Kultúra

Tamás Gábor újra Vásárhelyen!

tamas gabor
Interjú a Svédországban élő énekes-zeneszerzővel, akinek november 22-én lesz lemezbemutató koncertje a Kultúrpalotában:

– Az idén egy újabb albumának bemutatója lesz. Mit kell tudni erről az albumról, a koncertről?
– Hat év elteltével egy válogatást adunk ki, ennek a lemeznek – Játsszuk el újra! – a bemutató koncertjére november 8-án kerül sor Budapesten, az  Uránia Nemzeti Filmszínházban. Utána indulok egy hosszú erdélyi, majd egy 13 várost magába ölelő felvidéki turnéra is. A mostani lemezre azok a dalok kerültek fel, amelyek az előbbi válogatáson (a Hervadó Petúniák című albumon) nincsenek rajta, de persze lesz rajta néhány új dal is, mint például épp a Játsszuk el újra! című. Az idén, a zenekarom mellett, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem táncosai is elkísérnek az erdélyi turnéra, őket Deák Orsolya nagy hozzáértéssel tanította be. Nagy izgalommal várom a marosvásárhelyi koncertet!

– Ön már több alkalommal lépett fel Marosvásárhelyen. Van-e különleges, az itteni koncertekhez, Marosvásárhelyhez kötődő emléke?
– Természetesen! 1994 őszén, 18 év távollét után tértem vissza az erdélyi színpadokra, így Marosvásárhelyen is koncertet tartottunk, amely fergeteges volt. Azóta, ahányszor erdélyi koncertturnéra indulok, nem hagyhatom ki Marosvásárhelyt, ahol mindig nagyon jól éreztem magam, rengetegen ismernek, és ahol sok, kedves barátom van.

– Kolozsvárott született, Svédországban él, gyakran tartózkodik és koncertezik  Erdélyben, Magyarországon, Ausztráliában, az Egyesült Államokban. Országot ugyan váltott, de szívet nem, mindig megmaradt annak a közkedvelt előadónak, aki sokat ad a rajongóinak, nagyra becsüli a közönségét. Mit üzen Tamás Gábor közönségének?
– A marosvásárhelyi közönség rendkívül igényes, érezni lehet például, hogy a legszebben meghangszerelt dalokat tapsolják meg igazán és ez kötelez! Tudom, hogy ide mindig új dalokkal és új koncerttel kell visszatérnem, hiszen a lelkes marosvásárhelyi közönség ezt elvárja tőlem. A rajongók nagyon fontosak számomra is, hiszen ők adnak erőt és értelmet a pályafutásom folytatáshoz, belőlük ,,táplálkozom”. Szeretettel várom őket november 22-én este a Kultúrpalotába a lemezbemutató koncertemre. Nagyon remélem, hogy nem bánja meg senki, aki eljön!

Koncertkörút következő helyszínei:
2014. november 20. Székelyudvarhely, 19 óra Művelődési ház
2014. november 21. Bágyon, 19 óra Művelődési ház
2014. november 22. Marosvásárhely, 19 óra Kultúrpalota
2014. november 23. Kolozsvár, 19 óra  Magyar Opera

Share Button

Hozzászólások

hozzászólás

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.