Központ
2019. március 27. szerda, Hajnalka

Erdélyi templomok karácsonya

Nagy-Bodó Tibor december 20, 2018 Kultúra

A karácsony a keresztény kultúrkör legfontosabb ünnepe, és az adventi ünnepkört zárja le. Karácsonykor a keresztény ember Jézus Krisztus, a Megváltó születését ünnepli. Karácsony idején mindig is volt ünnep: a pogány időkben a téli napfordulót ünnepelték ilyenkor, Rómában december 17-25. között zajlott a szaturnália, ami a termékenység ünnepe volt. Karácsony ünnepét i. sz. 325-ben, az első nikaiai zsinat után tették december huszonötödikére. A XVI. századi reformáció révén a keresztény hitélet egyes elemei a templomokból az otthonokba „költöztek”, így alakult ki Németországban a karácsonyfa-állítás hagyománya, ami a XVIII. századot követően Európa-szerte elterjedt. Ez évi utolsó lapszámunkban az erdélyi templomok karácsonyáról, az itt uralkodó ünnepi hangulatáról, és a páratlan meghittségről erdélyi egyházi vezetőink mesélnek az olvasóinknak.

Berszán István, az Erdővidéki Református Egyházmegye esperese:

Igazi ünnep?!

A karácsony talán az év legszebb ünnepe. És ami a legfontosabb: a mindannyiunké. Persze sokféleképpen viszonyulnak hozzá az emberek. Van, aki csak pénznyelőnek tartja, mások egy „muszáj alkalomnak”. Ezerszer elmondott jól ismert történet. Istálló, jászolbölcső, csillag, pásztorok, napkeleti bölcsek, arany, tömjén, mirha, angyalok, égi szózat… Karácsonyi bevásárlás, karácsonyfa, gyertya, csillagszóró, Reszkessetek betörők, sütés-főzés, szaloncukor, fadíszítés… Bibliai és világi kellékek kavalkádja – mindenkinek ismerős.
A kérdésre, hogy mit ünneplünk karácsonykor – talán a legtöbb ember tudja a választ: Jézus születését. És akkor miért van az, hogy bár vannak díszek, terített asztal, ajándékok, ünnepi hangulat, egyetlen hiányzó láncszem van: az ünnepelt. Nem kell megüresíteni a karácsonyt, amolyan színes-díszes, mézes-mázas alkalommá tenni. Miért ne szólhatna az igazi gyermeki csodáról a karácsony? Azért, mert legtöbben még közülünk nem tudunk továbblépni a jászolban fekvő Jézuskánál. Mert a továbblépés azt jelentené, hogy Jézus nemcsak megszületett karácsonykor, hanem élt, szenvedett és meghalt értünk. De harmadnap feltámadt a halálból. Akkor a karácsony nem egy keretek közé szorított ünnep lenne, hanem valaminek a kezdete, aminek van folytatása is. Akkor életváltozás kellene jöjjön. Akkor épp a karácsony kellene egy induló lépés legyen új utak, új élet felé. Fontoljuk meg, közben eltelt 2000 év, és nagyobb csodákat művelt ebben a világban, mint amit a legtöbben elképzelni tudnánk! Ne legyen egy fals ünnep az ünnepelt nélkül, hanem lássuk meg, milyen csodás az ünnepelt, aki nem ajándékot vár, hanem Ő ajándékoz meg a tiszta, hamisítatlan szeretettel, aminek a silány utánzatát csak próbáljuk megélni.
Milyen lesz a karácsonyunk? Nem az ajándékok érdekelnének, meg nem is a karácsonyi menü, hanem hogy ott, a falak között hogyan is jön elő a keresztyén hitünk, a karácsonykor megszületett Jézusban való hit. És a várakozás, a saját magunkra és másokra való odafigyelés ugyanolyan fontos, mint esetenként az a pár óra, amit szeretteinkkel töltünk.
Mindenki maga dönti el hogyan fog ünnepelni, mit ad másoknak, gyermekeknek, felnőtteknek az ő saját karácsonyképéből. De ha az ünnepelt, a felnőtt, keresztre ment és feltámadott Jézus nem kap helyet a karácsonyunkban, nem lesz igazi az ünnepünk.

Kecskés Csaba lelkész, a Marosi Unitárius egyházkör esperese:

Hirdetek nektek nagy örömöt

Karácsony az ünnepek ünnepe. Nevezzük a fény, a szeretet, a család, az embertestvériség ünnepének. Igazi mondanivalója azonban az angyali szózaton keresztül érkezik el esztendőről esztendőre a világ bármely táján élő keresztény emberéhez: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.
Az idők teljességében Isten elküldte az Ő legjobb gyermekét, hogy legyen számunkra út, igazság és élet, legyen számunkra a világ világossága.
Ahogyan az ember az idő múlásával egyre távolabb kerül a gyermekkori emlékektől, ezek az emlékek egyre szebben ragyognak, megszépülnek emlékezetünkben. A legtöbb ember, amikor a karácsonyra gondol, akkor elsősorban a gyermekkor örömteljes, meghitt pillanatai elevenednek fel emlékezetében. A feldíszített fenyő, a családi hajlék öröme és melege, a múltból is felénk sugárzó szeretet. Boldog az az ember, aki részese lehetett ilyen áldott gyermekkori karácsonyoknak, és ma is erőt tud meríteni belőlük.
Gyermekkoromban sokszor hallottam idős embereket arról beszélni, hogy milyen volt a régi idők, vagy éppen a háborús idők karácsonya. Amikor egyszerű díszek kerültek a fákra, amikor szegényesebb volt az ajándékozás, de mégis a szeretet családi légkörében nagyon boldogok voltak karácsony ünnepén.
Ilyen boldog karácsonyokra emlékezem én is vissza az 1970-es évek végén, nyolcvanas évek elején, közepén, amelyeket szülőfalumban, lelkészi családban eltöltöttem. Emlékezem a szép, havas karácsonyokra, a falu békességére és áhítatára, amelyet Ady Endre is olyan szépen énekelt meg karácsonyi versében. Emlékezem a feldíszített fenyőre, az otthonira és a templomira, amelyet szintén mi, gyermekek díszítettünk. A templomi karácsonyfa-ünnepségekre, a gyönyörű karácsonyi énekekre, a gyülekezet előtti versmondás, szavalás izgalmaira. Ajándékokban minden bizonnyal gazdagabbak voltak a mi gyermekkori karácsonyaink, mint az előttünk élt nemzedékeké, de lélekben, szeretetben, az ünnep izgalmaiban és az ünnep szent mondanivalójában hasonlóak. Az ünnep örök, szent mondanivalója pedig az angyali szózatból csendült felénk akkor régen, és szól hozzánk ma is: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus a Dávid városában. Ezt a szent üzenetet, áldott mondanivalót kell átadnunk a ma gyermekeinek, a mai kor fogyasztói társadalmában felnövő nemzedékeknek is. Hogy a már advent előtt elkezdődő karácsonyi csillogás, a fények, az ünnep anyagi gazdagsága mellett ott lehessen szívükben-lelkükben a megtartó, az üdvözítő gyermek, Jézus születésének öröme, fénye, melegsége, boldogsága is.
Sokszor gondolkodom azon, hogy hogyan élhették meg a karácsonyokat anyai nagyszüleim és sorstársaik, akik az 1950-es évek végén és a hatvanas évek elején bűntelenül és ártatlanul súlyos börtönéveket szenvedtek. Akiket az elnyomó rendszer csak azért, mert lelkészek, a rendszer ellenségeinek kikiáltott értelmiségiek, vagy egyszerű munkás emberek voltak, börtönben kellett eltölteniük számos karácsonyt. Ők valóban csak egymásra, a velük együtt raboskodók közösségére, az embertelenségben egymás emberségére és szeretetére támaszkodhattak. És Jézusra, a megszületett, az üdvözítő gyermek ígéretére, aki a vasrácsokon át is megérkezett szívükbe-lelkükbe. 2018 karácsonyán, az adventi és karácsonyi fényeken, csillogáson át érezzük meg mi is mindannyian, hogy kicsik és nagyok, gyermekek és felnőttek életébe, szívébe-lelkébe egyaránt megérkezik az angyali szózat üdvözítő gyermeke, Jézus, aki békességet, emberséget, szeretetet hoz magával esztendőről-esztendőre.
Weöres Sándor költő arra a kérdésre, hogy ki nekem Jézus, így válaszol: „Számomra csak egy ember létezik: Jézus. Jézus létezik, és ő létezik mindazokban, akik benne és általa léteznek. Azért írok, mert jobban, pontosabban ki akarom fejezni az azonosságot Jézussal bennem és másokban. Fütyülök rá, hogy hányan olvassák, vagy hányan nem olvassák a verseimet. Egyetlen célom: egy fokkal közelebb hozni a jó akaratú, érzékeny olvasót ehhez az azonossághoz, a Jézussal való egységhez.”
Ezt az azonosságot, ezt a Jézussal való egységet érezzük meg, éljük át, tapasztaljuk meg mi is mindannyian 2018 karácsonyán is. Szólaljon meg gondolatainkban, szívünkben, lelkünkben az örömhírt hozó angyali szózat, és teremtsen bennünk békességet, szeretetet, karácsonyi nagy örömet.

Dr. Bakó Csongor István római katolikus kórházlelkész:

Szenvedő embertársaink segítése vezessen a közeledő karácsonyi ünnepek felé

Karácsony főünnepének tárgya a megtestesült Ige földi születése a Boldogságos Szűz Máriától Betlehemben. Ez a születés az üdvtörténet központi eseménye. Urunk Jézus Krisztus születése mindenki számára üdvösséget hoz, aki engedi, hogy lelkében a kegyelem által megszülethessék az Üdvözítő. Az üdvtörténetben Jézus születésének fókusz és tengely jellege van: az előtte történtek rá irányulnak, az utána történtek belőle következnek, és az emberi történelem Jézusért van. Az Ő megalázkodása, önkiüresítése, másként fogalmazva, Isten Fiának a megtestesülés és a feltámadás közé eső életszaka e születéssel kezdődött. Valamiképpen ennek az egyszeri történésnek a titokzatossága és magasztossága érződik minden karácsonykor, páratlan intenzitással, hangulat, melynek leírásához gazdag nyelvünk is kevés. Pár évvel ezelőtt beszéltük el Bolyai-tetői unitárius kollégámmal és barátommal, hogy mivel mi, lelkipásztorok vagyunk, eme nagy vallási ünnepek fő irányítói, teendőink sokasága miatt oly ritkán sikerül ebben a természetfeletti légkörben csak egy kicsit is megmártóznunk.
Rétegpasztorációs megbízatásomból kifolyólag csak részleges rálátásom van a karácsony templomi hangulatára. Évtizedesnél is több itteni szolgálatom alatt azt láttam, hogy a karácsonyi éjféli misét követő, reggeli szentmiséim, többnyire idősebb résztvevőit, ilyenkor még inkább jellemzi az összeszedettség, a szívből jövő imádság, az őszintén átélt liturgia, a meghitt, bizalmas együttlét, a bensőséges megnyílás Isten, szeretteik, embertársaik, és nem utolsó sorban önmaguk előtt. Ugyanakkor jó érzés tölt el valahányszor a karácsonyi ünnepkörben, délutánonként ritkábban szülőket, gyakrabban nagyszülőket látok gyermekeikkel/ unokáikkal Isten házának csendjében, az isteni Kisded jászlánál mesélni, imádkozni. Hitben, reményben és szeretetben való kitartásra sarkalló tapasztalatként viszem magammal ezeket a mindig megható, lélekemelő és megerősítő életképeket.
A kórházi lelkipásztorkodás „karácsonyozása” rendkívül változatos képet mutat. Voltak évek, amikor ökumenikus papi teamben édességcsomagokat vittünk valamelyik gyermekosztály kis betegeinek. Volt, amikor ugyanebben a felállásban, a kórház igazgatóságán szerveztünk kétnyelvű imádságos, énekes együttlétet, melyet szerény szeretetlakoma és kötetlen beszélgetés követett. Aztán voltak karácsonyok, amikor viszonylag sokan jöttek le az ünnepi szentmisére, de olyanok is, amikor az ünnepekre nagyszámban hazaengedett betegek hiányában, csak mi, lelkipásztorokul értékeltük ki a mögöttünk hagyott esztendőt, majd adtuk át egymásnak ünnepi jókívánságainkat.
Marosvásárhelyi segéd-, majd kórházlelkészi éveim két legszebb karácsonya egyaránt a klinikák világához kötődik. Az egyik, amikor több évvel ezelőtt egy karácsonyra kórházban rekedt háromszéki beteg néni kérésére, egyedül neki szentmisét mutattam be a klinika egyik előadótermében, ami mind a mai napig tartó, mély hittestvéri kapcsolatot eredményezett. A másik, amikor három évvel ezelőtt, Édesanyámat előrehaladt korában súlyos agyérgörcs-sorozat érte, imáim és sokak imái hatására, a Jóisten meggyógyította és visszaadta nekünk, hogy tiszta tekintetének és önfeláldozó anyai szeretetének örülhessünk még egy ideig.
Szenvedő embertársaink segítése vezessen a közeledő karácsonyi ünnepek felé – ezt kérte Ferenc pápa tavaly advent első vasárnapján a római Szent Péter téren mondott beszédében. Ennél jobb programot magam se tudnék javasolni a szeretet ünnepére készülve.

Veress László, marosszentkirályi református lelkipásztor:

Régi karácsony, mai karácsony

Gyakran hallom mostanában: már a karácsony sem a régi. Nincs meg benne az a nyugalom és békesség, ami egykor volt. Újabban nemcsak az idős, hanem a középnemzedékből is egyre többen nyilatkoznak így. Én magam is mondtam már: vágyódom azokra a csendes, nyugodt és békés karácsonyokra, amiket gyerekkoromban éltem át.
Ma már tudom, hogy azokat régi, békés, idilli karácsonyokat a szüleimnek köszönhetem, akik elrejtették előlem a karácsonyi készülődés árnyoldalait. Pedig akkor se volt másképp: ma is a fülemben cseng, ahogy egyik vendégünk – gyermeki szívem nagy megdöbbenésére – ezt mondja: Utálom a karácsonyt, mindig kikészülök a végére. A karácsony sem a régi – mondjuk mégis. Nosztalgiánk érthető: emlékezetünk egyik sajátossága, hogy megszépíti a múltat.
Vajon gyermekeink hogyan fognak visszaemlékezni a mostani karácsonyokra?
Egy biztos: olyan hittel, lelkesen írják a levelet az Angyalnak, mint annak idején a mai 40-50-60 évesek. Nem fogják vissza magukat: értékes, drága ajándékokat kérnek. Szegény „angyal” vakarhatja a fejét, hogy miként teljesítse a kis nebuló vágyait, hogy milyen „királyi” ajándékkal kedveskedjen az imádott gyereknek.
Vannak persze, nem is kevesen, akik még a pénzért megvásárolható tárgyaknál is nagyobbat mernek kérni. Könnyes szemmel mutatta egy nagymama unokája levelét: „Kedves Angyal! Csak annyit kérek, hogy karácsonykor legyen végre együtt a család! Jöjjenek haza a szüleim külföldről!” Sok száz mai gyermeknek lehet ez a titkos karácsonyi kívánsága!
Lehet-e még ennél is nagyobb kérés? Igen, lehet! Mintegy 2700 évvel ezelőtt egy Ézsaiás nevű próféta ezt írja: „Bárcsak szétszakítanád az eget és leszállnál közénk.” (Ézsaiás 63,19). Ez a legnagyobb vágy: hogy Isten leszálljon közénk, hogy velünk legyen. József Attila ezt így mondja: „Fogadj fiadnak, Istenem, hogy ne legyek kegyetlen árva.” .
Ezt a kérést hallgatta meg az Úr. Karácsony estéjén szétszakította az eget, alászállt közénk, hogy velünk legyen. Ez az ősi örömhír hangzik el újra és újra minden karácsonykor, minden templomban. Marosszentkirályon is. Jézus nélkül olyan a karácsonyunk, mint amilyenek mi magunk vagyunk: idegesek, feszültek, nyugtalanok, még drága ajándékokkal elhalmozva is elégedetlenek. Vele: békesség, öröm, hazaérkezés. Várjuk őt! Kérjük, hogy ne kedves vendégünk legyen, hanem ura szívünknek, otthonunknak is.

 

Sófalvi János nyugdíjas plébános:

A karácsony legnagyobb ajándéka

Karácsony napján Rómában, a Sancta Maria Magiore templomban egész napon át hullámzik a tömeg. Mindenki látni akarja azt az öt darabka fát, amely az Úr Jézus betlehemi jászlából megmaradt, és amelyet a bazilika főoltára alatt időtlen-idők óta őriznek. Valahonnan Ázsia mélységeiből származó diplomatának a gyermek Jézus bölcsőjének szent ereklyéit mutogatja a saját népéből származó, de keresztény honfitársa, aki az egyik pápai egyetemen utolsó évét végzi. Ki volt az a gyermek, akinek gyengén faragott fekvőhelye olyan fontos, „maguknak szól” az első kérdés. A kísérő olyasfélét válaszol, mint a karácsonyi szentmise bevezető imája…Gyermek született nekünk és fiú adatott nekünk. A fejedelemség az Ő vállára kerül, és az Ő neve csodálatos Isten, Hős, az örökkévalóság Atyja, a béke Fejedelme. Ezt jövendölte Róla Izaiás próféta (Izaiás 9,6). Ez az a Gyermek, akinek a képeken és a szobrokon kezében van a földgömb – jönnek sorban a kérdések. Igen, Ő a béke Fejedelme, aki békét hozott az emberi szívekbe – szólt a válasz. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Ő emberi alakot vett föl, közénk jött, hogy üdvözítsen minket. Ő a világ Megváltója. És azok a kis fadarabok azok a lépcsők, amelyeken az Isten Fia földre lépett, közénk szállott. Mégis, igen meglepő az az egyszerűség az Ő részéről és a nagy ünneplés a ti részetekről – szólt elgondolkodva a keresztény hitben járatlan ember. Az, aki a századok hallhatatlan királyának szerepére vállalkozott, nem riaszthatta el pompájával a szegényeket a maga köréből. Az a szegénység, egyszerűség, ami Krisztust körülveszi a betlehemi éjszakában: jelkép; mint ahogy jelkép a barlang, a hideg, a betlehemi sötétség. Jászol, szalma: óriási szegénységet hirdet. Nincs itt ház, hanem istálló. A barlangban nincsen tűzhely, nincsenek bútorok, nincsenek szerszámok. Az állatvilág is nagyon fukar volt a betlehemi Kisdeddel szemben. A teve nem adott puha takarót, a birka sem meleg gyapjút. A Szűzanya pólyája egyszerű ruha, és így fekteti a jászolba. És illett ez a szegénység az Isten Fiához. Hiszen Ő nem akar szolgája lenni az anyagnak. Ő a szellemet, a lelket jött szolgálni. Nem veszi igénybe a kényelmet, mert Ő gazdag, mert nagy lélek lakozik benne, ezért megelégszik a legszükségesebb földi javakkal. A barlang hirdeti azt a nagy elhagyatottságot, amely az Üdvözítőt környezte. Oda vezette Édesanyját, ahol ember sem lakott, amelyre ember éjszaka nem is járt. Sok ajtó, sok kapu nyílt meg már a vándorok előtt, hát miért utasították el éppen ezt a kedves, várandós édesanyát? Hát miért volt vele szemben kegyetlen az emberi szív. Különös végzet – mondaná a világ, amelyet el kell viselni. Isten akarata – ezt mondja a hívő ember. Az Úr Jézus vágyódott a szent magány után, mert szellemi nagyságához, előkelőségéhez csak ez volt méltó. Ilyen elhagyatottságban, szegénységben született meg a világ Megváltója. A barlang hideg volt, de meleget árasztott a Szűzanya keble, a jászol kemény volt, de puhává tette az édesanya karja, az éj sötét volt, de a sötétséget a betlehemi csillag ragyogta be. És a magányt édessé tette az angyalok glóriás éneke, a napkeleti bölcsek látogatása és a pásztorok egyszerű imája. Leszállt a földre, a legszebb éjjel. Sugárzó fény özönlött széjjel.
Eljött közénk az Ég Királya és kicsike karját felénk kitárja.

Fekete Levente nagyajtai unitárius lelkész:

Ilyenkor, el-elkalandozunk a fájdalmas és örömteli emlékek között…

December-karácsony. Ki kételkedhetne abba, hogy összetartoznak. Az Élet eléggé párhuzamos síkok mentén alakul, és így lehetetlen, hogy az információ pusztán önmagában létezzen. Mert „Ilyenkor decemberben” , mint a hívogató harangszó megcsendül a szívünkben Juhász Gyula Karácsony felé című verse is: „Szép Tündérország támad föl szívemben/Ilyenkor decemberben./A szeretetnek csillagára nézek,/Megszáll egy titkos , gyönyörű igézet,/Ilyenkor decemberben.”
Igen, ilyenkor decemberben megüli a szívünket a nosztalgia is. Megint elsuhant egy év, mennyi összesen, és akaratlanul is számolni kezdjük, hányan maradtunk, akik fontosak vagyunk egymásnak. Lelkünk mélyén zsong a múlt. El-elkalandozunk fájdalmas és örömteli emlékek között. Közben természetesen zajlik az élet az egyre szaporodó adventi vasárnapok között. Mert decemberhez nemcsak karácsony, az advent is kapcsolódik.
Az a fajta készülődés, amikor másképp nézünk a bolti portékára, és egymás szemébe. Amikor a találkozás örömében, a kézfogásban egy megmagyarázhatatlan öröm, köszönet, az együttlét örömének a békéje vegyül. Olyasmi, mint az imádkozásban. Amikor egyáltalán nem az jut eszünkben, hogy a december a római „decem” szóból származik, ami tízet jelent, és hogy ez a görög „dekából” alakult, amelynek egyik igei alakja a „dekomaj”, markolni. És, ha tíz, akkor a két kezünkre utal. Azt mondják az okos könyvek, hogy ez a számolás gyakorlatával volt összefüggésben. Nem, nem erre gondolunk, és mégis számolunk. Mert számoljuk az angyalig a hátralévő napokat. Amikor angyalkodni fogunk. A lobogó karácsonyi gyertyalángok mellett. Bevallom, megilletődve. Talán valahogy úgy, mint amikor szentség megmoccan és megérint. Mert december, advent és karácsony az angyaljárást is jelenti. Amikor a legapróbb ajándék is többet jelent, mint a hajdanvolt római szaturnáliák eltűnt emléke, a magajándékozott rabszolgáknak felkínált terített asztalok. Mert ilyenkor karácsonyban a menny a földre száll, és úgy érzem, a szíveinek az ajándékozás csodája feldíszíti. Egyszerűekké és pásztorokká válunk. Alázatosakká és gyermekien örvendezőkké. Az ártatlan kis Jézus köré gyűjt az Élet. Lényegében Isten, Aki az élet ura.
Legszebb karácsonyi emlékeim gyermekkoromhoz kapcsolódnak. Kisgyermekként a kulcslyukhoz kapaszkodtam a kisszéken állva, hogy beleshessek, mikor érkezik csengőszóval az angyal. És családomhoz, amikor gyermekeink megilletődött arccal, ahogy verset mondottak, áhítattal a zöldellő, fényruhában úszó karácsonyfa előtt. És gyülekezeteimhez. A kántálások víg öröme, pajkos éneke. A vidám köszöntések, és könnyes, mosolygós fogadások. Ilyenkor decemberben talán a legközelebb dobbannak össze a szívek.
Boldog, békés, Istentől megáldott karácsonyt kívánok mindenkinek!

Share Button
Ennyien olvasták: 1750

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.