Központ
2017. augusztus 23. szerda, Bence
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Derült
Holnap
Derült
Derült
Péntek
Derült

Petruska: „Mintha nyugatra lenne Erdély…”

Pál Piroska október 14, 2016 Kultúra

petruska_sajtofoto3

Petruska András neve ismerősen csenghet a Mega­sztárból, de leginkább A Dal című tévéműsor idei kiadásából, ahol a Trouble in My Mind alkotása a legjobb négy szám között szerepelt, és Petruska az adás Felfedezettje-díját is elnyerte. Idén jelent meg a második, Kapunyitó címet viselő lemeze, amellyel erdélyi turnéra indult, és kedden a vásárhelyi közönség előtt játszott. Mint mondja, nagyon szeret itt fellépni, biztonságban érzi magát a számára még ismeretlen terepen. Zenészségét felelősségként éli meg, és fiatal kora ellenére igen érett, tájékozott és céltudatos.

– 9 éves korodtól gitározol, ám mégis bölcsészkart végeztél. Miként lehet, hogy nem konzervatóriumban kötöttél ki?
– Nincs zenész felmenő a családban, így nem volt számomra olyan minta, ami követhető lett volna. Majdnem születésem óta zenei karrierre vágytam, de érettségi környékén nem álltam az érdekérvényesítés azon szintjén, hogy tudatosan ezzel foglalkozzak, másrészt jobbnak láttam, ha a polgári mintákat követem, és jelentkezem szociológia szakra. Volt idő, amikor azt éreztem, hogy elvesztegetett évek voltak, de az ott kapott tudást később a dalszövegekben jól tudtam kamatoztatni. Aztán tanultam is a zenészetet, mert 21 éves koromban felvettek a Kőbányai Zenei Stúdióba, és gyakorlatilag ott kerültem be a véráramba, ott tanítottak meg kapcsolatokat kiépíteni, magyarán behálózni magam a magyar zenei világba.

– Emészthető, dúdolható formában komoly problémákat feszegetsz dalaidban. Tudatos döntés volt ötvözni a könnyedebb, közérthetőbb dallamvilágot a súlyosabb tartalommal?
– Világéletemben popzenésznek tartottam magam, azaz ami a Beatles által megteremtett világot jelenti meg, nem a mai fősodort. Aztán, hogy milyen kérdéseket feszegetek? Ez vagyok én. Nem tudok sem okosabb, sem butább lenni. Foglalkoztatnak bizonyos kérdések, ezeket terápiás jelleggel, vagy szociális érzékenység okán kiírom magamból, és általában innen, a tartalommal kezdődik a dal élete, és utána kerül rá valamilyen zene.

– Hirtelen jött a népszerűség, az elismertség az éle­tedbe. Meg kellett tanulnod ezt kezelni?
– A 2010-es Megasztáros szereplés hirtelen és szerencsésen alakult, mert akkor indult a tulajdonképpeni karrierem. Ez helyezett fel a zenei térképre. Aztán megfordultam fesztiválokon, klubokban, kialakítottam a saját utam. Rá hat évre jött A Dalban való szereplés. Bár a Megasztárt „csodaként” fogtam fel, A Dalban elért sikert már úgy éltem meg, hogy ez visszajelzés a befektetett energiának. Nagyon örülök neki, de úgy érzem, megérdemelt sikerek. Hogy ezek mennyire változtatják meg az életem, sokkal inkább arról szól, hogy én magammal milyen viszonyban vagyok. Harminc éves koromra olyan állapotot értem el, hogy a pozitív, de a negatív kritika sem tudott igazán kibillenteni.

petruska_sajtofoto2

– Eddig megjelent mindkét lemezed konceptalbum. A videómegosztók korában, amikor egy-egy dalt hallgatunk meg, és nem teljes albumokat, tudatosan választottad ezt a történetmesélést?
– Ma, amikor már tényleg csak dalok vannak, és szinte ritkaság a magyar zenei iparban, hogy egy előadónak lemeze legyen, felmerült bennem a kérdés, hogy ez mint művészi egység még releváns-e. És azt gondolom, hogy igen, de nagyobb felelősséggel jár. Hogy egy album az legyen, amit a neve jelöl, és ne dalok gyűjteménye, ahhoz összefüggőnek kell benne lennie, ami megmutatkozhat a szellemiségében, vagy a témaválasztásában. Szerencsésnek mondhatom magam, mert mindkét nagylemez születésekor egy adott kérdés erőteljesen motivált, ami az egész korszak daltermését befolyásolta. Utólag született a koncepció, amiből egy koherens művészi egység lett.

– Több helyütt említetted, hogy a Kapunyitó albumod az Y-generációt foglalkoztató problémákról szól. Melyek ezek a problémák és mi a tied?
– Ha valaki szerint ez objektív korrajz, azt megtiszteltetésként értékelem. Úgy vélem, hogy a kérdések, amelyek engem foglalkoztatnak, jó eséllyel a sors- és kortársaimnál is előkerülnek. Közismert, hogy a szüleink teljesen más rendszerben nevelkedtek, aminek az örökségét tudattalanul is magunkon viseljük, másrészről meg ott van a Z-generáció, amit elutasítunk. Az albumot a harmincadik születésnapom eljövetele inspirálta. Huszonhét éves korom környékén úgy éreztem, hogy még mindig ugyanazok a visszahúzó erők irányítják az életemet, amik kisgyerekkoromban megvoltak: időnként ugyanaz a szorongó ember vagyok, és a megfelelési kényszer dominál, ahelyett, hogy a magamhoz való utat keresném. Ez az érzés a harmincadik születésnapom előestéjén is előjött belőlem, és akkor elég idősnek láttam már magam ahhoz, hogy megijedjek attól, hogy talán nem tudok már ezen változtatni. Ez szült valamiféle pánikot, és erről szól az album. A dalok során visszamegyek a „tiszta” gyerekkorba, aztán az első szorongó élményeket begyűjtő időszakba, a felnőtté váláson át utazom egész addig, hogy harmincéves vagyok, és nem egészen így képzeltem el az életem tíz évvel korábban. Szembenézéssel folytatódik a lemez, aminek az üzenete, hogy ha nem is ideális minden, lehet dolgozni rajta. A kapunyitási pánikból egy nyíló kapu lesz, ahova játékossággal, kalandvággyal lépek be. És így érzem most is magam, kezdem ismerni és elfogadni önmagam.

– Több interjúban olvastam, hogy kedvenceid közé tartozik Paul Simon, Sting, Tom Waits, a Beatles. Lehetsz-e te mondjuk Magyarország Tom Waits-je, vagy Stingje? Egyáltalán a mostani, gyakran a külsőségekre épülő, és rövidéletű előadói sikerek korában lehet ilyen korszakalkotót létrehozni? Van rá igény a piacon?
– A tapasztalatom, hogy annyira felgyorsult az információáramlás, hogy már a legendáknak sincs idejük megszületni. Nem lesz még egy Beatles a zenetörténetben, ahogy nem lesz még egy Illés vagy egy Cseh Tamás sem. Nem tudom, számomra ebből mi jut, valamint nem is látom értelmét erre gyúrni. Építem magam, a jelenben vagyok, és remélem, marad 2-3 olyan dal, ami megmarad egy életre, akár a közönség részéről, akár az én lelkemben.

petruska_sajtofoto1

– Egy interjúban azt nyilatkoztad, hogy „zenésznek lenni felelősség, nem ködösítés”. Kifejtenéd ezt?
– A személy, aki mások figyelmét élvezi, felelősségteljesen kell feszegesse a kérdéseket. Számomra nem csak a szórakoztatás a cél, és kutya kötelességem, hogy ne ködösítsek. Többen mondták nekem, hogy azért vettek gitárt a kezükbe, mert láttak engem játszani. Ez borzasztó nagy felelősség. Nehéz dolgom lesz a harmadik lemezemmel…

– Észlelsz-e különbséget az erdélyi, illetve a magyarországi közönség között? Itt is együtt éneklik veled a dalaid?
– Rendkívül kellemes tapasztalat Erdély. Nagyon lehet látni, hogy egy országhatár elválasztja Magyarországtól, és nem negatív értelemben. Sok szempontból azt érzem, hogy amikor ide jövök, nyugatabbra jövök. Tetszik az emberek rugalmassága, a szervezők hozzáállása, biztonságban érzem magam ismeretlen terepen, és ez nem föltétlenül igaz a magyarországi klub­életre. Ami pedig a közönséget illeti, volt olyan személy, aki azt mondta, hogy hat éve várja, hogy élőben hallgasson, és a régi dalokat is együtt énekelték velem. Ez elképesztő és nagyon jól esik a proaktivitás.

Share Button
Ennyien olvasták: 486

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.