Központ
2017. október 19. csütörtök, Nándor
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Derült
Holnap
Derült
Derült
Szombat
Derült

A bajor miniszterelnök szerint sokan lesznek majd hálásak Orbán Viktornak

Központ szeptember 21, 2015 Társadalom

Horst Seehofer bajor miniszterelnök szerint sokan hálásak lesznek majd Orbán Viktor magyar kormányfőnek az uniós külső határ biztosításáért.

A bajor miniszterelnök szavait a Süddeutsche Zeitung című müncheni lap idézte hétfői számában Seehofer pártja, a konzervatív CSU tartományi törvényhozási (Landtag) frakciójának kedden kezdődő tanácskozásával kapcsolatban, amelyre meghívták Orbán Viktort.

A tanácskozás egyetlen témája a menekültválság, és a magyar vendégnek ugyan szerda este Brüsszelben kell lennie az uniós állam-, illetve kormányfők soron kívüli tanácskozásán, de a CSU-ban még mindig arra számítanak, hogy Orbán Viktor eleget tesz a szerdára szóló meghívásnak.

A Süddeutsche Zeitung szerint vitatott a magyar kormányfő meghívása, Horst Seehofer viszont a védelmébe vette azt, és elmondta: “sokan hálásak lesznek még azért, amit a határokon tesz” Orbán Viktor.

Thomas Kreuzer frakcióvezető hozzátette: “a meghívással nem akarjuk semmilyen formában értékelni Magyarország belpolitikáját”, de Magyarországnak a Szerbiával közös határa révén kulcsszerepe van az Európai Unió külső határának biztosításában, azaz a schengeni egyezmény betartásában.

“Beszélnünk kell egymással, ha meg akarunk oldani problémákat” – mondta a frakcióvezető.

“Azt is tudni akarjuk Orbán miniszterelnöktől, hogy miként képzeli el a jövőt, mit vár az EU-tól, és hogyan akar megfelelni az EU-ban viselt felelősségének” – tette hozzá.

A beszámoló szerint a pártban vannak, akik nem veszik jó néven, hogy Orbán Viktor részt vesz a CSU-hoz közel álló Hanns Seidel Alapítvány Bad Staffelsteinban működő oktatási központjában, az egykori benedekrendi Banz Kolostorban (Kloster Banz) tartandó tanácskozáson.

Legalábbis elvárták volna, hogy a párt hangsúlyosabban jelezze, miben különbözik politikája a “jobboldali populista” magyar miniszterelnök politikájától – írta a lap.

Különösen az tölti el aggodalommal ezeket a CSU-tagokat, hogy a pártvezetés ismét erőteljesebben igyekszik közeledni Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz. Ezzel kapcsolatban Horst Seehofer azt mondta, szerinte csak Oroszország részvételével lehet megoldani a szíriai konfliktust, ezért fenn kell tartanai a párbeszédet az orosz elnökkel.

Thomas Kreuzer hozzátette: Oroszországnak az ukrán válságban folytatott tevékenységét “természetesen el kell ítélni”, hiszen ellentétes a nemzetközi joggal mindaz, amit Putyin tett. A szíriai konfliktus lezáráshoz azonban szükség van Oroszországra, és a frakcióban erről is tárgyalni kell.

Forrás: mti

Share Button
Ennyien olvasták: 223

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.