Központ
2017. november 20. hétfő, Jolán
Havazás
Hétfő
Havazás
Havazás
Holnap
Havazás
Eső valószínű
Szerda
Eső valószínű

Iskola helyett a világot járja és regényeket ír a tinilány

Pál Piroska október 30, 2017 Kultúra

A Kaponay család hat évvel ezelőtt két tízéves gyerekkel indult el a nagyvilágba Ausztráliából. Eladták mindenüket, becsomagolták a maradékot, és azóta úton vannak. A gyerekek a szülőktől és az élettől tanulnak, nem tankönyvekből. Az elmúlt években 39 országban jártak, de hogy mennyire érvényes életforma ez, talán a család legfiatalabb tagja, Réka bizonyítja a legjobban. Az Ausztráliában született, csíkszeredai gyökerekkel rendelkező lány 12 évesen regényírásba kezdett, 14 éves korában Ausztráliában publikálták a könyvét, idén ősszel Az Őrző hajnala magyarul is megjelent. A Kaponay család nemrég Vásárhelyen is járt, ennek apropóján kérdeztük a mára már 16 éves Rékát, aki a magyar mellett angolul és spanyolul is beszél és ír.

– Hat éve utazol a családoddal a világban. Mi a tapasztalati tanulás legnagyobb előnye?

– A tapasztalati tanulás lényege, hogy a tanulási folyamat a gyakorlatra is kiterjed. Ez lehet mentorok, illetve saját magunk által, de van, hogy a természet a „vezérünk”. A legnagyobb előnye ennek, hogy a számunkra igazán jelentős dolgokat sajátítjuk el, illetve a leckék kiállják a gyakorlat próbáját. Számomra éppen ez az inspiráló és izgalmas része a tanulásnak, ami sajnos hiányzik a hagyományos oktatásból. Ez a módszer vezetett rá arra, hogy kövessem írói álmaim, illetve hogy még jobbá váljak ebben. Ugyanakkor az életformánk azt is megmutatta számomra, hogy a tanulás egy életen át tart, nagyon fontos, hogy folyamatosan fejlődjünk, tágítsuk a határainkat, és hogy az életre lehetőségek sokaságaként tekintsünk.

A Kaponay család

– Életmódotokból fakadóan sosem vagytok egy helyen hosszú ideig. Hogyan lehet így kapcsolatokat, barátságokat kialakítani?

– Ez a legnehezebb része az utazásnak. De ahogyan mi tesszük ezt – lassú utazásnak hívjuk –, egy helyen hosszabb ideig is maradunk, ahol aztán kapcsolatokat építünk ki, elmerülünk az ott lévő kultúrába, megtanuljuk a nyelvet: azaz a közösség tagjaivá válunk. Az elmúlt hat év utazásai során két „alaptáborunk” volt, ahol hosszabb idő eltöltésére rendezkedtünk be: Budapesten egy, illetve Spanyolországban két évre. Most újra a magyar fővárosban vagyunk öt hónapig. Ezidő alatt is kirándulunk más országokba, de van egy biztos pont, ahova visszatérünk, illetve itt vannak barátaink, akikkel ápoljuk a kapcsolatot. Ugyanakkor ez az életmód arra is megtanított minket, hogy könnyen barátkozzunk, és igazán értékeljük az együtt eltöltött időt, éljük meg a pillanatot. Viszont a búcsú gyakran szomorú, ám tudjuk, csak azért, mert egy más országba utazunk, nem szakad meg a kapcsolat közöttünk, sőt, vannak olyan barátaink is, akik együtt utazgattak velünk, ami nagyon jó móka volt.

– Mit ad neked ez az életmód?

– Azt a lehetőséget, hogy őszintén értékeljem az életet, ezzel együtt a családomat, a barátokat, kapcsolatokat. Azt hiszem, rávezetett arra is, hogy megéljem a jelent, hogy tiszteljem az emberiséget, a különböző kultúrákat és ezt a csodálatos Földet, ami az otthonunk.

– Hogyan lehet ehhez az életmódhoz szükséges egzisztenciát előteremteni?

– Ma már a technológia olyan mértékben átalakította a munkaerőpiacot is, hogy a hagyományos értelemben vett munkahelyre számos alternatíva létezik. Sokan azt hiszik, hogy nagyon költséges beutazni a világot, és így élni, ahogyan mi, de ez nem így van, hiszen nagyon alacsony költségvetésből jövünk ki. Ehhez hozzátartozik az a tény is, hogy nincsenek óriási szükségleteink, megtanultuk, hogy nem kell sok tárgy vagy pénz ahhoz, hogy boldogok legyünk. Jelenleg nincs saját lakásunk, így kiesnek azok a költségek, amelyek a helyhez kötött életmód velejárói: lakásbiztosítás és -fenntartás, autóbiztosítás stb. Ezen anyagi kötelezettségek törlesztése nélkül meglehetősen sok pénz megmarad egyébre. De természetesen vannak családi vállalkozásaink, projektjeink, amelyekből fenntartjuk magunkat: ilyen például a könyvemből származó honorárium, illetve a testvérem keresete, aki személyre szabott utazási tippekkel látja el az őt felkeresőket, illetve a szüleim vállalkozása, a Labour of Love, amely révén tanácsokat adnak embereknek, hogyan tudnának értelmes munkát végezni, amit tényleg szeretnek.

– A világon melyik hely nyerte el a tetszésed leginkább, illetve hova térnél vissza szívesen?

– Nagyon nehéz lenne erre válaszolni, hiszen a létező közel 200 országból csak 39-ben jártunk, viszont mindenikben nagyon szép és emlékezetes tapasztalatokkal gazdagodtunk. De számomra Skócia, illetve főként a Skót-felföld volt kiemelkedően csodálatos, és bár számos gyönyörű helyen jártunk, ide szívesen visszatérnék.

Édesanyád erdélyi, székelyföldi. Örököltél-e „székelyes” tulajdonságokat tőle, hiszen a regényedbe beépítetted a rovásírást is.

– Számomra nagyon fontos a székelység, ez identitásomnak a része. Ha ott járok, otthon érzem magam, és minden, ami ehhez kapcsolódik, mély benyomással volt a fejlődésemre, sőt, a regényem történetét is inspirálta. Nem árulhatok el sokat, de a második regényemben Székelyföld is benne lesz.

– Nemrég Marosvásárhelyen jártál. Mit láttál a városból?

– Nagyon tetszett a város, érdekes és színes kulturális múlttal, sőt, ebben a városban járt nagymamám szakközépiskolába. Számomra a régi és az új egyvelege, meleg és befogadó. Voltam már itt néhányszor, de mindig szívesen térek vissza.

– Nemrég magyarul is megjelent az Őrző hajnala c. regényed. Mi késztetett arra, hogy ilyen fiatalon regényt írj?

– Egy élmény volt a kiindulópont, amit csupán tízévesen éltem át Közép-Ausztráliában. Akkor jöttem rá, hogy az életünk történetekből tevődik össze, amelyekből összeáll aztán a személyiségünk. Ottlétünk során egy bölcs ausztrál őslakos, azaz aboroginal kehteyak (közösségében elismert, bölcs, spirituális személy) elmesélt nekem egy történetet, amely rádöbbentett a történetünk másokkal való megosztásának fontosságára. Jómagam, mióta az eszem tudom, szeretek olvasni és írni, de a másik löket az volt, amikor 2013 végén Andalúziában utaztunk, az utam Füko kutya, a regényem főhősének történetéhez vezetett. Akkor már biztosan tudtam, hogy ez regénybe kívánkozik. Azóta a szenvedélyem vezérelt ennek megvalósítására, és sosem gondoltam zsenge életkoromra akadályként.

– Segített valaki az írásban? Honnan tudtad, miként kell egy regényt felépíteni?

– Mire eldöntöttem, hogy megírom a saját regényem, szó szerint több ezer könyvet olvastam el. Az egyik szórakozásom pedig éppen az volt, hogy azon agyaltam, hogy ezek a történetek hogyan vannak felépítve, illetve elmesélve, és ez sokat segített a sajátom megalkotásában. Bevallom, a hatodik fejezet írásánál elakadtam, de akkor édesapámhoz fordultam, aki segített az ötleteimet forgatókönyvvé alakítani, ami által minden kikristályosodott. Természetesen az írás alatt kikértem a szüleim és a testvérem véleményét, de amikor szakavatott visszajelzést kerestem arról, hogy a könyvet érdemes-e publikálni, mentorokat, ügynököket és kiadókat kerestem fel. Találtam is két író mentort, akik számos konstruktív visszajelzéssel szolgáltak, és aztán közel egy év után találtam egy kiadócsoportot, amely úgy vélte, érdemes kiadni a könyvem. Ez óriási és szükséges pozitív visszacsatolás, önbizalompumpa volt egy 13 éves lánynak.

– Írói pályában gondolkozol? Azaz: mi leszel, ha nagy leszel?

– Jelenleg az írás a szenvedélyem. Sőt, most már szakmai törekvés is számomra, hiszen szerződés is kötelez erre, valamint honoráriumot is kaptam a szabadúszóként írt cikkeimért. Bár még nem tudom, mi leszek, ha nagy leszek, de el tudom képzelni magam íróként. Ugyanakkor látom, hogy az élet dinamikusan és folyamatosan változik, így nyitott vagyok a jövő által hozott lehetőségek irányába is.

Share Button
Ennyien olvasták: 784

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.