könnyűnek tűnt, az gyakorlatban nehezebbnek bizonyult, kisebb kompromisszumokat kellett kötni a jelmezválasztásban.
– Hogyan tudott együttdolgozni a film szereplőivel? Könnyen közös nevezőre jutottak a viseleteket illetően?
– Maradéktalanul szót fogadtak nekem. Az idősebb, román nemzetiségű színészekkel kezdtem a ruhapróbát, és bennem volt a félsszel vegyes tisztelet, hogy vajon megfelelek-e én és a ruhák az elvárásaiknak. De ők abszolút rám hagyatkoztak, mondva: a kamera előtt ők, de itt én vagyok a főnök. Ez nagyon kellemes meglepetés volt számomra, életem első olyan munkája volt, amikor saját magam tudtam adni, minden döntésemben szabad kezet kaptam, megbíztak bennem és utólag is elégedettek voltak a munkámmal.
– Ön divattervezőként, gondolom, figyel az aktuális trendekre. A politikusok formális viselete miben változott az elmúlt 14 évben?
– Árnyalataiban nagyon sokat változott a divat világa is. Elegánsabb lett a formális viselet, a nyugati divatot kezdték Romániában is utánozni. Emellett jobban odafigyelnek a ruházatukra és jobb minőségű darabokat viselnek. A filmben felelevenített időszakban az ügyészségen még pulóvert, dzsekit hordtak – kivéve az öltözködésére is precízen figyelő főszereplőt, Cristiant –, ez a „lazaság” most már nem jellemző a politikusok öltözködésére.
– A vásárhelyi gyártású Billion Star Hotel filmnek is ön volt a díszlet- és jelmeztervezője. Ez milyen tapasztalat volt?
– Abból a szempontból volt kihívás, hogy minimális költségvetésből kellett megalkotni mindent, ami a látványt illeti. Ebben a filmben felismerem a fiam nadrágját, a férjem pulóverét, mert gyakorlatilag a baráti kör dobta össze a jelmezeket. A díszletet pedig a padlásomon kapott cuccokból raktam össze. Ez a film példája annak, hogy az évek során felgyűjtött kacatjaim lehetett hasznosítani. Csoda, hogy ezt ekkora költségvetésből és a rendelkezésre álló rövid idő alatt össze lehetett hozni. Bár születtek sikeres darabok, emiatt picit keserű szájízzel maradtam a film után…
– Van-e jelmeztervező-álma?
– Mindenképp nagy vágyam még Tudor Giurgiuval dolgozni. Amúgy az összes munkám nagyon szeretem, hiszen csak három éve foglalkozom ezzel, és minden újdonság, kihívás számomra. Most a Győri Balettintézet és a Sopron Balett közreműködésében előadott Diótörőben fogom a jelmezeket és a díszletet elkészíteni. Utána a soproni Macbeth látványának megtervezése a következő munka.
A De ce eu? című filmről: A film egy 15 éve játszódó igaz történetet dolgoz fel: Cristian Panait, egy fiatal bukaresti ügyész tragikus történetéről van szó, akit újoncként neveztek ki egy fajsúlyos ügyhöz. Egy idősebb nagyváradi kollégája ellen kellene eljárást indítson, aki leleplezett egy korrupciós ügyet, amelyben magas rangú politikusok, nagyvállalkozók és ügyészek is érdekeltek. Panait egyre mélyebbre szimatol, ráadásul politikai nyomásra sem hajlandó eljárást indítani, ezért elveszik tőle az esetet és a dossziét. A fiatal ügyésznek választania kell a karrierje és az igazság között. Pár napra rá öngyilkosságot követ el, aminek körülményeit rögtön titkosítják is…
