Központ
2017. október 21. szombat, Orsolya
Eső valószínű
Szombat
Eső valószínű
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Eső valószínű
Hétfő
Eső valószínű

Nagy filmrendezők: Giuseppe Tornatore

Központ augusztus 29, 2016 Kultúra

Korunk egyik legnagyobb olasz filmrendezője minden kétséget kizáróan Giuseppe Tornatore. A nagy vonulat (Fellini, Visconti, Zefirelli) képviselőinek sikersorozata után az olasz mozinak sikerült talpon maradnia, és a 80-as évek vége ismét hozott néhány átütő erejű szellemi alkotást. A filmkritika egyértelműen a Cinema Paradiso című filmeposz nagy menetelését vetítette előre (a film 1990-ben Oscar-, Arany Glóbusz-, BAFTA- és egyéb díjak tömkelegét seperte be). Tornatore szívét-lelkét beleadta e remekmű megformálásába, amelyből egy felejthetetlen szerelmi történet kerekedett ki. A film ugyanakkor a filmnek magának állít emlékművet, bemutatván a mozizás hőskorát és az akkori olasz társadalmat. A történet főhőse, Salvatore (akit rendre Salvatore Cascio, Marco Leonardi és Jacques Perrin alakít – gyerekkorától meglett felnőtt koráig) apa nélkül nő fel és a mozi bűvöletében él. A mozigépész, Alfredo (Philippe Noiret) mindig szívesen látja, és mindenre megtanítja az érdeklődő Totót, aki idővel szenvedélyes fiatallá cseperedik. A sors úgy hozza, hogy Alfredo egy tűzeset során megvakul. A mozigépet később Salvatore kezeli, hogy kisegíthesse Alfredót. Az ifjú megismeri Elenát (Agnese Nano), akibe rögtön beleszeret, ám kettejük szerelme reménytelen. Elena családjával más városba költözik, a fiú pedig nem láthatja többé. Később Salvatore is elhagyja a várost. Évtizedekkel később tér vissza Rómából, már neves filmrendezőként, amikor szeretett moziját, a Paradisót le kell bontani. A szívfájdalom még nagyobb lesz Alfredo elvesztésével. Salvatore nem tud megnyugodni, amíg fel nem keresi régi szerelmét, Elenát. A film befejező jelenete rendkívül megható, itt bontakozik ki Tornatore igazi művészete: a szerelemnek állít emléket fekete-fehér képekben.

A Puszta formalitás (Una pura formalità, 1994) nem egy románc, még csak nem is filmeposz, hanem egy rendkívül érdekes detektívtörténet, mindez nem konvencionális formában. A rendező itt is remekel. Már a főszereplők megválasztása (Gerard Depardieu és Roman Polanski) is arról árulkodik, hogy Tornatore semmit sem bíz a véletlenre. A történetben a feszültség az elejétől a végéig fokozódik, a megoldás – ha lehet egyáltalán ilyesmiről beszélni – hatalmas meglepetést tartogat.  Mert mi lehet annál rosszabb, ha az ember saját csapdájába esik? Így történik ez Onoffal (Depardieu), az íróval, aki egy hihetetlenül furcsa helyzetbe kerül: az esőben menekülvén nem tudja igazolni magát (nincsenek nála az iratai), a rendőrök pedig bekísérik az őrsre. A kihallgatás során kiderül, hogy az írót kikérdező rendőrfelügyelő (Polanski) hűséges olvasója a gyanúsítottnak, és minden regényét ismeri. A briliáns párbeszédek, a rendőrfelügyelő és a gyanúsított közötti „adok-kapok” egyre feszélyezettebb helyzetet eredményez. A film erőssége, hogy mindkét főszereplő érvei, kérdései hitelesnek tűnnek, és nehezen tudjuk eldönteni, kinek kell a végén igazat adnunk. Az már csak hab a tortán, hogy a befejezésben az író bűnös voltára éppen hű olvasója talál bizonyítékot – könyvei ismeretének birtokában.

A Senki többet? (La migliore oferta, 2013) Tornatore legújabb remekműve. Bár a történet eléggé valószerűtlennek tűnik, a rendező kitűnően megkomponált filmjének sikerül a nézőket lebilincselni. A film a műtárgyak bűvöletében élő aukcióvezető Virgil Oldman (Geoffrey Rush) és a rendkívül titokzatos, fiatal nő, Claire (Sylvia Hoeks) furcsa és izgalmas, bár lassan kialakuló kapcsolatáról szól. Claire kliense a műértőnek, aki meglehetősen egocentrikus, életvitele pedig rendhagyó. Virgil szakmailag a tökéletességet keresi, ezzel nyeri meg Claire tetszését. Két magányos, erős egyéniség már-már valószínűtlen közeledésének vagyunk tanúi, a kérdés az, hogyan tudnak ráhangolódni egymásra. A filmben Geoffrey Rush sokadszorra bizonyítja be rendkívüli színészi tehetségét.

Tornatore további filmjei (Malena – 2000, Baaria – 2009, La Sconosciuta – 2006) mind említésre méltóak, érdemes megtekinteni őket.

Demeter Attila

Share Button
Ennyien olvasták: 379

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.