Központ
2019. augusztus 17. szombat, Jácint

A jövőt úgy építhetjük fel, ha a múltat nem feledjük

Nemes Gyula május 27, 2019 Társadalom

– Dr. Ábrám Zoltán fotótárlata –

Kedden a Maros Megyei Képzőművészek Egyesületének kiállítótermében összegyűlt népes közönség egy igen érdekes tárlatmegnyitónak lehetett részese, szemtanúja. Dr. Ábrám Zoltán fotói révén kettős megemlékezésre adott okot, lehetőséget: egyrészt a Peripraván készült fotóival a kommunizmus áldozatainak kívánt emléket állítani, másrészt az Örményországból hozott fényképeivel az 1915-ös örmény genocídium szomorú következményeire próbálta terelni a közvélemény figyelmét. A megnyitó után arra kértük a fotóművészt, beszéljen a Peripravára, illetve Örményországba tett útjáról, élményeiről, indíttatásáról.  

A kettős fotótárlat-megnyitó rövid klasszikus zene előadással startolt, majd Ábrám Noémi köszöntötte a megjelenteket – külön üdvözölve a jelen lévő, 90. életévét töltő Dr. Péter Mihály orvosprofesszort. László Márton levéltáros-történész a kommunizmus világot és benne a társadalmat átformáló törekvéséről beszélt, amit mindenféle szélsőséges, radikális módszerekkel próbált véghezvinni. „Azokra, akik szembefordultak a rendszerrel, vagy akiket egyszerűen bűnbaknak jelöltek ki, börtön, gyakran vesztőhelynek szánt bűntető- vagy munkatáborok, átnevelési kísérletnek csúfolt kínzássorozat, ördögi praktikák egész tárháza, és sokszor mindezek végén a kivégzés, a halál várt. Áldozat tehát volt bőven, van kikre emlékeznünk. Derékba tört életutak, sorsok, csonka családok, fejfák és közös sírok, soha el nem temetett holtak, akiknek csak jelképes sírjaikhoz tehetünk gyertyát. Ez a kiállítás róluk szól, dokumentum, emlékezés, de figyelmeztetés is!” – mondta a meghívott történész. Dr. Puskás Attila a világtörténelem nagy népirtásait próbálta rangsorolni az áldozatok számának függvényében, amelyek közt az örmény genocídium is „elöljáró” helyet foglal el. De már az is szomorú, ha egy eseménynek egyetlen halálos áldozata van, hát ha még másfél millió. Puskás Attila Baruir Nercessian A halál völgyében jártam című könyvéből olvasott fel részletet, amely a testet kínzó, lelket darabokra szaggató események után is az élet igenlését helyezi előtérbe. Czirjék Lajos egyesületi elnök köszöntése után dr. Ábrám Zoltán mutatta be fotóit, aki a tárlatmegnyitó után lapunknak is nyilatkozott:

„Periprava – a poklok pokla”   

A képzőművész-egyesület kiállítótermében lehetőségem adódott felkérés alapján fényképkiállításra, és arra gondoltam, hogy mivel 2017-ben határoztak arról, hogy május 14-e a kommunizmus áldozatainak legyen emléknapja Romániában, miért ne emlékezhetnénk meg mi is itt, Marosvásárhelyen erről? Én foglalkoztam a témával, könyvet írtam nagyapám emlékére, de mindazok emlékére akik – akárcsak ő – megjárták a kommunista lágereket, munkatáborokat, kiemelve Peripravát. Mikor erről beszélek, mindig meg szoktam emlékezni azokról a jeles személyiségekről – Csiha Kálmán református püspökről, Mózes Árpád evangélikus püspökről, Dávid Gyuláról, az EMKE 90 évet betöltött tiszteletbeli elnökéről, vagy Páskándi Géza íróról, akik Peripraván is voltak, mert ez volt a poklok pokla. Több munkatábor, börtön volt az országban, de ez volt a legek legje, nem véletlen, hogy ennek három vezetőjét ítélték el a közelmúltban.  De ez az ítélet már nagyon későn jött. Ezért gondoltam, hogy ezt a kiállítást hoznám ide, és mivel elég nagy a kiállító felület, párosítottam a szintén megemlékezésre – az örmény genocídiumra – összeállított fényképsorommal. Augusztus 23-a az Európai Unió szempontjából a totalitárius rendszerek – köztük a kommunista – áldozatainak az emléknapja. Tehát, ha Európa így gondolkodik, akkor miért ne lehetne egy helyen ez a két téma, ez a két kiállítás. Fontos a köztudatba azt elhinteni, hogy vannak ilyen emléknapok, vannak ilyen szomorú dátumok, a jövőt csak úgy építhetjük fel stabil alapokra, ha a múltat nem feledjük.

Ezzel tartozom nagyapám emlékének”

Nagyapám nem beszélt az életének erről az időszakáról. Általában jellemző volt, hogy akik kikerültek a kommunista börtönökből, nem beszéltek, több okból. Részben azért, mert nem is nagyon volt idő, hisz keményen dolgoztak az emberek, másrészt mert megfélemlítették őket, és annyira kellemetlen élményeik voltak, hogy igyekeztek azt elfeledni. Nagyapámat, Ábrám Sámuel gazdatisztet, több társával együtt, az úgynevezett „érendrédi perben” ítélték el, azért mert nem támogatták a kollektivizálást, azzal a váddal, hogy szervezkedtek és szimpatizáltak az 1956-os magyar forradalommal. Az ítélet után ő is elkerült Peripravára, a birtokunkban van a Ion Ficior lágerparancsnok aláírásával ellátott elbocsájtó engedélye 1963. január 24-ei dátummal. Abban az évben kezdődtek az amnesztiák. Nagyapám a legsötétebb korszakát élte meg a munkatábornak. Agyonzsúfoltak oda több ezer embert, a falutól három kilométerre, rögtönzött szálláshelyekre, akár még a Dunán veszteglő uszályokra is, nádat vágtak, töltést kubikoltak, mezőgazdasági munkát végeztek, embertelen körülmények közt. Én úgy gondoltam, hogy ennyivel tartozom nagyapának, de jelképesen a többieknek is, hogy elmegyek és meglátogatom a helyszínt, ami egy sajátos élményt jelentett, hiszen írott nyoma nincs annak, hogy ott volt a leghírhedtebb láger. Most egy spanyol-olasz cégnek van ott birtoka, a parancsnoksági épületet, ahol a kínzások és gyilkosságok történtek, négy csillagos szállodává alakították 14 szobával, ahová főleg külföldiek járnak, elsősorban madárlesre. Nagyon szép az állatvilág, amit kihasználnak. Nem tagadják, hogy mi volt ott, tudnak róla, de aki idegen, annak semmi fogalma nincs erről.

A fotóim másik része Örményországban készült, ahol 2013-ban egy konferencián jártam. Közben megtoldottam két nappal az ott tartózkodásom és szétnéztem a környéken is. Az 1700 éves örmény kereszténységnek a hangulatát kaptam lencsevégre, ezeknek egy része látható kiállítva, más részük pedig a mai Örményország hangulatát mutatja be. Mint tudjuk, az ország a Szovjetunió része volt, nincs 30 éve, hogy függetlenedett, tehát egy sajátos hely, amelyet érdemes meglátogatni. Szép élményt nyújthat. A kiállítás egyik képe a genocídium emlékére állított domborművet ábrázolja, úgy gondolom, ezt a köztudatba kell építeni, hogy sajnos bekövetkezett.  Főleg azért is, hogy ne ismétlődjenek ezek az események” – összegzett.

   

Share Button
Ennyien olvasták: 274

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.