Központ
2017. augusztus 19. szombat, Huba
Derült
Szombat
Derült
Derült
Holnap
Derült
Eső
Hétfő
Eső

A hitelek lejre váltásáért tüntettek a frankhitelesek

Központ január 26, 2015 Társadalom

Tüntetést rendezett a frankhitelesek szövetsége vasárnap Bukarestben, a hitelek lejre váltását követelve. A parlament épülete előtt összegyűlt, az ország különböző térségeiből érkezett több száz demonstráló a kormány és jegybank közbelépését sürgette.

adevarulfoto

A megmozdulás kezdeményezői előzőleg interneten tettek közzé petíciót, amelyet öt nap alatt 21 ezren írtak alá. Ebben egy olyan jogszabályt követelnek, amely lehetővé tenné, hogy a devizahitelesek az eredeti árfolyamnál legfeljebb 20 százalékkal magasabb árfolyamon lejre váltsák hitelüket, a kamatfeltételek és a teljeshiteldíj-mutató (THM) megváltoztatása nélkül.

A tüntetők „A jegybank úgy szabályoz, ahogy a bankok diktálnak”, „Az uzsorát a jegybank és az állam törvényei védik”, „Eredeti árfolyamon akarunk törleszteni” feliratú táblákat emeltek a magasba. A demonstráció szónokai azt hangoztatták, hogy a bankok és a jegybank is felelős a frankhitelesek nehéz helyzetéért, amibe a svájci frank váratlan erősödése nyomán kerültek.

A tüntetők azt állították: a szerződéskötéskor nem tájékoztatták őket az árfolyamkockázat valódi mértékéről, becsapták őket, ezért azt követelik, hogy ne hagyják magukra őket a válság terheivel. Több szónok kijelentette: nem fizetik tovább a törlesztőrészleteket a bankoknak, amíg a hatóságok nem lépnek közbe védelmükben.

A közösségi portálokon szervezett tüntetés résztvevői azt kérték a más valutákban eladósodott devizahitelesektől, csatlakozzanak mozgalmukhoz, mert szerintük – ha nem váltják lejre hitelüket – könnyen hasonló helyzetbe kerülhetnek.

A kormány múlt héten jelezte: a bajba jutott frankhitelesek számára is elérhetővé akarja tenni azt a programot, amely adókedvezménnyel bátorítja, hogy a hitelesek a futamidő meghosszabbításáról egyezzenek meg a bankokkal.

Romániában hat bank 75 ezer lakossági ügyfelét érinti a svájci frank váratlan erősödése. Az OTP Bank Romania a törlesztőrészletek kamatának 1,5 százalékkal való ideiglenes csökkentését ajánlotta fel frankhiteleseinek, a Volksbank frankhitelesei pedig három hónapig tavalyi árfolyamon fizethetik törlesztőrészleteiket, a Raiffeisen romániai bankja pedig a júniusban esedékes félszázalékos kamatcsökkentés előrehozásával próbált könnyíteni frankhitelesei helyzetén.

Forrás: mti

Fotó: adevarul

Share Button
Ennyien olvasták: 222

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.