Központ
2017. augusztus 19. szombat, Huba
Derült
Ma
Derült
Derült
Holnap
Derült
Eső valószínű
Hétfő
Eső valószínű

Örömfények Rava fölött

Központ november 22, 2012 Kultúra

ravaÖrömfények Rava fölött

Kedei Zoltán az erdők-hegyek közé szorult kis falu, Rava szülötte. A szülőföldről elkergetett birtokos család marosvásárhelyi kényszerlakhelye a szenvedés csitultával (nem: elmúltával!) lassan otthonná vált. A középkori vár udvaráról föllátni egy ablakra, amelyen ezt lehetett olvasni: VÁR-LAK. Ott alkotott hosszú éveken át a művész. Látomásait festette vászonra. A székelykeresztúri unitárius gimnázium szellemisége erősítette gyermekkori álmának kiteljesítésében: hogy festőművész lehessen.  

Rava és Marosvásárhely az a két földrajzi pont, amelyek között ívfényként ragyog az örömláng; arcok és tájak, tervek és látomások kavalkádjából föltisztuló gondolatok fény-emlékei: ezek a kis lírai mozzanatok, amelyekből kitetszik egyfelől a nyolcvanhárom évesen is gyermekien derűs lélek rácsodálkozása a világra, isten- és értelemkereső hite, másfelől szívós ragaszkodása népéhez, nemzetéhez, szülőföldjéhez, embertársaihoz – akiktől azonban egyre távolabb kerül az eldologiasodó, pénzhajhász világban.

kedei

Kedei magányos alkat, de nem magának való ember. Perelne is, ha volna még kivel.

Persze a szülőföld makacs. Akár halottaink emléke, égeti a lelkünket. A pusztuló szülőföld: szüntelen bűntudat.

Nem az fáj, ami elmúlt, hanem ami meg nem született. Minden eladható. Eladó a múlt? Eladók az üres padok. Eladók az üres házak. Eladható a birtoklási vágy.

Eladható a haza? Az a csodálatos szépségű, messzi történelmi időkbe mutató táj és világa, ahová minduntalan visszakapcsol az emlékezet; ahol egyedül találna végső megnyugvást a zaklatott lélek.

Az ecset időnként „megszólal”, hiszen nem elég csak a vászonnal „kommunikálni”: beszélni kezd a műterem, szót kérnek a feltoluló érzések, a válaszra váró kérdések, a zabolázatlan indulatok, a gomolyfelhőkként vonuló gondolatok.

Az idő álmatlansága.

Szorongó eufória.

A boldogság mint egyedüli dimenzió.

Hol van, merre lehet?

Tatarozzák a vásárhelyi várat. Ha elkészülnek vele, és megtartja az Isten, Kedei Zoltánnak ismét lesz műterme a magasban. Addig is gondolt egyet, és a kövesdombi tömbházlakásuk alatti garázsba költözött be képeivel, festményeivel, rajzaival, állványával. Lakályos kis tér, barátságos, jókat lehet kávézni, teázni, beszélgetni, s közben szemlélődni szabadon. Örül, ha betér hozzá egy-egy látogató. Közben filozofál egy kicsit.

–  Kedvenc évszakom az ősz – vallja. –  Hangulatom ősszel a legjobb. Gyarapszik munkakedvem, munkaritmusom, gondolat- és érzésvilágom, de nem az Apollinaire-i búcsú szellemében, nem a halál, az örökre elveszítés sajgó fájdalmával, sokkal inkább a várakozással, a reménnyel, a kitartással, a kibírással. Az ősz gondoskodik lelki és szellemi táplálásunkról is. Szellemi telítődésünket csodálatos, meleg színeivel éri el.

A színeknek szerepük van életünkben. Segítenek. Elviselhetőbbé teszik a gondokat, a nehézségeket. Erőt rejtenek.

Lakásunkat, környezetünket, munkahelyünket nem sikerül színkultúrával kitapétázni, sem örökösen változtatni. Színtáplálékkal a természetben sikerül feltöltődnünk.

Az ősz nem halott, az ősz: erő, maga az élet.

– Csak annak halott, aki nem használja ki az őszi színek felkínálta segítséget. Csodálattal töltenek el a vörösek, a sárgák, a barnák, s a még csodálatosabb kék szín, bár hidegnek tudjuk. A meleg színek erősségére megadja magát a párbeszédben, és gyógyító erővel bír.

Nyissuk ki szemünket, tárjuk ki szívünket, hogy minél több szín hatolhasson testünkbe, lelkünkbe, amikből táplálkozhatunk majd a szürke időben.

– Mit beszél a szülőfalu? – Sóhajtva válaszol.

– Kerülöm a nosztalgiázást. Lakótelkünk (széltében, hosszában) nagy kiterjedésű volt. Lakóházzal, gazdasági épületekkel, istállókkal, virágos kertel, veteményes kertel, szásztípusú kapuval körbe vett kerek udvar középén hatalmas eperfa táplálta a majorságot. Árnyékában jó volt megpihenni. A szekerek körbe forogták az eperfát. A telek hátsó részén elhelyezkedő gyümölcsöskert, a sokfajta, -féle gyümölccsel paradicsomi életformát biztosított.

És mi maradt mindebből? Egy nagy, többszintű téglarakás, melyet az egyik lakóházunkra épített, a többi épület anyagát felhasználva, a minden hatalommal felruházott kollektív gazdaság. Ez az épület egymagában áll, gyönyörű környezettel, szemben az iskola és a templom.

A sok szenny és mocsok után, az épület segítségért kiált.

Olyan csodálatos a környék, a táj. Micsoda alkotótábort lehetne ott kiépíteni, berendezni. A környezet, a pompázatos vidék, Rava: művészekért, mindenek előtt azonban vállalkozó szellemű szervezőkért, befektetőkért kiált…

– Szívesen ajánlanám föl ilyen célokra – csillan fel a művész szeme. – Már nem sajognak annyira a sebek. Pedig mennyire fájt, hogy elvették alólam a talpalatnyi földet is. Hányszor szorult ökölbe tiltakozásom a tragédia ellen.

Ma pedig? Rabjává szegődünk a csillogó másnak, és nem vesszük észre a lábunk alatt heverő romokat. Ellopják, vagy magunk herdáljuk el javainkat, örökségünket, szépségeinket.

– Sikerül-e megőriznünk kincseinket? Meg tudjuk-e védeni szülőföldünket?

– E földhöz vagyunk kötve, ahol születtünk, felnőttünk, ez táplált, testileg, lelkileg, szellemileg. Ide ereszkednek gyökereink. Ez a föld bölcsőnk és koporsónk. Anyaföld. Testén születnek álmaink, reményeink. S ha távozásra készülnénk, maradásra biztat.

Meghallgattam. Itthon maradtam.

Rava völgyében sivár az élet.

Hallom a hívó szót: – Térj vissza terheddel.

A megbocsátás küszöbén engedek a hívó szónak.

Lélekben mindig ott vagyok.

Öröktüzet gyújtok Jóbérc tetején. Paraszti hűséggel állok a hegy ormán, s onnan figyelem gyermekkorom tündérvilágát, melyet védőszárnyával borít a csodafa koronája. A csúcson madarak dalolnak, a völgyben bogáncsot tördelő kezek simogatják égő arcomat. A kobaltkék égbolt küldi üzenetét:

Lesz még virágzás, lesz még gyöngyszem a ravai házakon!


Share Button
Ennyien olvasták: 266

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.