Humor Külföld Kultúra

Sztárok, akik elhagyták az Oscar szobrocskát

Hiába ez a filmvilág legáhítottabb díja, egyeseknek mégsem érhet olyan sokat, hiszen egyszerűen elhagyták. Legalább tíz olyan sztárról tudunk, aki gondatlanul bánt az arany szobrocskájával.

ANGELINA JOLIE

Angelina Jolie 2000-ben vehette át a legjobb mellékszereplőnőnek járó trófeát az Észvesztő című filmben nyújtott alakításáért. Köszönőbeszéde szerint megtiszteltetésnek érezte a kitüntetést, de olyan sokra mégsem becsülhette, hiszen azt állítja, a díjátadó óta nem tudja, hol van.

10993-xki6wt

„Amikor megnyertem, akkor láttam utoljára. Nem őrizgetek díjakat, mert szerintem nem jó mindig magunk körül tartani őket” – mondta a színésznő, aki a gálán az Oscart édesanyjára, a 2007-ben elhunyt Marcheline Bertrandre bízta. A jelek szerint a díj holléte vele szállt a sírba. De talán nem is baj, hiszen az értékes trófea vélhetően a hatgyermekes Jolie–Pitt rezidencián sem lett volna sokkal nagyobb biztonságban.

JENNIFER LAWRENCE

Napos oldal főszerepéért 2013-ban jutalmazott Jennifer Lawrence története egészen hasonló Jolie-éhoz. Az éhezők viadala-filmek sztárja szintén úgy gondolja, hogy balszerencsét hoz, ha a díjunkat közszemlére tesszük a lakásunkban, ezért ő is rögtön édesanyjának adta, hogy vigye haza a család Kentucky-beli otthonába.

17-jennifer-lawrence-1.w750.h560.2x

„Nem tudom, hol lehet. Bízom benne, hogy valahol Kentuckyban. Ha nincs otthon, akkor viszont eltűnt” – vallotta be a sztár, akitől egyébként nem olyan meglepő ezt hallani, hiszen elég szeleburdi lányka hírében áll: gondoljunk csak híres megbotlásaira, amiket a díjak begyűjtésekor a színpadra vonulás közben szokott produkálni!

BING CROSBY

Úgy tűnik, az Oscar-díj elhagyása nem újkeletű trend a sztároknál, hiszen a Magam útját járom! férfi főszerepéért díjazott énekes, Bing Crosby már 1945-ben elveszítette a magáét. Bár a becses trófea igazából néhány évtizeddel később tűnt el: a hálás művész ugyanis alma materének, a Gonzaga Egyetemnek adományozta a szobrocskát, ahol egy szemfüles diák 1972-ben kiszúrta, hogy valaki egy Mickey egér-figurára cserélte ki az értékes díjat.

 Az évszázad bűntényének azonban szerencsére happy end lett a vége: az Oscar-szobor egy héttel később az iskola kápolnájában bukkant fel – kiderült, hogy csak egy diákcsíny áldozata lett. „Csak meg akartam nevettetni az embereket” – vallott bűne indítékáról a tettes névtelenül az iskolaújságban.

MARLON BRANDO

A néhai színészlegenda igazán hálátlannak bizonyult, hiszen pályája során két Oscart is kapott, és mindkettőt elhagyta. „Nem tudom, mi lett az Oscarral, amit a Rakparton-ért kaptam. Valahol elkallódhatott az idők során” – írta a sztár önéletrajzában.

És hogy mi lett A keresztapa főszerepéért 1973-ban kapott szoborral? Mint az közismert, Brando akkor nem jelent meg a ceremónián, hanem egy indián nőnek öltöztetett statisztát, „Sacheen Littlefeathert” küldte maga helyett, tiltakozásul az ellen, ahogy az amerikaiak az indián népességgel bánnak – a szórakoztatóiparban is. „Lehet, hogy az Akadémia elküldte nekem a szobrot, és ha így tettek, fogalmam sincs, hol lehet” – vallotta be a színész. Csak egy tipp, de lehet, hogy meg kéne nézni a Littlefeather család tipijében…

MATT DAMON

Habár Matt Damon eddigi pályája során hetven filmben szerepelt és mindössze négynek írta a forgatókönyvét, mégis utóbbi kategóriában sikerült díjat nyernie az Oscar-gálán: 1998-ban barátjával, Ben Affleckkel közösen a Good Will Hunting-ért jutalmazták őket az arany szobrocskával. A trófeával azonban ő is elég hanyagul bánt.

02-matt-damon-ponytail.w750.h560.2x

„Azt tudom, hogy a New York-i lakásomban volt. De sajnos egyszer elromlott a locsolónk, amikor házon kívül voltunk a feleségemmel, és az egész helyet elöntötte a víz. Ekkor láttam utoljára” – mesélte a sztár, aki idén esélyt kapott arra, hogy pótolja a hiányt, hiszen a Mentőexpedíció-ért ismét kiérdemelt egy jelölést, ráadásul ezúttal az egyik legrangosabbnak számító A legjobb férfi főszereplő kategóriában.

COLIN FIRTH

TORONTO, ON - SEPTEMBER 10: Actor Colin Firth of "Arthur Newman" poses at the Guess Portrait Studio during 2012 Toronto International Film Festival on September 10, 2012 in Toronto, Canada. (Photo by Matt Carr/Getty Images)

Mindannyiunkkal megtörtént már, hogy a vécében felejtettük a táskánkat vagy a mobilunkat – A király beszédé-ért 2011-ben a legjobb főszereplő díjával kitüntetett Colin Firth azonban az Oscarját hagyta ott. A kissé már bekoktélozott színésszel az egyik afterpartin történt a szóban forgó incidens, szerencséjére azonban egy takarító megtalálta a becses trófeát, és úgy vélte, nem a diszkréten a vécés néninek juttatott borravalóról lehet szó, így visszaszolgáltatta a mit sem sejtő színésznek jogos tulajdonát. Firth egyébként nem az egyetlen szórakozott sztár a filmvilágban: Meryl Streep és Audrey Hepburn annak idején ugyanígy jártak.

WHOOPI GOLDBERG

Whoopi_Goldberg_-_Comic_Relief_2006_-_Daniel_Langer

A legkülönösebb eset mégis a Ghost mellékszerepéért 1991-ben kitüntetett Whoopi Goldberggel történt, aki tizenegy évvel győzelme után úgy találta, Oscarja kicsit már piszkos, ezért az Akadémia közreműködésével elküldte tisztításra a szobrokat gyártó cégnek. Útközben azonban valaki feltörte a dobozt, amiben szállították, és kivette belőle a díjat. A bűne viszony annyira nyomaszthatta a névtelen tolvajt, hogy pár nappal később megszabadult zsákmányától: Goldberg Oscarját az ontariói reptér egyik kukájában találták meg. „Oscar soha többé nem hagyhatja el a házam küszöbét” – nyilatkozta az incidens után a színésznő.

SIMON EGAN

A király beszéde alkotói a jelek szerint különösen pechesek, hiszen Colin Firthön kívül a film egyik társproducerének, Simon Egannak is történt egy kis baleset az Oscarjával. Ő ugyan nem a toaletten hagyta, viszont felelőtlen módon engedte, hogy csecsemő korú kislánya játsszon vele. A gyermek sajnálatos módon egy betonudvaron babusgatta az értékes csecsebecsét, amit sikerült leejtenie, így a szobrocska behorpadt, és arany borítása is súlyos sebesüléseket szenvedett. A sérüléseket ugyan nagyjából helyreállították, de Egan Oscarja már sosem lesz a régi – legközelebb talán inkább a mobilját kellene odaadnia a gyereknek: az nem akkora veszteség.

forrás: tvgo.hu

Share Button

Hozzászólások

hozzászólás

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.