Központ
2017. augusztus 22. kedd, Menyhért, Mirjam
Derült
Ma
Derült
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Derült
Csütörtök
Derült

Páskándi-memento

Központ szeptember 26, 2013 Kultúra

PASKANDIPáskándi-memento

Páskándi Géza 80 éve született. Az erdélyi magyar színházi világ ismét ünnepli őt jelentőségéhez méltón: Parászka Boróka szeptember 21-i, a magyar dráma napjára szervezett marosvásárhelyi rádiós színdarabolójában Dr. Ungvári-Zrínyi Ildikó, Kincses Elemér, Bocskai Vince, Dr. Gáspárik Attila kapott meghívást. A Kalauz nélkül című felolvasószínházi előadáson pedig a Kolozsvárról érkező Demény Péter, Karácsonyi Zsolt méltatta Páskándit.

Az évfordulókon döbbenünk rá az adósságokra. Páskándival szemben is lenne bőven törlesztenivaló: ősbemutatandó dráma. Tulajdonképpen nem is ismertük őt eddig igazán. Alig tudunk róla valamit. Páskándi nem jutott be az erdélyi magyar színházi tudatunkba úgy, ahogyan az megilletné ezt a zseniális alkotót, mint Székely Jánost vagy Sütő Andrást. Pedig éppen abban az időszakban élt ő is. Érdemes összevetni nemcsak a három életrajzot, de a drámai életműveket is (értsd: dramaturgiájuk, összes drámájuk). Mi bennük a közös vonás? Az avantgárd mindenképp. Székely például egzisztencialista. A művek izgató háttere is közös. Zsenialitásuk is összemérhető. Kevesen tudják még az erdélyi magyar színházi berkekben is, hogy a nyolcvanas években megkapta a legjobb új magyar drámáért járó magyar Színikritikusok Díját: Sütő András, Székely János, Páskándi Géza, pont úgy, ahogy a kilencvenes években Kolozsváron Visky András is a Tompa Gábor-rendezte teatrológiájáért éppúgy, mint Marosvásárhelyen manapság Székely Csaba a Sebestyén Aba-rendezte Bányatrilógiájáért.

Meg tudná-e valaki is nevezni akár az erdélyi magyar színházi berkekben Páskándi azon drámáját, melyért megkapta ezt a rangos elismerést, ami az irodalmi lexikonokból kivezetné és bevezetné az iskolai tankönyvekbe, vagy meg kell elégednünk a magyar Wikipédia távirati stílusú, nem kielégítő címszavával?


Sütő-Székely-Páskándi.  


Az ilyen alkotói egyezések a színháztörténet legizgalmasabb problémái közé tartoznak. De hol vagyunk mi már mindezektől, mi, itt, 2013 Marosvásárhelyén, a Székelyföld posztmodernné sehogyan sem igyekvő sötét, középkori világában? Hol vagyunk mi már ezektől a dramaturgiáktól? Sütő András 1974-es remekét, az Egy lócsiszár virágvasárnapját ugyan még sikerült Schilling Árpád rendezésében 2001-ben Budapesten a Katona József Színház Kamrájában Tasnádi István Közellenség c. drámája által újraértelmezni (a lovak szemszögéből mutatva be a tragikus történetet, zenésen – az egyszerűen zseniális  előadást akkoriban a Duna TV is közvetítette), és az az előadás szintén elvitte a magyar Színikritikusok Díját a legjobb új magyar drámáért, legjobb előadásért, legjobb rendezésért, de 2011-ben Székely János Caligula helytartóját a Kecskeméti Katona József Színház Bagó Bertalan rendezésében és Kőszegi Ákos címszereplésével milyen szép korszerűen színre vitte, ezt az előadást is közvetítette a Duna TV, és ez a szintén zseniális előadás még a kolozsvári Tompa Gáborhoz mérhető legnagyobb erdélyi magyar kortárs rendezők irigylését is kiváltotta.


De mi a helyzet Páskándival?


Hol vagyunk mi Páskánditól? 1989-ben összeomlott egy rendszer, a kelet-európai kommunista diktatúráké, hogy aztán az átmeneti korszaknak is véget vessen a 2007-es európai csatlakozásunk, mely még napjainkig sem valósult meg teljes mértékben. De nagyon jó egy kicsit visszamenni az időbe, a XX. század második felébe, és még egyszer újraolvasni az akkor lehetségest. És ma? Hogy állunk mi ezekkel az akkor lehetségesekkel? Hány utat hagytunk fel? Hány útról tértünk le? Hányszor döntöttük le szobrainkat, hogy helyettük újakat állítsunk? Hogy aztán elsirassuk a régit, s az elmúlt idő erejével romantikus távlatokból nosztalgiázzunk felettük? A színháztörténész újra felfedezheti a régmúlt, elfeledett, elpazarolt, eltékozolt, mellőzött értékeket. Erdélyi magyar színházaink vajon megtennék-e? Páskándi dramaturgiája is a könyvtárak porosodó könyvespolcai közé kerülhetne, ha nem volnának az emlékező pillanatok. A mementó egyben reflektor is: képesek bevilágítani rejtett, sötét zugokba, színháztörténetünk rejtett kincses ládikáiba, kamráiba is.

Itt lenne az ideje, hogy a Páskándi-dramaturgiát is az elsüllyedt hajó tengermélyéből türelmes búvárként a felszínre hozzuk. Erdélyi magyar színházaink ó vajon ezt a célt szolgálják-e, egy-egy drámáját megtennék-e bemutatóik közé iktatva, vagy beérik felemás megoldásaikkal, felolvasószínházi produkcióikkal?


Share Button
Ennyien olvasták: 236

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.