Központ
2017. augusztus 17. csütörtök, Jácint
Helyenként felhős
Csütörtök
Helyenként felhős
Derült
Holnap
Derült
Derült
Szombat
Derült

Orbán: Romániában politikai hadjárat folyik magyar politikusokkal szemben

Központ február 29, 2016 Belföld, Hírek

Orbán Viktor kormányfő szerint Romániában politikai hadjárat folyik magyar politikusokkal szemben, háttérbe akarják szorítani a magyar kisebbség politikai vezetőit, amit megfelelő súllyal szóvá kell majd tenni.

korábbi próbálkozások

korábbi próbálkozások

A miniszterelnök a hétfői nagyköveti értekezleten értékelte Magyarország és a szomszédos államok viszonyát.
A magyar-szlovák kapcsolatot rendezettnek, a magyar-szerbet kiegyensúlyozottnak nevezte, Horvátországról pedig úgy fogalmazott: “most próbáljuk rendezni a kapcsolatokat”, ami nem egyszerű feladat, mert “a kapcsolat szövete roncsolt”.
Szlovéniáról szólva Orbán Viktor arra hívta fel a figyelmet, hogy ez egy elhanyagolt relációja a magyar külpolitikának, de komoly remények fűzhetők az együttműködéshez.
A kormányfő beszélt Ukrajnáról is, jelezve: nem látni, hogy az országból mikor lesz egy nyugatos gazdasági szerkezettel rendelkező jogállam. Azt azonban megerősítette: Magyarország érdeke az, hogy Oroszország és Magyarország között mindig legyen “valami”, vagyis ne legyen közös határunk Oroszországgal.
Azt is megismételte, hogy az év felénél nem lesz automatikus a szankciómeghosszabbítás Oroszországgal szemben.

forrás: MTI

 

Ennyien olvasták: 301

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.