Központ
2017. december 16. szombat, Etelka, Aletta
Borús
Szombat
Borús
Borús
Holnap
Borús
Hózápor
Hétfő
Hózápor

Elveszett jelentés / Lost In Translation (2003)

Központ augusztus 5, 2016 Kultúra

Filmnéző

Sophia Coppola alkotása, az Elveszett jelentés – bár egy jó évtizede született –  talán ma aktuálisabb, mint valaha. Javasolnám is minden mozikedvelőnek mint kihagyhatatlan darabot, azt azonban előrebocsátom, hogy ez a remekmű nem éppen közönségfilm. Erőssége és értéke mindenekelőtt abban rejlik, hogy éles szemmel ábrázolja azt a kulturális és civilizációs válságot, amelyben vagyunk, azt az identitásvesztést, amelyet a globalizációs folyamatok okoznak az emberekben. A helyszín megválasztásával (Tokió) méginkább elénk tárul annak a világnak a kontrasztja, amelyben az elidegenedés megállíthatatlan, az egyén pedig csak sodródik, jó esetben pedig azon töpreng, hogyan kísérelheti meg a „szökést” ebből a sivárságból. A történet szépsége, hogy a rendező rendkívüli érzékenységgel, viszonylag csendesen adja tudtunkra: ez a világ már csak ilyen – ám ezt ízléssel, mély átéléssel teszi.

A film alaptémája: Bob Harris befutott amerikai színész (Bill Murray) reklámfilm forgatása céljából érkezik a japán fővárosba, Tokióba. Amint az a párbeszéd során kiderül, komoly összeg üti majd a markát. A forgatás kőkemény bizonyítéka annak, hogy minden a pénz körül forog. Az operatőr és Bob közötti kommunikáció jól érzékelteti a címben megjelenő dilemmát (elveszett jelentés), amely egyre nagyobb léptékben jelenik meg a történet során. Bob mindinkább kínosnak érzi az egyedüllétet, a kirekesztettséget, bár a vendégfogadó japánok igazán kedvesnek mutatkoznak. A forgatás néhány napig tart, hősünk pedig megkísérel kiszabadulni szállodai magányából. A sors (vagy a szerencse?) úgy hozza, hogy a szállodában megismerkedik egy fiatal nővel, Charlotte-tal (Scarlett Johansson), aki sorstársa a magányban és az elszigeteltségben. Charlotte élettársával, John-nal (Giovanni Ribisi), a munkamániás fotoriporterrel érkezett Tokióba.  Ő azonban nem sokat törődik feleségével, sokkal inkább élvezi egy női munkatársának, Kellynek (Anna Faris) a társaságát, aki meglehetősen harsány és cseppet sem szerény. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy Bob (akinek házassága már évek óta a csőd szélén áll), és a filozófia szakon végzett Charlotte egymásra találnak, és megnyílnak egymás előtt. Anélkül, hogy egy szenvedélyes szerelmi történetbe bonyolódnának, mindketten érzik, hogy rokonlelkek. Többször is kimerészkednek Tokió utcáira, ahol néha kellemes, máskor pedig furcsa meglepetések érik. A film nagyszerűen festi le azt a kontrasztot (a szinte tudathasadásos állapotot), amely a japán társadalomban uralkodik. A hatalmas játékkaszinók és a tévében vetített idióta műsorok ugyanúgy jelen vannak, mint a szigorú hagyományok és szabályok. A tokiói belváros felhőkarcolói mintha Amerikát idéznék, de csak addig, amíg földet nem érünk. A fények, a feliratok figyelmeztetnek: ez itt Japán, és bizony ezt a kultúrát meg kell szokni. Bob és Charlotte megkísérlik ezt is, bár ők is tudják előre, mi lesz az eredmény.

Két magányos embernek néhány nap jutott Tokióban együtt. Aztán el kell válniuk, és vissza kell térniük Amerikába. Lehetőleg úgy, hogy a „jelentés” el ne vesszen.

Demeter Attila

Share Button
Ennyien olvasták: 372

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.