Központ
2019. október 15. kedd, Teréz

„Kémiaórán is dalokat dúdoltam…”

Pál Piroska szeptember 30, 2019 Kultúra

A marosvásárhelyi Cseke Brigitta, bár reálszakon tanult, mindig érezte, hogy a zene az ő útja. Így az orvosi helyett a Budapesti Broadway Stúdióba felvételizett, ahonnan számos neves előadóművész került ki. Városunkból csupán ketten tanulnak ott Brigitta korosztályából. Idén kezdi a másodévet, de már komoly szerepekre készül. Tehetségkutatókra egyáltalán nem készül, de Scarlet O’Hara vagy Anasztázia szerepét bármikor elvállalná.

– Mi életed volt első zenei élménye?

– A sors huncut fintora, hogy életem első kiemelkedő zenei élménye éppen egy musical. Három éves voltam, amikor a szüleim elvittek a marosvásárhelyi Nemzeti Színházba, ahol éppen A dzsungel könyve volt műsoron. Nekem erről sajnos csak nagyon halvány emlékem maradt, de anyukám elmondása szerint, teljesen le voltam nyűgözve, s még a szemem se rebbent az előadás alatt. Én hiszem, hogy ekkor már történt valami, amire, ha a tudatom nem is emlékszik, a tudatalattimba beleégett. Érdekes, hogy tíz évvel később újra szembejött velem A dzsungel könyve, újra láthattam a musicalt, és ezúttal életem egyik legmeghatározóbb élményévé vált.

– Hogyan talált rád a zene vagy te hogyan találtál rá?

– Szerencsére nagyon zeneszerető családba születtem bele, így egész kicsi korom óta természetes volt az, hogy otthon mindig szólt a zene. A szüleim rengeteget énekeltek nekem, így a gyerekdalokat már akkor énekelgettem, amikor még beszélni se tudtam egészen. Aztán 3 évesen beírattak sporttáncra, így a zene a táncon keresztül is kezdett beszivárogni az életembe. Ekkor már tudatosan kezdtem foglalkozni vele, tulajdonképpen a táncon keresztül is tanultam a zenét, s rövid időn belül mindenhol jelen volt: bennem, a testemben, minden porcikámban.

– Marosvásárhelyen középiskolában reálszakra jártál, mégis a zene mellett döntöttél, hogyan történt ez?

– Ezt a döntést nagyon sok minden befolyásolta. Mikor felvételiztem a Bolyai Farkas Elméleti Líceum természettudomány-intenzív angol osztályába, abban az évben indult a Művészeti Líceumban színész és énekes szak. Megfordult már akkor a fejemben, hogy oda menjek, de végül lemondtam róla, mert az ottani órarend miatt abba kellett volna hagynom a versenytáncot, ezt viszont nem akartam. Emellett, több ajtót is nyitva szerettem volna hagyni magamnak, mivel akkor még nem tudtam pontosan, mit szeretnék érettségi után. Így a délelőttjeimet többnyire a reáltantárgyak töltötték ki, a délutánjaimat pedig a táncedzések, a zongora- és énekórák. Elég hamar kiderült számomra, hogy az iskolában unatkozom. A reáltantárgyak untattak. Kémia órákon a padtársaim rám is szóltak néha, hogy ne dúdoljak olyan hangosan, mert észreveszi a tanár. A legnagyobb örömök az énekórákból, táncversenyekből eredtek, és mellette még ott volt az a kis hang bennem, ami folyton azt hajtogatta, hogy színház-színház-színház. Így a szívemre hallgattam, és elindultam azon az úton, amit diktált: a zenés színház és a musicalek felé vezető úton.

– Miért épp a musical?

– A musical szeretete a Disney és a Barbie-s rajzfilmzenékből ered. Kislányként rengeteget énekeltem ezeket a dalokat. Mindig azt éreztem, hogy megmozdult valami a lelkemben, amikor ilyen dalokat hallgattam vagy énekeltem. Nem is tudom ennél jobban leírni az érzést. Picit talán olyan, mint a katarzis. Hidegrázós, elérzékenyülős, csodálatos. Mindemellett, úgy érzem, a musical dalokban tud leginkább érvényesülni a hangom és a személyiségem. Ilyenkor az érzelmek is sokkal intenzívebben törnek fel bennem. Olyan, mintha a lelkem összekapcsolódna a hangommal. Ezért is döntöttem úgy, hogy felvételizem a Pesti Broadway Stúdióba. Legnagyobb örömömre fel is vettek.

– Neves budapesti zeneiskolában tanulsz, ahol olyan emberek tanultak, mint Vágó Zsuzsi vagy Bereczki Zoltán stb. Hogyan néz ki egy iskolai nap?

– Minden reggel 8-kor tánccal indítjuk a napot. Ezután következnek órarendtől függően a színészmesterség, ének, hangképzés, beszédtechnika, színház és drámaelmélet, szolfézs és kórusórák. Általában este 6 órakor mindennel végzünk. Ezután, izgalmasabb időszakokban a Budapesti Operettszínházban szerepelünk vagy működünk közre darabokban, attól függően, hogy hol van ránk szükség. Személy szerint azokat a napokat szeretem a legjobban, amikor reggel 8-tól este 10-ig bent vagyunk a színházban. Ilyenkor lehet a legtöbbet tanulni.

– Voltak már fellépéseid, szerepeid?

– Az iskola első évében a tanulásé volt a főszerep, ilyenkor még nem igazán szerepelünk semmiben, kivéve a vizsgaelőadásainkat, amelyeknek nagyon nagy jelentőséget tulajdonítok. Igazi mérföldkövek ezek. Az év végi vizsgánkon például lehetőségem volt Molnár Ferenc Hattyújából Alexandrát alakítani, a Budapesti Operettszínház egyik játszóhelyén, a Raktárszínházban; de minden kisebb közreműködést is fontosnak és izgalmasnak tartok. Ekképpen mint külső kar, részese lehetünk az István a király és A Szépség és a Szörnyeteg előadásoknak is. Hamarosan pedig a budapesti Pinceszínházban előadjuk Az ember tragédiáját, ahol Évaként is kipróbálhatom magam. Kíváncsian várom, hogy milyen meglepetéseket tartogat a második év, tartalmasnak ígérkezik.

– Milyen zenét hallgatsz legszívesebben?

– Naptól és hangulattól függ, de a musical, a jazz és a Disney-dalok mindig ott vannak a top 3-ban. A kedvencek között van Horváth Charlie, Whitney Houston, Frank Sinatra, Eva Cassidy, Beyoncé, de a klasszikus zene is gyakran része a napjaimnak.

– Kik a példaképeid a szakmában akár nemzetközi szinten tevékenykedők közül is?

Kékkovács Mara, Szendy Szilvi, Peller Károly, Vágó Bernadett, Vágó Zsuzsi, Füredi Nikolett, hogy csak pár olyan nevet említsek, akiket jól ismer a közönség. De hála Istennek, fantasztikus tanáraim vannak, akik nem csak egyszerűen tanárok számomra, hanem sokkal inkább mentorok, mesterek, akikre fel tudok nézni szakmailag és emberileg egyaránt. Nagyon szerencsés helyzet, hogy olyan emberektől tanulhatok, akik egytől egyig példaképekké váltak, és ezért minden nap hálát is adok. Nemzetközi szinten Barbara Streisand nevét említeném meg, őt nagyon gyakran hallgattam pici koromtól fogva.

– Van-e szerepálmod?

– Van bizony. Az egyik szerepálmom Scarlett O’hara az Elfújta a szél című darabból. Emellett szívesen lennék egyszer Anasztázia, mivel már kislányként beleszerettem a rajzfilmbe, és nagyon örültem, mikor meghallottam, hogy musical változat is készült belőle. Ez viszont még nem érkezett meg Magyarországra.

– Mi a véleményed a Magyarországon is nagyon népszerű tehetségkutató műsorokról?

– Nagyon ritka a színvonalas tehetségkutató műsor. Véleményem szerint a legtöbb a showcsinálásról szól, nem pedig az igazi tehetségek kutatásáról. Soha nem jelentkeztem ilyenbe, nem is akarok és valószínűleg nem is fogok. Persze, soha ne mondd, hogy soha.

– Hol látod magad tíz év múlva?

– Remélem, tíz év múlva már lesz családom. Ez számomra ugyanannyira fontos, mint a karrier, és hiszem, hogy meg lehet találni az egyensúlyt a kettő között. Szeretném, ha sok előadásban játszanék, ha lennének saját fellépéseim, illetve saját dalokról is ábrándozom. Sok-sok tervem és célom van még, nem árulom el az összeset. Azt viszont biztosan tudom, hogy a következő tíz évben rengeteget szeretnék tanulni, fejlődni, élni, s eközben mindvégig megmaradni alázatosnak, megmaradni önmagamnak.

Share Button
Ennyien olvasták: 251

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.