Központ
2017. augusztus 22. kedd, Menyhért, Mirjam
Derült
Ma
Derült
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Derült
Csütörtök
Derült

„Nem csak szavakat akarok mondani a színpadon, hanem gondolatokat és érzelmeket szeretnék sugározni”

Központ február 21, 2013 Kultúra

„Nem csak szavakat akarok mondani a színpadon, hanem gondolatokat és érzelmeket szeretnék sugározni”

farkas_ibolya

A Farkas Ibolya által dramatizált, rendezett és eljátszott Börtönnapló című monodráma a múlt héten Veszprémben is óriási sikert aratott. A Fedák Sári: Te csak most aludjál, Liliom című emlékirat alapján szerkesztett előadás jelmezeit, díszletét Szabó Annamária tervezte, a zenét pedig Csíky Csaba szerezte. A művésznő – aki e darabra saját gyermekeként tekint, és aki ötven év színpadi szereplés után is sikeresen elkerülte a színjátszás rutinná válását – magyarországi élményeiről és a szóban forgó darabról mesélt.

– Néhány napja érkezett haza Veszprémből, hogyan került megszervezésre a magyarországi vendégjáték?

– Eredetileg Székely János Hugenották című darabját szerették volna színre vinni a veszprémiek, de ez egyeztetési problémák miatt meghiúsult, így esett a választás az én darabomra. Ez az előadás a Marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulattól teljesen függetlenül, a Veszprémi Petőfi Színház önálló produkciójaként született újra. Az előadás címe is változott, a Börtönnapló helyett az eredeti, Fedák Sári: Te csak most aludjál, Liliom címet kapta.

– Milyen tapasztalatokkal gazdagodott a külföldi vendégszereplés során?

– Bérletben, négy teltházas előadást játsztam, nagyszerű közönséggel és meghatóan szép visszajelzésekkel. Merem hinni, hogy a Börtönnapló egy olyan színmű, amelyet nyugodtan vallhatok életem egyik legkiemelkedőbb művészi eseményének. A darab mintha saját gyermekem lenne, hisz én választottam ki, írtam meg, rendeztem és játsztam. Azaz: én hordtam ki, én szültem meg, én pátyolgattam-nevelgettem, ezt tőlem senki nem veheti el, és már két éves!

– Miben tér el a magyarországi közönség az erdélyitől? Van-e egyáltalán észlelhető különbség?

– Bevallom, tartottam attól, hogy egy „idegen” közönség hogyan fogja fogadni a darabot, hogyan viszonyul majd ehhez a történethez. De el kell mondanom, semmi különbséget nem észleltem, pont olyan lélegzetelállító csend volt a nézőtéren, döbbenet és áhítat a szemekben, és hatalmas taps a végén, mint a vásárhelyi előadásokon. Mivel nem voltak ismerősök a közönség soraiban, hiányoltam az elején a közvetlen, szóbeli visszajelzést, de végül ebben is részem volt: a harmadik előadás után néhány néző megvárt, mert nem tudtak anélkül elmenni, hogy meg ne öleljenek. Sőt, a nézősereg tagjai többen a jegypénztáros hölgynek vallották meg, hogy életre szóló élmény volt számukra a színdarab. Nagyképűség nélkül állíthatom, hogy Veszprémben is siker volt az előadás. Már jövőbeni meghívások is szóba kerültek, ám erről egyelőre korai lenne részleteket elárulni…

– Ön egy majdnem két órás előadást teljesen egyedül játszik végig. Mennyire fárasztó a színpad ki- és betöltése?

– Fáradtságot az előadások után természetesen érzek, éreztem, hisz Veszprémben négyszer, egymást követő napokon játszottam, ezt megelőzően pedig három, teljes értékű próbát kellett tartanom a műszaki egyeztetések végett. Gyakorlatilag hét fellépésem volt öt nap alatt… És a harmadik konkrét előadás után nagyon kimerültem, főleg lelkileg, éreztem, hogy a másnapi előadás nem lesz könnyű, de összeszedtem magam, és tudatosan készültem arra, hogy ezt végig kell csinálnom, ugyanolyan színvonalú teljesítményt kell nyújtanom, mint korábban. Nem lehet, nem szabad lazítani, mert a színjátszásnak csak így van értelme.

– Monodrámát, gondolom, megerőltetőbb játszani, mint színjátékot.

– Így van, mert az egyéni előadásban mindenért én felelek, sőt, ebben a darabban még súgóm sincs. Az a színész, aki egyedül lép színpadra, csak saját magára támaszkodhat. Egy színházi előadásban, ha a partner elvéti a szöveget, a társa kisegíti, itt csak én húzhatom ki saját magam a „csávából”. Nagyon nagy felelősség monodrámát játszani, viszont nagyon nagy élmény.

– Hogyan készül fel egy-egy előadásra? Van-e valamiféle rituálé vagy szakmai titok, amely segít előadás előtt bebújni önnek az eljátszandó szereplő bőrébe?

– Erre az előadásra a „rituálé” a hangom bemelegítése, ezért skálázom a darab előtt. Egyébként nagyon egyszerű: gyümölcslevet iszom, vagy narancsot eszem a játék előtt, utána pedig mérhetetlenül sok folyadékot fogyasztok.

A lelki felkészülés, nos, az a nagyobb kihívás. Grotowski – aki Szegény színház atyja – egyik jeles színészének, Ryszard Cieslaknak van egy zseniális partitúra-elmélete, amivel teljesen egyetértek. A partitúra tulajdonképpen a bura, ami körülveszi a szerepet. Azt meg kell teremteni, ezen a bizonyos kereten belül kell a szerepet megépíteni. Minden este úgy megyek be az előadásra, hogy a partitúrában bízom. Az megvan, az létezik, az határozott irányt ad arra nézve, hogy mit kell csinálnom. De hogy az a láng, ami az üvegburán belül van, milyen lesz, az a színész aznapi lelkiállapotától függ. Ha a láng pislákol, nem túl nagy baj, mert legalább létezik. Ha viszont lobog, az fantasztikus estét teremt. De arra is vigyázni kell, hogy ne vesse szét a burát. Nem szabad sosem azzal a gondolattal színpadra lépni, hogy „hú, a tegnap milyen jó volt, ma megint ugyanolyan jónak kell lennie”. Viszont biztonságot jelent, hogy tudom, mi a dolgom, hogy mit követel tőlem a szerep. Nem a tegnapi eredmény, vagy a holnapi elvárás a lényeg. Az a fontos, hogy milyen az aznapi előadás.

– Lámpaláz van-e még ötven év után?

– Nem nevezném lámpaláznak, inkább egy egészséges felfokozott lelkiállapotnak. Mielőtt színpadra lépek, tudom, hogy ma is jól kell végeznem a dolgom, ez egyfajta színészi teljesítményorientációs attitűd. De amint deszkára lépek, ez teljesen elmúlik, megnyugszom.

– Miért esett a választása épp erre a műre? Mi a közös Fedák Sáriban és Farkas Ibolyában? Adódik a kérdés, hisz a darabban tökéletesen eleveníti meg Fedákot, aki korának egyik legismertebb és legsikeresebb színésznője volt, ellentmondásos, de ugyanakkor hihetetlenül érdekfeszítő és vonzó személyiséggel megáldva…

– Az „operettprimadonna” mögötti ember az, akit én nagyon közel érzek magamhoz. Azt az emberséget, hitet, bátorságot, karakánságát érzem a magaménak, amelyet kiolvastam az emlékirataiból. Fedák Sári a minden helyzetben való helytállásáról tett tanúságot, a bántásokat szemrebbenés nélkül viselte, és a sikereket is úgy élte meg, hogy nem telt el önmagától. A magyarságtudata, a színpad iránti alázata, a szenvedélyessége, becsületessége is megragadott, és a fenti tulajdonságait nagyon sok pontban közösnek érzem a saját élettörténetemmel és gondolkodásmódommal.

– Én többször megnéztem a Börtönnaplót, és minden alkalommal fedeztem fel új részeket, új érzéseket váltott ki belőlem. Így van magával a színművésszel is? Ahányszor játssza a darabot, mindig kicsit többet, kissé másat ad magából? Hogyan lehet sikeresen elkerülni azt, hogy rutinná váljon egy-egy darab előadása, hisz csak a Börtönnaplót több mint két éve folyamatosan játssza különböző színházakban?

– A színjátszás rutinná, modorossá válásának a lehetősége adott. Erre minden művésznek igen kell vigyáznia, és bizony szükséges dolgozni az elkerülésén. Örülök, hogy minden alkalommal felfedeztél valami mást, újat a darabban, mert valóban ez történik és talán ez is a cél. Magam is érzem, hogy ebben az előadásban kiemelt szerepet kap a pillanatnyi lelkiállapotom. Egy-egy jelenet érzelmileg jobban megérint ma, mint tegnap, egy másik mozzanat pedig kevésbé tűnik fontosnak, mint a tegnap, vagy esetleg holnap. De az a csodálatos benne, hogy élőben zajlik, megismételhetetlen, és a színész kedélyállapota lenyomatot hagy a darab minden egyes előadásán. El szeretném kerülni a rutint, mert minden szó mögött tartalomnak, gondolatnak és üzenetnek kell lennie.

Share Button
Ennyien olvasták: 215

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.