Központ
2019. december 06. péntek, Miklós

Magyar és román nagyjátékfilmek minden mennyiségben a 27. Alter-Native filmfesztiválon

Központ október 10, 2019 Kultúra

A rövidfilmek mellett a 2018-as és 2019-as esztendő legsikeresebb román és magyar játékfilmjeit is megtekintheti a közönség az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon, amelynek idei, 27. kiadása november 6-a és 10-e között zajlik majd a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. A szervezők ezúttal is gondoskodtak arról, hogy a Magyarország, illetve Románia által a legjobb idegen nyelvű filmért járó Oscar-díjra javasolt alkotások is szerepeljenek a szemle programjában, így megnézhetik majd a filmkedvelők Tóth Barnabás Akik maradtak című munkáját, illetve Corneliu Porumboiu La Gomeráját is.

La Gomera

Tóth Barnabás neve már csak azért is ismerősen csenghet az Alter-Native-látogatók számára, mert tavaly Susotázs című rövidfilmjével ő nyerte el a fesztivál nagydíját. A rendező Marosvásárhellyel való kapcsolata hosszú távúnak tűnik, és jövőre személyesen is találkozhat vele a közönség, a szervezők bejelentése szerint ugyanis ő lesz a 2020-as Alter-Native zsűríjének egyik tagja. A magyar rendező Oscar-díjra javasolt filmje egy 16 éves lány és egy 40 feletti férfi lelki egymásra találásának szépségeit és nehézségeit meséli el, háttérben a második világháborút követő évek vörösterrorba forduló időszakával. A film ősbemutatója az amerikai Telluride filmfesztiválon volt augusztus végén, Magyarországon pedig szeptember 19-én mutatták be. A Menemsha Films megvásárolta a film amerikai forgalmazási jogát, így a télen az Egyesült Államokban is látható lesz az alkotás, amelyben Hajduk Károly és Szőke Abigél alakítja a főszerepeket.

Akik maradtak

A magyar filmipar képviseletében jelen lesz még a fesztiválon Reisz Gábor Rossz versek című vígjátéka, amely négy Magyar Filmdíjat nyert, többszörös fesztiválgyőztes alkotás, valamint az idei Alter-Native egyik zsűritagjának Schwechtje Mihálynak a filmje is, a Remélem, legközelebb sikerül meghalnod :). A film az első magyar tinithriller, amely egy online zaklatásba forduló szerelem, pattanásig feszült történetét mutatja be. Megnézhetik a filmkedvelők Kovács István A szürke senkik című, 2017-es munkáját is. Ez egy első világháborús történet egy magyar-osztrák-román felderítőcsapatról, amely veszélyes küldetésben, ellenséges vonalak mögött kísérel meg felderíteni egy olasz harcállást. A filmben szerepet kapott Molnár Levente színművész is, aki szintén tagja a fesztivál bírálóbizottságának.

Románia idén Corneliu Porumboiu La Gomera (A hegyek szigete) című filmjét jelölte a legjobb idegen nyelvű filmért járó Oscar-díjra. Porumboiu ötödik nagyjátékfilmjének nemzetközi bemutatója Cannes-ban volt, aztán bemutatkozott a 44. Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon, a napokban levetítették a New York-i Filmfesztiválon, valamint a BFI London Filmfesztiválon is. A filmben a Napszálltából ismert Vlad Ivanov alakítja a főszerepet, de feltűnik még benne Catrinel Marlon, Rodica Lazăr, Antonio Buil, Agusti Villaronga, Sabin Tambrea és Szőnyi Julieta is.

Megnézheti még az Alter-Native közönsége az Alexis Cahill és Alexis Sweet Cahill rendezte Mária, Románia királynője című filmet – amelynek hazai bemutatója a fesztivál hetén lesz -, és szerepel a programban Mona Nicoară 2018-as filmje is, a Distanţa dintre mine şi mine, illetve Tudor Giurgiu Parkingja, amely főként spanyolul beszélő, Spanyolországban és Romániában, vegyes stábbal forgatott film, Marin Mălaicu-Hondrari Apropierea című regényének adaptációja.

A fesztivál partnerei: Maros Megyei Tanács, Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Kulturális Központ, Mediawave Alapítvány, Jazz&Blues Club. Főtámogatók: Nemzeti Kulturális Alap (AFCN), Románia Kormányának Nemzeti Kisebbségvédelmi Hivatala, Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, Nemzeti Kulturális Alap és Bethlen Gábor Alap (Magyarország), Communitas Alapítvány

Share Button
Ennyien olvasták: 206

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.