Központ
2017. november 25. szombat, Katalin
Helyenként felhős
Szombat
Helyenként felhős
Borús
Vasárnap
Borús
Eső
Hétfő
Eső

2030-ra teljesen megszűnhet az AIDS-járvány

Központ július 14, 2015 Társadalom

aidsSikerült megállítani és visszafordítani az AIDS-járványt, amely 2030-ra teljesen megszűnhet – jelentette be az ENSZ-főtitkár.

Harmincöt százalékkal csökkent az új HIV-fertőzöttek és több mint 40 százalékkal a halálos áldozatok száma a világon a 2000-es évek eleje és 2014 között. A világszintű erőfeszítéseknek köszönhetően 2000 óta harmincmillió ember megfertőződését és nyolcmillió halálesetet sikerült elkerülni az ENSZ keddi jelentése szerint.

“A világnak sikerült megállítani az AIDS-járványt és visszafordítani” – fejtette ki Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár. Véleménye szerint a következő lépés annak a “nagyravágyó, de realista célnak” a megvalósítása, hogy 2030-ig teljesen megszűnjön a járvány. Ehhez a HIV elleni harcra fordított eddigi évi 22 milliárd dollárt a következő évben 8-12 milliárd dollárral kell növelni az ENSZ UNAIDS nevű programjának jelentése szerint. “A következő öt év döntő jelentőségű lesz” – véli Ban Ki Mun.

A szegényebb országokban 2000-ben a HIV-fertőzöttség még halálos ítéletet jelentett. Akkoriban a jelentés szerint világszerte 4300 ember halt meg naponta az immunrendszert gyengítő betegség következtében. Azóta világszerte 15 millióan kapnak megfelelő orvosságot, amely sakkban tartja a vírust. Az ENSZ szerint 2000 óta világszerte mintegy 187 milliárd dollárt fordítottak a HIV elleni harcra.

Forrás: mti

Share Button
Ennyien olvasták: 196

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.