Központ
2018. október 17. szerda, Hedvig

Merész, szemtelen, kritikus – Jane Austenra emlékezve

Központ május 28, 2018 Kultúra

„…aki nem leli élvezetét egy jó regényben, bizonyára elviselhetetlenül ostoba” – jegyezte meg A klastrom titka című művében, az immár több mint kétszáz éve elhunyt Jane Austen. Hat regényére való tisztelettel hat pontban idézzük fel, miért is érdemes kézbe vennünk bármelyiket (vagy inkább mindegyiket).

Az Austen regényeknek érdemes többször is nekifutni: első olvasásra a történet élvezete köti le az embert, másodszorra a nüanszokat is észreveszi, harmadszorra pedig már az összetéveszthetetlen nyelvezetre is képes figyelni. Érdemes abból a szemszögből is megvizsgálni a műveket, hogy Angliában (ahol ez igazán nem volt jellemző) épp ebben az időszakban komoly cenzúra lépett életbe. Austennak tehát úgy kellett fogalmaznia, hogy abba ne köthessenek bele az ellenőrző szervek. Ebben volt gyakorlata, hiszen egy pap lánya mindig tudja, meddig mehet el.

Tudták, hogy az egyik legnagyobb Austen rajongó Rudyard Kipling, A dzsungel könyvének szerzője volt? Tőle tudjuk, hogy nem csupán a korabeli Anglia hangulatára érzékeny hölgyek, hanem az első világháború lövészárkaiban és kórházaiban a katonák is előszeretettel forgatták az írónő műveit. Közel érezhették magukat egyrészt azért, mert a főhősnő között gyakran bukkantak fel katonák, tengerészek, másrészt mert az olvasmányok kicsit kimozdították őket a háború borzalmai közül. Nem mellesleg a regények keletkezésének idejére estek a napóleoni háborúk, bár ezekről közvetlenül nem írt, de Jane-nek és családjának egész életére a harc árnyéka vetült.

Személyében a papkisasszony és az írónő teljesen kettévált. Úrinőként társaságban igyekezett háttérben maradni, a ház és a család körüli teendőket elvégezni, átlagos vidéki életet élni. Családjában viszont komoly hagyománya volt az olvasásnak, a művészet szeretetének. Anglikán pap apja rendkívüli módon támogatta az írásban, amely csupán szabadidős tevékenysége lehetett egy rendes lánynak. Akkoriban nagyon drága volt a papír, de Jane füzeteket kapott, hogy leírhassa műveit, pedig szüleinek nyolc gyereket kellett eltartaniuk. Írásait az esti felolvasások alkalmával élvezettel hallgatta a család – becsülték azért, ha merész, az elvárásoknak nem megfelelni akaró témát, fordulatot választott.

Austen a kritikus megjegyzések mestere volt, azt hiszem, egyikünk sem szerette volna, hogy a szájára vegye, mert azt nem úsztuk volna meg szárazon. Fiatalkori novelláiba is érdemes beleolvasni: megtalálható bennük a kendőzetlen, túlcsorduló kamasz pimaszság, ami később is annyira a sajátja. Hogy milyen lehetett igazán, arról nem sokat tudunk, mert halála után két testvére tett róla, hogy a leveleinek igazán személyes részei megsemmisüljenek. Úrinő leveleit ugyanis idegen nem olvashatja, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy nem tartozik rá.

Íróként soha nem a saját életéből veszi a történeteket, csak a környezetet, viszont iszonyú pontos megfigyelő. Az emberek, a típusok ugyanolyanok ma is, mint az 1700-as évek végén, az 1800-as évek elején – és ha valaki pár családot ismer, máris elég egy regényhez, hiszen annyiféle figura bukkan fel egy famíliában. Austenéknál is volt fiatal lányként férjet keresve Indiában utazgató nagynéni, egyik rokona a francia forradalomban lefejezett gróf, nem beszélve a különböző tengereken, hadi- és kereskedelmi hajókon dolgozó, világot járó fivéreinek kalandjairól. De figurái igazából egyszerű emberek, ahogy a történések alapjai is a világirodalom szokásos nagy témái, azaz boldogság, szerelem, csalódás, társadalmi kérdések.

Austen korában a regényeket felolvasásra szánták – ez is egyik magyarázata a szöveg magas minőségének. Este, amikor a család összeült, felolvastak színdarabokat, esszéket, regényeket. Nem rohantak, hogy minél előbb a történet végére érjenek, hagytak időt arra, hogy a mondatok másod-, harmadlagos értelmét is megfejtsék, hogy kuncoghassanak a megjegyzéseken. Bele tudták tenni azt az időt és energiát, amit egy regény élvezetébe és megértésébe ma is bele kellene tennünk. Jane magától értetődő természetességgel írt, mintha csak a saját szeretteit kívánta volna szórakoztatni. És bár regényei kiadásával neve ismertté vált, és pénzt is keresett, messze nem annyit, hogy igazi függetlenségre tegyen szert, ami talán fel sem merült benne. Egyrészt akkoriban nagyon drága volt egy háztartás fenntartása, másrészt remekül érezte magát intelligens családja körében.

Bár főszereplőinek történetei többnyire házassággal végződnek, saját életéből mellőzte ezt a befejezést – valószínűleg nagyon is tudatosan. Férfiak mindig voltak körülötte, feltehetően szerelembe is esett, de igazából semmit nem tudunk a szerelmi életéről a levelek megsemmisítése miatt. Ám a környezetében látott házasságok, és az, hogy több rokonát temette el a sokadik szülési utáni gyermekágyi láz következtében, egyáltalán nem a házasság felé terelte. Egyetlen lánytestvérével, Cassandrával élvezték, hogy nem egy férj által léteznek, hanem önmagukért. Mert például az a férj esetleg megmondta volna, mennyi időt szánhat az írásra, és még az is könnyen előfordulhatott volna, hogy az általa megjelölt szám a nulla perc felé irányul. Ennek pedig Austen esélyt sem adott!

Timár Tímea

Share Button
Ennyien olvasták: 319

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.