Központ
2017. augusztus 24. csütörtök, Bertalan
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Derült
Holnap
Derült
Derült
Szombat
Derült

Minőségi muzsikát ígér a 22. Alter-Native

Központ október 30, 2014 Kultúra

A rövid- és hosszúfilmek mellett a minőségi zene is elmaradhatatlan kelléke az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválnak. A szemle 22. kiadásán sem lesz hiány koncertekből: négy fellépőnek tapsolhat idén a közönség, újdonság viszont, hogy a fesztiválnak otthont adó Kultúrpalota mellett két másik helyszín is csatlakozik a rendezvényhez.

CariTibor

A fesztivál első koncertjét például a J’ai Bistrot kávézóban tartják. November 5-én, szerdán este 8 órától itt fog zenélni Cári Tibor, aki több mint 100 színházi előadáshoz, filmhez és reklámhoz írt zenét. 2013-ban a Legjobb színházi zene kategóriában elnyerte Románia legrangosabb színházi kitüntetését, az UNITER-díjat. A főleg színházi zene terén dolgozó, székelyudvarhelyi születésű művész zongorán játszik majd a közönségnek, Szabó J. Attila csellón követi, Ilko Gradev tangóharmonikán, Sânziana Tarţa pedig énekelni fog. S hogy mire számíthat a nagyérdemű? Egy kis színházi zenére, csipetnyi filmzenével és az önmaguk történetét, előadását kereső dallamokkal. Ha úgy hozza a helyzet és a kedv, itt-ott tangóval fűszerezve egy kis párbeszéd is kialakulhat arról, hogy mikor, hogyan, miért és hol születtek ezek a zenei történetek.

Az Alter-Native második napján, csütörtökön a Jazz&Blues Clubba költözik a koncerthelyszín, ahol a magyarországi Santa Diver zenél majd, szintén 20 órától. A formációt 2006-ban alapította Kézdy Luca jazzhegedűs és Szesztay Dávid multiinstrumentalista, zeneszerző. A trió harmadik tagja Sárvári Kovács Zsolt, aki 2011-ben csatlakozott a zenekarhoz. A három hangszer és egyéniség egy egészen sajátos és egyedi zenei világot képvisel, amit a jazz, a world music és a szabad zene metszetében talált meg.  Hangzásukat meghatározza a rendhagyó felállás (hegedű-basszusgitár-dob), Kézdy Luca különleges, narratív hegedűjátéka, színes és dallamos basszusszólamok és az apró, izgalmas történésekkel teli, mégis energikus dobolás.

celelaltecuvinte

Péntektől visszatér a muzsika a Kultúrpalotába, ahol a román rockzene egyik emblematikus együttesét, a Celelalte Cuvinte zenekart hallgathatja meg a közönség. A banda gyökerei 1976-ig nyúlnak vissza, amikor Nagyváradon Marcel Breazu, Leontin Iovan és Călin Pop megalapította a Sonic együttest. Mindhárman Temesvárra mentek egyetemre, hogy ebben a rockzene iránt sokkal fogékonyabb városban folytassák zenei pályafutásukat. A Sonic nevet felváltotta a Celelalte Cuvinte, két új tag csatlakozott – Ovidiu Roşu és Radu Manafu –, majd 1981 december 13-án megtartották első koncertjüket. Az azóta eltelt 33 év alatt a szinte változatlan felállásban (1986-ban Tiberiu Pop csatlakozik, 1985-ben Radu Manafu kilép) zenélő és stílusát mindvégig megőrző együttes a román rockzene egyik legendájává vált, amelynek jellegzetes hangzását rajongói már az első akkordok után felismerik.

A szombat esti koncertnek ugyancsak a Kultúrpalota nagyterme ad helyet. A fesztivál utolsó estéjén a Gyárfás István Triót hallgathatja meg a nagyérdemű. Gyárfás István muzsikusgenerációjának jeles képviselője. Diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszékén szerezte. Triójával 1995-ben készítette el Live At The Jazz Café című első CD-jét. Az együttes zenéje leginkább kellemes, standard jellegű jazzként írható le. Repertoárjában megtalálhatóak mind ismertebb jazz klasszikusok, mind csemegének számító különlegességek a swing, a blues és a latin zenei világából. A gitár-basszus-dob összetételű triót a swinges lüktetés, színekben és tempóváltásokban gazdag előadásmód jellemzi, amely a bebop stíluselemeit hordozó szólókkal párosul.

A fesztivál partnerei a Maros Megyei Tanács, a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Kulturális Központ, főtámogatói: a Román Nemzeti Filmintézet, a Nemzeti Kulturális Alap (AFCN), a Kulturális Minisztérium, Románia Kormányának Nemzeti Kisebbségvédelmi Hivatala, az Ifjúsági és Sportminisztérium, Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, a Bethlen Gábor Alap, a Communitas Alapítvány.

Share Button
Ennyien olvasták: 327

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.