Központ
2017. október 20. péntek, Vendel
Derült
Ma
Derült
Derült
Holnap
Derült
Eső valószínű
Vasárnap
Eső valószínű

Szocreál csivitelés Bukarestben

Központ október 18, 2012 Kultúra

Bajor Andor humorérzéke

Szocreál csivitelés Bukarestben

baKolozsvárott emlékesten idézték a 85 éve született Bajor Andor emlékét a Minerva-házban. Írásait a szerző azoknak szánta, akik megtisztelik azzal, hogy elolvassák. Az író özvegye, Bajor Ella és Köllő Katalin szerkesztő beszélgetésében elhangzott, hogy az 1950-es évek elején Bajor Andor friss diplomásként különféle tantárgyakat oktatott az egyetemen. – Ő maga filozófia-pszichológia szakra iratkozott be, de akkor már várható volt, hogy olyan tanügyi reform következik, amelynek következtében ezek a szakok ellaposodnak, majd megszűnnek.


Tanított pedagógiát, formális logikát, irodalmat és pszichológiát is, míg végül elbocsátották azzal a mondvacsinált indokkal, hogy „egyetemi tanításra alkalmatlan”. Ez azonban csak egyik az őt ért számtalan bántás és megaláztatás közül, hiszen pályája során háromszor teljesen, kétszer részlegesen tiltották el a publikálástól, és gyakran még alkotó- és pályatársai sem értették meg igazi szándékát: a proletkult időszakában megnyilvánuló költői magatartás, az emberi és hatalmi ostobaságok bírálatát. Igaz, később már azok a szerzők sértődtek meg, akikről, akikből nem írt paródiát – mondta Bajor Ella.

Bizony nem vették jó néven a proletkultot buzgón „művelő” tollforgatók, ha a veséjükbe látó szatirikus ilyesmiket írt műveikről, alkotási módszereikről:

„Hogyha megnövök, traktor lesz belőlem.

Nézem a harcos, hős földdarabot,

hullatom majd a magvakat a földbe,

s acélfogakkal a fűbe harapok.”


Vagy efféléket:


„Rózsaszín dörej. Jégeső szakad.

Vakít a villám rózsaszínű fénye,

rózsaszín költő ül a fa alatt.

Rózsaszín villám csapjon őbeléje.”  


Egyik karácsonyi képeslapjának a hátára ezt írta Bajor Andor: „A humorérzékre úgy kell vigyázni, mint Sztálin elvtárs annak idején a személyes biztonságára.”


Kétségkívül a romániai irodalom egyik legkényelmetlenebb embere volt –, mint mondják: nemzedékének fekete báránya. Kortársai, barátai közül az irodalomkritikus Nagy Pál meséli a Bajor foltja című írásában, hogy 1956 júniusában tartották meg az akkor népi demokráciának mondott rendszer első írókongresszusát Bukarestben, amelyre számos fiatal írót, költőt, szerkesztőt is meghívtak. Díszesen terített asztalok várták a vendégeket, a főhelyen a pártkorifeusokkal, akiket a magyar írók nevében a románul meglehetősen hibásan beszélő Nagy István köszöntött. „Bátran ránézett a magas rangú pártemberekre – írja Nagy Pál –, talán a kezét is meglendítette abban az irányba, s így kezdte szónoklatát: „Mă simt ca în pădure”… Vagyis: Erdőben érzem magam… Kifejtette aztán, hogy itt és most – valamint általában – olyan erdőhöz hasonlatos hazánk virágzó irodalma, ahol a madarak különböző hangon énekelnek, és ez a nagy csivitelés voltaképp nem egyéb, mint a szocialista-realista összhang… Amikor befejezte, az elvtársak elnézően mosolyogtak s lelkesen tapsoltak…

A hosszúra nyúlt ebéd végén hozták a parfét. Ekkor már ugyancsak emelkedett hangulat uralkodott a teremben. Gyorsan kibontakozott, s a legváltozatosabb formában nyilatkozott meg a népek barátsága: huszonéves kolozsvári magyar novellista ölelgette az ősz hajú román költőt és fordítva.

Ilyen körülmények között történhetett meg, hogy Bajor Bandi barátunk egy óvatlan pillanatban ráült a saját parféjára, ami nem sokkal előbb, kideríthetetlen okok folytán került a székére. Ennek következtében hatalmas folt keletkezett az ünnepi alkalomra gondosan kivasalt nadrág fenekén.

Bandi azonban nem veszítette el a fejét ebben a kritikus helyzetben sem. Miután sorba járta az asztalokat s mindenkinek elpanaszolta végzetes leülésének következményét, odalépett a főnökökhöz, mégpedig a cenzúra (vagy ahogy akkoriban szemérmetes szerénységgel nevezték: a sajtóigazgatóság) első emberéhez, akit a szakma berkeiben csak Dömének nevezett mindenki, s nyájas közvetlenséggel így szólt hozzá:

– Ardeleanu elvtárs, maguk annyi mindent ki tudnak venni a lapokból. Nem tudnák kivenni ezt a foltot is a nadrágomból?


És odafordította a hátsó felét…


Úgy tűnik, Dömének is volt némi humorérzéke, a jelek szerint megértette a kérdésfelvetést, és jót nevetett. Pillanatok alatt híre támadt a dolognak a sűrűn koccintgató vendégsereg körében.

Ezen a kongresszuson egyetlen hozzászólásnak sem volt a Bajor foltját elhomályosító sikere.


Több mint bizonyos, hogy az oly vigyázva őrzött humorérzéke óvta meg a kiváló írót attól, hogy a diktatúra szorításában valamiféle végzetes ballépésre szánja el magát. Ez a különlegesen drága kincs tartotta meg utókorának – minekünk! – irodalmunk egyik legragyogóbb elméjét, Bajor Andort.


Share Button
Ennyien olvasták: 256

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.