Központ
2017. november 22. szerda, Cecília
Eső
Ma
Eső
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Helyenként felhős
Péntek
Helyenként felhős

200 nap Indiában, a „kontrasztok” hazájában

Központ augusztus 29, 2017 Társadalom

India vagy ahogyan sokan ismerik, a kontrasztok országa földrajzilag, kulturálisan és etnikailag is egyaránt sokrétű. S bár vele kapcsolatosan szinte minden ember fejében ott motoszkálnak a klisék és sztereotípiák, Bereczki Beáta és Szőcs István – nem törődve a negatív visszhanggal – 200 napot töltöttek el Indiában. Átélt élményeik, amelyekről meséltek nekünk, egy olyan világba kalauzolják el az olvasókat, amit csak kevesen tapasztalhatnak meg.

„Részben hasonló, részben különböző indíttatásból mindkettőnknek régi vágya volt eljutni Indiába. Ez már az első találkozásunknál is szóba került. Nekem konkrétabb tervem volt, azaz tudtam, hogy két éven belül szeretném ezt megvalósítani, Istvánban akkoriban ez még nem körvonalazódott”- meséli Beáta, akik számára India tökéletes célpont volt, hiszen az aktív élet hívei, szeretik a kihívásokat és rosszul viselik az unalmat.

Engem iskolás korom óta foglalkoztatott a gondolat, hogy látogassak el Távol-Keletre, többnyire azóta, hogy megismerkedtem a keleti filozófiákkal. Később, geográfus lévén, már a természeti adottságok is vonzottak erre a helyre – meséli István, akinek mindössze két hét leforgása alatt sikerült lebonyolítania a készülődés konkrét folyamatát, elintézni és beszerezni a szükséges dolgokat. „Amikor kiléptem Mumbaiban a reptér ajtaján, egyből megcsapott a trópus érzése, a hőség meg a párás levegő, egy üvegházhoz hasonlóan, ahol banánpálmák vannak. Ezt követte a nyüzsgés, a leírhatatlan embertömeg, a közlekedési káosz és a zaj, ami ezzel együtt járt. Intenzív első benyomás volt” – emlékszik vissza.

Bea 2016 elején kezdett el komolyabban foglalkozni az ötlettel, és szinte egy évig dolgozott azon, hogy megvalósítsa álmát. „István később csatlakozott hozzám Indiában, tulajdonképpen az utolsó egy hónapban. Nekem picit bonyolultabb volt a folyamat, mert dolgoztam is, több papírt kellett elintézni, a vízum megszerzése is nehezebb volt. Sokat nézegettem, hogy melyiket válasszam India 29 állama közül; végül Tamilnádu mellett döntöttem, ami a dél-keleti részen van, a Bengáli-öböl partján. A fővárosban, Chennaiban – korábbi és talán ismertebb nevén Madrászban – laktam, ahol több mint 7 millió ember él” – árulta el Beáta, aki az érkezés során hasonló első benyomásokkal lett gazdagabb.

Sokszínű „embervilág”

„Indiában az emberek többnyire vendégszeretők voltak, boltokban és utazásnál viszont fehér emberrel elég sűrűn asszociálják a gazdagságot, úgyhogy ennek függvényében szabják meg az árakat. Nem szeretek általánosságokat felállítani, de azt tapasztaltam, hogy sajnos a környezetüket illetően igénytelen emberek, rettentően lazák és legtöbben teljesen párhuzamosak az idővel” – meséli István a tapasztalatait.

„Nagyon sok segítőkész és előzékeny emberrel találkoztam, több olyan eset is előfordult, amikor anélkül ajánlották fel idegenek a segítséget, hogy kértem volna. De sokan próbáltak átverni csak azért, mert látták, hogy külföldi vagyok és azt sejtették (néhány hónap után már rosszul), hogy kevés lehet a valós tudásom Indiáról. Voltak kedves kollégáim is, akik sokat segítettek abban, hogy kevésbé érezzem a kultúrsokkot, és könnyebben tudjak beilleszkedni. Bennem is volt egy nagy adag kíváncsiság a kultúra iránt, ami átlendített a nehezebb időszakokon” – ecseteli Bea. Eleinte sok problémája volt a kommunikációval, mivel Tamilnáduban nem is angolt, hanem inkább tanglisht beszéltek, ami gyakorlatilag a tamil és az angol keveréke volt.

Szegénység kontra gazdagság

Indiában a nagy szegénységet és nagy gazdagságot egyaránt meg lehet tapasztalni, nem hiába él az a sztereotípia róla, hogy a kontrasztok országa. Emellett a kasztrendszer hatásai is érződnek, bár ezt már 1947-ben eltörölték. „Jelenleg Kína után a második legdinamikusabban fejlődő gazdaság és ez érződik, könnyen lehet vállalkozást indítani, és van lehetőség fejlődni. Az utóbbi évtizedekben a gazdaság egyik mozgatórugója az IT-szektor robbanásszerű növekedése volt, mivel sok nyugati vállalat kihasználta az indiai, aránylag olcsó munkaerőt. Ennek ellenére, abból fakadóan, hogy nagyon nagy az ország népessége, és az iskolázatlan rétege is, nem egyszerű feladat az átlag életszínvonal emelkedésének elérése” – összegzi Bea az Indiában tapasztaltakat.

„Szembetűnőbbek a kontrasztok, mint más országokban, ahol jártam, mert itt egymás mellett lehetett megtapasztalni a végleteket. Például nagyobb városokban számtalan csillogó-villogó pláza van, ahol nyugati márkák is képviseltetik szép számban magukat. De mellettük simán megférnek a putrik” – meséli István.

Hivatás és kalandvágy

Bea az ott töltött idő alatt sem tétlenkedett, ugyanis öt hónapot dolgozott egy cég üzletfejlesztési és marketing részlegén. Mindeközben igyekezett a lehető legtöbbet megtanulni arról a kultúráról, ami körülvette, azáltal, hogy utazott, megfigyelt, beszélgetett, kérdezett, fotózott.

Az Indiában töltött idő mindkettejük türelmét és a kitartását néhányszor próbára tette, de most úgy érezik, hogy ez a tapasztalat alapot ad a továbbiakhoz is. „Adódtak olyan helyzetek, amikor csak egymásra vagy csak magunkra számíthattunk. Ebből kifolyólag talán bátrabbak, merészebbek lettünk, mert olyan problémákat kellett megoldanunk, amilyenekkel eddig nem találkoztunk, beleértve a kommunikációs nehézségeket és az eltérő kulturális szokásokat is” – vonták meg tapasztalataik summáját.

Legek országa

Legfurcsább szokás, amivel találkoztál

István: A folyamatos dudálás; jelzésre is használják. Meg mindenre. Mindig.

Bea: Talán az, hogy még ma is nagyon elterjedt szokás az elrendezett házasság, bár nem találtam furcsának mindaddig, amíg nem azokat az embereket hallottam erről beszélni, akik nap mint nap körülvettek.

Legboldogabb pillanat

Bea: Találkozni Istvánnal Goán, öt hónap távollét után, ami az első alkalmat is jelentette Indiában arra, hogy valakivel szemtől szemben is magyarul beszélhettem.

István: Régi vágyam vált valóra azzal, hogy Royal Enfielden motorozhattunk.

Legmeghatóbb pillanat

Bea: Vadon élő elefántok után leskelődni a dzsungelben. Itt hirtelen azt is megértettem, hogy mi ihlethette Kiplinget A dzsungel könyve megírására.

István: Elefántokat megérinteni.

Legviccesebb pillanat

István: Élőben látni, amint emberek mozgásban levő buszról csüngnek.

Bea: Nehéz választani. De a top 3-ban mindenképp benne van az, amikor Mumbaiban a metróállomáson vártunk egy kínai és egy indonéziai lánnyal, meg egy brazil fiúval. Egy ember, aki mellettünk állt hirtelen letérdelt, megpuszilta a brazil fiú cipőjét, közben mormogott valamit, aztán gyorsan felállt és pénzt kért. Mi meg lereagálni is nehezen tudtuk azt, ami történt.

Legszomorúbb pillanat

István: A hazatérés pillanatai, meg az, hogy Beát nem engedték be a reptéri terminálba. Akkor tudtuk meg, hogy biztonsági okok miatt Indiában hozzátartozót nem engednek be, csak azt, aki utazik. És azt is csak négy órával az indulás előtt.

Bea: Inkább csalódás volt az, amikor először kimentem Chennaiban az óceánpartra. Annak ellenére, hogy a Marina Beach a turistalátványosságok között van számon tartva, csak egy rendkívül mocskos, szemetes parton találtam magam, több ezer másik emberrel, akik a víz szélén álltak és bámulták a hullámokat.

Timár Tímea

Share Button
Ennyien olvasták: 663

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.