Központ
2017. december 12. kedd, Gabriella
Derült
Kedd
Derült
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Borús
Csütörtök
Borús

Íme, a 72. Golden Globe-gála díjai

Központ január 12, 2015 Kultúra

Filmes és sorozatos díjak egyaránt kiosztásra kerültek a 72. Golden Globe-gálán, ahol 3 díjával a Sráckor aratta a legnagyobb sikert, míg a Birdman, a Stephen Hawking életét feldolgozó A mindenség elmélete és a Fargo című sorozat 2-2 szobrocskával távozhatott. A tévés kategóriákban az újoncok taroltak, de a filmes díjakra is tartogattak meglepetéseket.

hoc

A 2015-ös Golden Globe-gála jelöltjeinek névsora több meglepetést is rejtegetett – drámai kategóriában jelölték például Jennifer Anistont, a Jóbarátok Racheljét, illetve Steve Carellt, vagyis az Office Michael Scottját is. A filmes verseny két legnagyobb esélyesének a tizenkét éven át készülő Sráckor (Boyhood), és a lecsúszott színész kálváriájáról szóló Birdmanszámított – ebből a csatából végül az előbbi került ki győztesen, hiszen a legjobb filmdráma mellett a legjobb rendező (Richard Linklater) és a legjobb női mellékszereplő (Patricia Arquette) díját is hazavihette.

A nyertesek mezőnye elég színesre sikeredett, a Sráckoron kívül csak a Birdman és A mindenség elmélete kapott egynél több Arany Glóbuszt. A Birdman a papírforma kategóriákat hozta, a legjobb forgatókönyv mellett az Oscarra is esélyes Michael Keaton is díjat kapott, mint legjobb főszereplő, a vígjáték/musical kategóriában. Ennek a drámai megfelelője a Stephen Hawkingot megformáló brit színész, Eddie Redmayne lett, az életrajzi mű – pontosabban az izlandi Jóhann Jóhannsson – pedig még a legjobb filmzenéért is begyűjtött egy elismerést.

Több kategóriában okozott azért meglepetést a Hollywoodban dolgozó külföldi újságírók szervezetének díjátadója: mindenki a Birdman győzelmét várta a legjobb vígjáték/musical jelöltjei közül, de végül Wes Anderson filmjére, a magyar fővárost csak címében megjelenítő A Grand Budapest Hotelre esett a választás. Sokakat meglepett az is, hogy 2014 után ismét Amy Adams lett a legjobb vígjáték/musical-színésznő, aki tavaly az Amerikai botrányért, idén pedig a Tim Burton-féle Nagy szemekért kapta ugyanazt a díjat.

Legjobb film (dráma): Sráckor
Legjobb film (musical/vígjáték): A Grand Budapest Hotel
Legjobb férfi főszereplő (dráma): Eddie Redmayne (A mindenség elmélete)
Legjobb férfi főszereplő (musical/vígjáték): Michael Keaton (Birdman)
Legjobb női főszereplő (dráma): Julianne Moore (Still Alice)
Legjobb női főszereplő (musical/vígjáték): Amy Adams (Nagy szemek)
Legjobb férfi mellékszereplő: J.K. Simmons (Whiplash)
Legjobb női mellékszereplő: Patricia Arquette (Sráckor)
Legjobb rendező: Richard Linklater (Sráckor)
Legjobb forgatókönyv: Birdman
Legjobb filmzene: Jóhann Jóhannsson (A mindenség elmélete)
Legjobb betétdal: John Legend & Common – Glory (Selma)
Legjobb animációs film: Így neveld a sárkányodat 2.
Legjobb idegen nyelvű film: Leviatán (Oroszország)

A házigazda-duó, Tina Fey és Amy Poehler megnyitó beszédében gyakorlatilag mindenkiből viccet csinált. Először hosszasan sorolták George Clooney újdonsült felesége, Amal Alamuddin diplomáciai eredményeit, majd közölték, hogy mindezek ellenére mégis Clooney kap ma életműdíjat. A Vadregény című Grimm-meséken alapuló musical kapcsán persze nem felejtették megemlíteni azt sem, hogy Csipkerózsikát valószínűleg Bill Cosby kábíthatta el, de Joaquin Phoenix is megkapta a magáét, amiért egyszer azt nyilatkozta, hogy a díjátadóknak semmi értelme, ma mégis elment a gálára. Észak-Koreába is rúgtak még egyet: a show közben többször is feltűnt egy észak-koreainak beharangozott nő, akiben az kellett volna, hogy vicces legyen, hogy nem tetszik neki semmi. Kivéve Meryl Streep.

Több felszólaló megemlékezett a franciaországi terrorcselekményekről az este során. A díjat átadni érkezett Jared Leto mellett a Cecil B. DeMille-életműdíjat átvevő George Clooney is kitért a sajnálatos történésekre, utóbbi megjegyezte, hogy a vasárnapi több millió fős vonulások történelmi jelentőségűek voltak, hiszen nem valami ellen “tüntettek” az emberek, hanem azért az eszméért, hogy nem élhetünk félelemben. Beszédében azt is elmondta, hogy számára nem a díjak a fontosak, hiszen ő sem emlékszik már arra, hogy például Robin Williams milyen díjakat kapott, ellenben a Holt költők társasága idézetei viszont a mai napig a fülében vannak.

A tévés kategóriákban is sikerült szépen eloszlatni a díjakat, mindössze három olyan sorozat volt, ami két díjjal is távozhatott. Az FX csatornán látható Fargo lett a legjobb minisorozat, pluszban pedig még a legjobb minisorozat-főszereplőt is ők adták, Billy Bob Thornton személyében. Ez a két díj azért is bír hatalmas jelentőséggel, mert ugyanezekben a kategóriákban indult 2014 egyik legnagyobb visszhangot kapó sorozata, A törvény nevében (True Detective) és annak két főszereplője, Matthew McConaughey és Woody Harrelson, akik néhány hónapja még száz százalékos favoritként indulhattak volna a Golden Globe-on.

Taroltak az újoncok is – a Breaking Bad után nagy űr keletkezett a drámáknál, ahol végül a The Affair vitte a pálmát (legjobb drámai sorozat és Ruth Wilson, mint legjobb női főszereplő), a vígjátékoknál pedig a transzszexuális apukával rendelkező Los Angeles-i család életét bemutató Transparent és annak férfi főszereplője, a 70 éves létére először jelölt Jeffrey Tambor örülhetett. A vígjátéksorozatoknál ráadásul az a Gina Rodriguez lett a legjobb női főszereplő, akinek a díjáért felelős show, a Jane the Virgin az első komolyabb szerepe.

Legjobb drámai sorozat: The Affair
Legjobb vígjátéksorozat: Transparent
Legjobb minisorozat/tévéfilm: Fargo
Legjobb férfi főszereplő (drámai sorozat): Kevin Spacey (Kártyavár)
Legjobb férfi főszereplő (vígjátéksorozat): Jeffrey Tambor (Transparent)
Legjobb férfi főszereplő (minisorozat/tévéfilm): Billy Bob Thornton (Fargo)
Legjobb női főszereplő (drámai sorozat): Ruth Wilson (The Affair)
Legjobb női főszereplő (vígjátéksorozat): Gina Rodriguez (Jane the Virgin)
Legjobb női főszereplő (minisorozat/tévéfilm): Maggie Gyllenhaal (The Honourable Woman)
Legjobb férfi mellékszereplő (sorozat): Matt Bomer (Igaz szívvel)
Legjobb női mellékszereplő (sorozat): Joanne Froggatt (Downton Abbey)

Forrás: hvg.hu

Share Button
Ennyien olvasták: 369

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.