Központ
2017. október 20. péntek, Vendel
Derült
Ma
Derült
Derült
Holnap
Derült
Helyenként felhős
Vasárnap
Helyenként felhős

Kárp György: Van egy kicsi probléma velünk!

Bodnár Erika február 26, 2016 Kultúra

Negyven évet húzott le a pályán, és azóta is folyamatosan játszik Kárp György. Orvos akart lenni, igazgató viszont nem, és a tanítás helyett is szívesebben ment a kocsmába. Most mégis az egyik legismertebb színész, aki a kabaréjával is megtölt minden termet.

Karp 2015
– Miért ilyen népszerű a politikai kabaré?

– Egyrészt nagy hagyománya van, másrészt a hatalmasságokat mocskoljuk. Egy elmélet szerint, a poén lehet sokszor erős, de viccelni csak az erősekkel szabad. A nyomorult emberek sorsán nincs mit viccelni, de amikor villára vesszük a hatalmasságokat, azt a közönség nyugtázza.

– Ennek a migráns téma némileg ellentmond, mert az sokak nyomorúsága.

– Nézze, ez egy érdekes kérdés. Ezeket az embereket valakik elindították, csak azt nem tudjuk, hogy miért. Ők azt mondják, eladták mindenüket, na de kinek, a romos házaikat? Ki vesz ingatlant a háborús övezetben? Nekem Angela Merkel is mondhatja a hülyeségeit, mert mondott eleget mostanában, hogy mindenkit hazaszállít. De ezreket? Hogyan? Én tudok egy megoldást. Ki kell építeni egy kerítést, egy duplát. Folyosót, amibe betereljük őket, s szúrós drótból húzzuk fel, hogy ne tudjanak átmászni rajta. Onnan induljanak, Merkel irodájától, és amikor elérnek a végére ott meg ússzanak! Látja, viccben ez jó, de nem lehet így hozzáállni. A nyugatnak elsőszámú közellensége volt Orbán Viktor, a kerítéssel és végül neki volt igaza. Amerika is kritizálta Orbánt, csak ők meg elfelejtették a mexikói határt. Ám az elsődleges kérdés az integráció. És én azt hiszem, hogy a migránsok nem fognak integrálódni soha, de minden az embereken múlik. Ugye nálunk is, a mi főnökünk elment Kínába, és látta, milyen boldogok ott az uniformisba öltözött emberek, tapsolnak meg örvendenek a vezetőjüknek. Ezért minket is ilyen tapsolóvá akart változtatni. Aztán akik a hatalmat 89-ig kiszolgálták, azokról a gengszterváltáskor hirtelen mind kiderült, hogy mekkora ellenállók voltak! Vagyis volt huszonkét millió ellenálló, s ellenünk voltak ők ketten, Ceausescu meg a felesége. Nem bírtunk mi ezzel a kettővel, érti? De valójában, ha nincs kiszolgáló, akkor a hatalom megbukik. A Komám asszony hol a stukker? -ben van öt, nagyon fontos szereplő. De tudja ki a főszereplő? A félelem. Mert ha a félelem nincs, nincs, mi mozgassa a szereplőket! Ki fogja kiszolgálni a hatalmat, ha senki nem fél? Még maga a hatalom is fél, hogy elveszíti az alattvalókat.

– Mitől fél a színész, amikor ezt a színpadon eljátssza?

– Bele kell élnie magát a szituációba. Átéli azt, amit eljátszik. Nem mintha rossz véleménnyel lennék magamról, de van egy kicsi probléma velünk. Aki el tudja hinni két órán keresztül magáról, hogy ő Néró császár, annál kell legyen valami differencia. Na, nem súlyos! A bajok ott kezdődnek, amikor vége van az előadásnak, és én továbbra is Nérónak gondolom magam. De ha kezdek úgy is viselkedni, az már klinikai eset, mehetek a pszichiátriára. Akkor inkább beülök a színház büféjébe egy pohárkára, levezetésképpen. Mondják is a színészekről, hogy mennyit isznak. Pedig semmivel sem isznak többet, mint az orvosok, vagy tanárok, vagy a nem értelmiségiek.

– Miért lett színész?

– Nem akartam színész lenni. Orvos akartam lenni, és valószínűleg nagyszerű orvos lettem volna. De 23 éves koromig futballoztam, és soha nem bírtam elviselni a vereséget, az utolsó percekben valahogy mindig kiállítottak, mert rugdosódtam. Úgyhogy nem bírtam volna elviselni a kudarcot, hogy felvételizek és kiesek. Elmentem román-történelem szakra, amit egy év után otthagytam, s annak rendje és módja szerint elvittek katonának. Aztán felvételiztem, ’72-ben végeztem, ide kerültem az Állami Színházhoz. Mindig szerettem a színházat, ötévesen az Úri murit láttam először. Bábszínházba már háromévesen jártam, ha anyám otthon hagy, a házat felborítom, úgyhogy inkább elvitt. Majdnem minden előadást láttam, a régi nagy színészekkel, bár ma már fiatalabb garnitúra van, akik itt végeztek, és nagyon tehetségesek. Némelyiket tanítottam is.

Karp 2015 2

– Szeretett tanítani?

– Háromszor tanítottam, először egy hónapig se tartott a dolog. 1977-ben felülről jött a parancs, hogy állandó állások is legyenek a színin. Engem betettek művészi beszédre, ami nem vonzott, mert, hogy néz ez ki? Jön ott a diák, verseket mond, és kijavítom, és ha unom az egészet belekötök valamibe s kidobom, s elmegyek a kocsmába. Egy óra múlva visszajövök, kidobom a következőt, s megyek vissza a kocsmába. Na, ez nem nekem való volt, így maradtam a színháznál. ’88-ban improvizációt tanítottam, jó sok diákom volt, három. Két fiú egy lány. Ez volt a mód, ahogy ezek a gazemberek el akarták sorvasztani a magyar színházat. A lány negyedévre férjhez ment Magyarországra, legalább az egyik fiú is kinősült, s maradt egy fiú, hat színházra. Aztán még kilencven elején tanítottam, és utána igazgató lettem, meg amúgy is sokat lógtam, mert jött a Gruppenhecc meg a külföldi turnék. De az igazgatói állás mellé sem fért be, amit tizennyolc évig betöltöttem.

– Igazgató sem akart lenni?

– Nem. Felelősséggel járt. Én az ügyvezető igazgatói pozíciót töltöttem be, akinek mindig ott kell lennie, a többi igazgató meg mindig tekereg. Minden a nyakadon van, tűzoltóság, adminisztráció, technika, műhelyek plusz a művészek. Akkor hat hónapra szólt a megbízatás, és nem tettek oda versenyvizsgázni, én meg nem álltam le vitatkozni a miniszterrel, hogy márpedig én vizsgázni akarok. Hát kineveztek, és úgy voltam vele, hogy a próbaidőt kibírom, utána úgyis kirúgnak. Ebből lett aztán tizennyolc év. Aztán a „barátaim’’ felfedezték hogy nem versenyvizsgáztam. Na, nem a románok voltak ilyen barátságosak. Nekem a román tagozattal tizennyolc évig semmi bajom nem volt, illetve egy szarházival volt, de még az is egy magyarral szövetkezve próbált megfúrni. Irigykedtek. Akkoriban a számvevőszék nevű szerv vigyázott a közpénzekre. Én ezt nem szerettem, bele voltam betegedve, mert fukarabb lettem, mint a főkönyvelő. Minden marhaságot kitaláltak, én meg mindenben ellenálltam, s akkor szövetkeztek ellenem. Én kihasználtam a kapcsolati hálózatomat, akár még a számvevőszéket is felhívtam, hogy törvényes-e az, amit kérnek. Jöttek vissza egy óra múlva, mondtam: nagyon sajnállak benneteket, de húzzátok el a csíkot, mert a törvény kimondja, hogy ezt nem lehet. Aztán megenyhültek a dolgok, megnyertem végül a pályázatot is. Különben nem zavart volna, ha nem, mert nekem rengeteg pénzembe került az igazgatóság. Nem csak a büntetések, hála a számvevőszéknek, hanem hogy ott álltál premier előtt, volt külföldi rendező, külföldi díszlettervező, és nem volt pénz. Én az előző esti bevételhez nem nyúlhattam hozzá, mert egyszer be kellett küldenem a bankba, s utána kiigényelnem, ami egy háromnapos folyamat. Mit csinál az ember? Elmentem és kölcsönkértem. Kértem hatmilliót egy hónapra, amit aztán egy év múlva adtam meg, de úgy szotyogtatva, ahogy ki tudtam spórolni a fizetésemből.

– A felesége mit szólt ahhoz, hogy a saját pénzét rakta bele?

– Hát a feleség nem mindig kell tudja, mennyit keres a férje. Én tudtam, mikor jelent meg a bankszámlán a pénz, a könyvelőségen keresztül, és gyorsan odamentem és felvettem, a feleségem meg a maradékot. Később követelte a cetlit, úgyhogy akkor már nem tudtam sumákolni. Aztán amikor a banki utalások kártyára kerültek, elvette a kártyát. Hál` Istennek ő nem szakmabeli, már rég meghülyültem volna, lehet nem is élnék! Hát a színész házaspár otthon is éli a színházat, de elég nekem a nyolc óra, tíz, mikor mennyi. Magam is reál beállítottságú voltam, csak nem szerettem tanulni. Suli után ettem, rohantam focizni, de foci után este már kinek volt ahhoz kedve?! És aztán egy olyan pályára mentem, ahol állandóan tanulni kell. S még nem is a saját szövegemet, hanem mások hülyeségeit kell megtanulnom! De azt hiszem, az utóbbi harminc évben nem nagyon törtem magam otthon, hogy szöveget magoljak. Hanem a próbafolyamatban, a színpadon, pont ezért a borzalmasan erős hangom miatt, én ha beszélek, zúg a fejem a saját hangomtól. S aztán még a súgó is elmondja, szóval mire a premierre kerül a sor, én annyit hallom, hogy megtanulom a szöveget. Ha mégis történik valami, odaslisszolsz a súgólyukhoz, úgy teszel, mintha töprengenél valamin, persze az égadta világon semmiről sem töprengesz, csak fogalmad sincs, mi következik. Aztán még két ilyen, és a közönség is megtanulja a szöveget!

 

Share Button
Ennyien olvasták: 1644

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.