Központ
2017. augusztus 20. vasárnap, István
Derült
Ma
Derült
Eső
Holnap
Eső
Derült
Kedd
Derült

Isten veled, Frici bácsi!

Központ január 7, 2012 Kultúra

Frici_bacsiIsten veled, Frici bácsi!

Az elmúlt év utolsó napján érkezett a hír, miszerint életé­nek kilencvenedik évében elhunyt Tamás Ferenc színművész, a színházkedvelők Frici bácsija, a marosvásárhelyi színjátszás egyik legalázatosabb, leghűségesebb szolgálója.

 

Marosvásárhelyen született 1922. október 3-án. 1946-ban, Tompa Miklós felkérésére – a legenda szerint a strandról – szerződött a Székely Színházhoz, amelynek alapító tagjai közé tartozott. A kezdeti operettkorszakban délceg hősök szerepében lopta be magát a közönség szívébe, később, már érett színészként hangsúlyos drámai szerepekben is emlékezeteset alkotott. Mintegy másfélszáz szerepet alakított. Legemlékezetesebb fellépései Gogol: A revizor; Tennesse Williams: A vágy villamosa; Shaw: Brassbound kapitány megtérése; Csehov: Három nővér; Sütő András: Csillag a máglyán; Csiky Gergely: Cifra nyomorúság című darabokban voltak. Tamás Ferenc megjelenésében, viselkedésében is legendás volt, s méltán, hisz a legnagyobbaktól leshette el a művészetet, olyanoktól mint Delly Ferenc, Kovács György vagy Borovszki Oszkár. Mostantól az égi deszkákon, a Székely Színház egykori tagjai között játszhat.


Share Button
Ennyien olvasták: 255

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.