Központ
2017. szeptember 24. vasárnap, Gellért, Mercédesz
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Helyenként felhős
Kedd
Helyenként felhős

Kincses Réka: „A magyarok és a románok most is párhuzamos világokban élnek”

Pál Piroska május 20, 2016 Kultúra

Interjú Kincses Réka filmrendező, forgatókönyvíróval

Kincses Réka rendező, forgatókönyvíró a vásárhelyi filmes köztudatba a tíz évvel ezelőtt megjelent, szűk családjáról forgatott Balkán bajnok című dokumentumfilmmel írta be magát. Az alkotás főszerepeiben a méltán elismert édesapja, Kincses Előd ügyvéd és édesanyja, Kincses-Ajtay Mária állnak. Azóta több mozgóképet, de színdarabot is rendezett, amelyekben az emberi kapcsolatokat boncolgatja. Bár ő már két évtizede Berlinben él, Marosvásárhelyre hazalátogatva úgy látja, a magyarok és a románok most is párhuzamos világokban élnek, és ezt a témát színpadra is vitte a városban.

kincses1

– Ön bölcsészkart végzett. Hogyan esett a választása mégis a filmrendezésre? Voltak mozik az ön gyerekkori Vásárhelyén?

– Gyerekkorom Vásárhelyén egy csomó mozi volt. Csak a főtér környéken négy: Arta, Tineretului, Select, Progresul.  Mindenféle filmeket vetítettek Tarkovszkijtól, Antonionin keresztül a korai Tar Béláig, sok mindent meg lehetett nézni. Hetente jártam moziba, és igyekeztem mindent filmet megnézni. Amit nem lehetett moziban látni, az megvolt valakinek videón. Láttuk például a Bádogdobot még abban az évben, amikor kihozták, de néztünk Bódy Gábort is vagy Fassbindert. Aztán a kolozsvári bölcsészkaron eltöltött két évem alatt rengeteget jelentett a Filmklub, amit egy Bukarestből ingázó, idősebb filmkritikus szervezett. Itt nagyjából végignéztük az összes nagy rendező teljes filmográfiáját 1980-nal bezárólag. Aztán 1990 után Budapestre jártunk kortárs mozit nézni. Akkor a Körúton minden második villamosmegállóban volt egy jó mozi…

– A filmjei, de a színdarabjai is nagyon őszintének, személyesnek tűnnek. Ez egy alkotói „fogás”, vagy mindig önhöz nagyon közel álló témát választ?

– Nehéz lenne erre válaszolni, de azt hiszem, másnak fantáziája van, nekem eléggé izgalmas családom és életem. „Egyenes ágon” jön a téma és az inspiráció.

– A Balkán bajnokot, a Kincses családról, édesapjához kapcsolódó politikusokról szóló első nagydokumentumfilmjét idén tíz éve láthattuk. Változott-e azóta a család, az ön, családjához való viszonyulása?

– A családhoz való viszonyom folyamatosan változik. Állandóan újraértékelem, megvizsgálom magamban a dolgokat. Szeretek problémákat megoldani, utakat keresni. Egyébként úgy gondolom, változik minden, tőlünk függetlenül is.

– A filmben szereplő politikusok hogyan vélekedtek a képen visszaköszönő énjükről? Lett-e harag, vagy „kibékülés” ebből valaki részéről?

– Ezt csak hallomásból tudom, egyikükkel sem beszéltem később a filmről. Szerintem valahogyan ez mindenkinek kínos volt, nekem is, nekik is.  Tudomásom szerint az erdélyi politikus körök nem támogatták azt az ötletet, hogy a Balkán bajnokot bemutassa a román tévé. Nem is vetítette soha. A nézők a Duna TV-n és fesztiválokon láthatták.

– Ön közel két évtizede Németországban él. Ha hazalátogat Vásárhelyre, mit lát, miben és mennyiben változott szülővárosának képe, hangulata a húsz, vagy akár tíz évvel ezelőttihez viszonyítva?

– Nehéz ezt szavakba foglalni. Vannak nagyon nyilvánvaló és szemmel látható változások a felszínen: piskótakő, Mures Mall, újrafestett házak, felújított Víkendtelep, kivágott fák. És vannak folyamatok a mélyben, amelyeket nehéz megfogni. Több a diák, több a kocsma, több a színház, pezsgőbb az élet. Ez biztos, hogy pozitív változás. Viszont a magyarok és a románok továbbra is párhuzamos világokban élnek. Ez pedig bizonyos, hogy nem jó. Sokan el is mentek. A város régi, lokálpatrióta, őshonos magva szinte teljességgel megszűnt. De ebben van valami felszabadító is: el lehet menni Á-ból B-be anélkül, hogy rögtön tudná mindenki.  Ugyanakkor vesztett a város a sajátos és egyedi hangulatából. Globalizáltabb lett, esetlegesebbé, jellegtelenebbé vált. A legtöbben úgy laknak itt, hogy nem kötődnek hozzá. Megérkeztünk a huszonegyedik századba…

– Ön filmrendező, de 2014-ben színdarabot rendezett, méghozzá Vásárhelyről, és egy nagyonis örökérvényű témáról: a román-magyar együttélésről. Mi inspirálta ennek a témának a feldolgozásához?

– Párhuzamos világokban élünk, és ez zavar. Szeretném megismerni és megérteni azokat, akikkel egy levegőt szívok. És azt is szeretném, ha ők is megértenének engem. A darabot ez a régóta aktuális téma inspirálta.

– A másik témája a férfi-női kapcsolatok (Pentheszileia-program, Szülőföld, szex és más kellemetlenségek). Ez a téma is mélyen érdekli?

– Lehet, hogy végső soron a kapcsolatok érdekelnek. A magyar-román, a férfi-női, anya-lánya satöbbi.

Szülőföld, szex és más kellemetlenségek című filmjének forgatásán

– Mik a következő tervek? Film vagy színház?

– Mindkettő. Augusztus végétől a budapesti Vígszínházban rendezem a Pentheszileia-programot. A Filmalap pedig megítélte a következő játékfilm támogatását. Utána erre készülök.

– Az utóbbi év magyar filmsikereiről hogyan vélekedik: Liza, a Rókatündér, Félvilág, Saul fia stb?

– A Saul fiát láttam. Szerintem nagyszerű, csodálatos és nagyon új szemszögű film. Hálás vagyok érte.

– Milyen jó filmet látott utoljára, ami megfogta?

– A Musztáng című török film, ami szintén kapott egy Oscar-jelölést, de a díjat elvitte a Saul fia. A filmet egy nő rendezte, és fiatal lányokról szól.  Zseniális, tele szinte sosem látott képekkel, hangulatokkal. Mégpedig azért, mert sok, fontos női történetet a mai napig nem mondtunk el filmben. Ahogy annak idején a főiskolám rektora, Reinhard Hauff mondta: „Meséljen a nőkről. A férfiakról már mindent tudunk.”

Share Button
Ennyien olvasták: 1192

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.