Valamennyien tudjuk, hogy a négyévente számított szökőévekben a február egy nappal hosszabb szokott lenni, úgy, mint az idei évben is. Az viszont már kevéssé ismert, hogy a hosszabb februárnak mégsem az utolsó, 29. napját tekintjük szökőnapnak. Ez utóbbi pedig nem kisebb történelmi személyiség, min Julius Caesar római államférfi nevéhez köthető.
A nikaiai zsinatra volt visszavezető a naptár megcsúszása
Az évszakok, illetve a csillagászati jelenségek, események, nem egész számú napok szerint ismétlődnek. Emiatt a naptár, amely ugyanannyi napot tartalmaz, mindig egy kissé elcsúszik az ismétlődő csillagászati eseményekhez képest. Ennek kiküszöbölésére vezették be a szökőévet, amelynek az a lényege, hogy a naptári és a csillagászati év között mutatkozó különbséget, meghatározott időnként, egy beiktatott plusz naptári nappal szüntetik meg.
A 325-ben megtartott első nikeiai zsinaton határozták meg a március 21-i tavaszkezdet időpontját. Még az ókorban, a Kr.u. 325-ben megtartott nikaiai zsinaton tették meg a tavasz kezdőnapjának március 21.-ét, amely egy csillagászati eseményhez, a tavaszi napéj-egyenlőséghez kötődik. A naptári és a csillagászati év közötti különbség azonban a 16. század második felére már tíz naptári napra hízott fel, emiatt elkerülhetetlenné vált a naptárreform, amelyet XIII. Gergely pápa 1582-es rendelete vezette be.
A pápa elrendelte, hogy 1582. október 4-e csütörtök után, október 15-e, pénteki nap következzék, ezáltal kiküszöbölve az évszázadok alatt felhalmozódott tíznapos eltérést. Magyarországon csak öt évvel később, 1587-ben vezették be a Gergely-naptárat, mégpedig úgy, hogy az október 21-i szombati napot november 1., vasárnap követte. Ma a világ legtöbb országában a Gergely-naptárt alkalmazzák.
Szökőév és szökőnap
A Gergely-naptár a naptári és a csillagászati év közti különbséget úgy küszöböli ki, hogy meghatározott évenként a normál esetben 28 napos februárhoz egy további naptári napot rendel hozzá. Az ilyen éveket nevezzük szökőévnek, ám az úgynevezett szökőnap mégsem a toldaléknap, február 29-e, mint arra többnyire gondolnánk, hanem február 24. napja. Ennek az első látásra szokatlan számításnak szintén az ókorba nyúlnak vissza a gyökerei, ami a nagy római államférfi, Julius Caesar naptárreformjához köthető. Caesar rendelte el ugyanis, hogy „ a március kalendasa (hónapja, a szerk.) előtti hatodik nap kettőztessék meg” – ez pedig a mai naptár szerint február 23. napja, amelyet a szökőnap, azaz február 24. követ. A Gergely-naptár szerint szökőév a minden, néggyel osztható év, kivéve a 100-al oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-al is oszthatóak.
A századfordulós évek közül éppen ezért csak a 400-al is osztható évek lehetnek szökőévek; ilyen volt például a 16. és 17. század fordulója, az 1600-as év, de legutóbb a millenium éve, 2000 is. A következő századfordulós szökőévre még meglehetősen sokat kell várni, legközelebb a 2400-as lesz ilyen év.
Háromezer évente egynapos csúszás
A Gergely-naptárban minden 400 évre 97 szökőév jut. A Gergely-naptár egész pontosan 365, 2425 napból, míg a csillagászati év 365,2422 napból áll. Ennek megfelelően – szemben a 16. századi naptárreformig széles körben használt Julián-naptárral – a Gergely naptár csak 3000 évente marad el egy teljes naptári nappal a csillagászati naptár mögött.
A híres 18. századi angol csillagász John Herschel – aki az Uránusz felfedezője volt – arra tett javaslatot, hogy a pontosság érdekében minden 4000-ik év ne minősüljön szökőévnek, ám ezt a felvetést az igen csak hosszú időtáv miatt, nem támogatták. A Julián-naptárban – amely minden néggyel osztható évbe ugyancsak a februárhoz told hozzá egy plusz napot – a naptári év 365,25 napból áll. A Julián-naptárban 130 évenként adódik ösze egy naptári nappá a naptári és a csillagászati év közötti különbség. A kínai vagy például a héber időszámításban a naptár holdhónapokban méri az időt. Itt a szökőévnek ennek megfelelően nem szökőnapja, hanem szökőhónapja van, ami a kínaiaknál egy meglehetősen bonyolult számítás alapján kerül be a naptárba.
forrás: Origo
