Központ
2017. október 23. hétfő, Gyöngyi
Eső
Hétfő
Eső
Eső
Holnap
Eső
Helyenként felhős
Szerda
Helyenként felhős

A karácsony

Központ december 22, 2012 Társadalom

k1A karácsony

nem a magányos emberek ünnepe. Az egyetlen ünnep, amikor együtt kell lennie minden családnak. Kimondva, vagy csak magunkban kérhetjük legbensőbb óhajunkat. Minden évben ugyanazokat a dalokat énekeljük, ugyanazokat az ételeket esszük, követjük a hagyományokat, és ezáltal úgy érezhetjük, valahová tartozunk. Valójában mindannyian csak az otthonunkat keressük. Összeállításunkban egyházi emberek mesélnek olvasóinknak életük legnevezetesebb, legszebb, avagy legfelejthetetlenebb karácsonyáról.  

Kimeríthetetlen titok és valóság, sejtelmesség és igaz esemény fényével robban be a betlehemi éjszaka története a szürke hétköznapok történelmébe. Világhatalmát élő Római Birodalom dicsőnek titulált császára, Augustus kíváncsi arra, mekkora is az ő nagy birodalma, hány halandó ember fölött úr ő, s ezért népszámlálást rendel el. Megalázott elnyomottságában élő názáreti család Betlehembe indul, engedelmeskedve a császári törvénynek, és beteljesítve az angyali üdvözlet szent szavait: „fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak” (Lk 1,31).

Azóta minden valamire való ember tudja: akkor ott Betlehemben megszületett Jézus, az Isten Fia – és ez a karácsony. Azon lehet vitatkozni, decemberben volt-e vagy sem, melyik évben történt mindez pontosan, de tény, a mi világunk attól számítja a történelem időpontjának meghatározását. Ezért írunk mi is ma 2012-t, mert annyi év telt el ama betlehemi fényes éjszaka óta, amikor megszületett az Úr Jézus Krisztus.

A karácsony egyetemes és személyes, mert az egész világon gyertyát gyújtanak szentestén, megszámlálhatatlanul sok nyelven felcsendül a „Stille Nacht, heilige Nacht” – mifelénk „Csendes éj, szentséges éj”-ként, de egyben elvitathatatlanul személyes is, mert mindenkinek van személyes karácsonyi élménye, amit gyermekkora megszépült emlékeként hordoz magában, vagy éppen szülőként élt át, amikor látta, hogy gyermeke milyen boldog a zöld fenyőfa alatt.

Őrizzük büszkén ezeket a személyes karácsonyi élményeket, mert – talán észrevétlenül – éppen ezek csiszolták finomabbra lelkünket. Én is őrzök számtalan szép karácsonyi emléket, még olyant is, amelyet soha el nem mesélek.


otvÖTVÖS JÓZSEF volt esperes, a marosvásárhelyi Vártemplom református lelkésze

Karácsony – sírással

Pontosan 1962-ben történt, de nem a félévszázados évforduló miatt idézem most fel. Hagyományos, megszokott karácsonyi ünnepre hangolódva, vallásórás gyermekekként a versosztás lázában égtünk.

Édesapám a marosvásárhelyi tüdőklinikán feküdt kilyukadt tüdővel. Egyik betegtársa Arany János összegyűjtött költeményeit olvasta, édesapámnak pedig nagyon megtetszett Fiamnak című vers – egyetlen fia voltam én is. Egy vonalas füzet kitépett lapjára, ceruzával lemásolta a verset, s hazaküldte nekem, figyelmeztetve a versszakok végén ismétlődő refrénre:

„Kis kacsóid összetéve szépen,

Imádkozzál, édes gyermekem”.


Amikor megmutattam az Arany János verset, a lelkipásztor eléggé szabadkozott, ez nem karácsonyi költemény, de a tízéves fiú makacsságával ragaszkodtam hozzá, hogy én vagy az édesapám által küldött – Fiamnak – verset mondom el a pókai református templomban a karácsonyfa alatt, vagy akkor nem szavalok.

Szokás szerint zsúfolt templomban énekeltek és szavaltak a pókai vallásórás gyermekek, kezdve az első osztályosoktól felfelé.

Harmadik osztályos voltam akkor, s már a hetedikesekre került a sor, de az én nevem még nem hangzott el. Szomorú lettem és szégyenkezve sírni kezdtem, amikor legutolsónak meghallottam a nevem. Szipogva, de bátorságot erőltetve magamra, álltam ki a sorból s mondtam be a verscímet: Fiamnak. A harmadik padban ülő nagyanyám már a verscím hallatán sírni kezdett. Mondtam-mondtam az Arany-verset, de egyre több helyről szipogás hallatszott, az utolsó versszakot már én is könnyekkel küszködve, sírva mondtam el. Talán az volt életem leghatásosabb versmondása, egy zsúfolt templom fele sírva hallgatta az én szavalásomat. Akkor azt gondoltam, az én versmondásomért sírnak, ma már tudom, kórházban ünneplő édesapámnak szólt, csak én arattam le a babért.


nagy_laszloNAGY LÁSZLÓ az Erdélyi Unitárius Egyház főjegyzője, püspök-helyettes

Ki is az angyal?

Ahol születtem és ahol felnőttem, a Hargita aljában, mindig kemény és hosszú telek voltak. „A farkas soha nem ette meg a havat”, a tél nagyon sokszor áprilisig kitartott. Szép, hófehér lepel takarta a tájat. Nem szennyezte be ezt semmi, csak a nyulak, őzek lábnyomai látszottak, ha gyermekként végig csatangoltunk a dombokon, alkalmas szánkózó és síző helyet keresve. Mindig szép és kellemes emlékeket elevenít fel a tél érkezése. Falusi gyermek lévén emlékszem, ahogy a hó beálltával a szekerek a csűrbe kerültek, legtöbbször szétszedve a polyva tartóba, és a szán lett a fuvarozó eszköz. (Édesanyámat is azzal vitték születésemkor a szülészetre a szomszéd faluba.). Nagy szeretettel ültünk fel a szánokra és énekeltünk torkunk szakadtából fizetségül a gazdának. Nagyapám, kerekes lévén, irányítható, kormányos szánkót készített unokáinak, de ezek talpai nehezen bírták a szöktetéseket, amelyeket gyermekként nagyon szerettünk. Igaz, otthon mi is alig bírtuk anyánk dorgáló szavait, egy-egy kiruccanás után, amikor csuromvizesen haza állítottunk, vagy amikor a nehezen megvásárolt bakancs talpát levette a felkulcsolható csáklya (korcsolya). Így, ilyen hangulatban vártuk gyermekként a karácsonyt, az ünnepet. Most felnőttként, túl az ötvenen, meghatározni, kiválasztani, hogy melyik is volt a legszebb, nagyon nehéz. Mert emlékezetesek és szépek a gyermekkori karácsonyok, a családalapításkori első évek, a gyermekek első ráfigyelése a karácsonyfára… Jó, hogy voltak és megszépítették életünket. Most egy gyermekkori karácsonyomra emlékszem, amely mélyen megmaradt emlékezetemben, és amely mindig boldog érzéssel tölt el.

Az angyalvárás és a karácsonyra való készülés szüleim számára nem volt könnyű, még akkor sem, amikor én születtem. Nemrég forgatták ki őket minden vagyonukból. Még magukon érezhették a kulák jelzőt és bélyeget. A talpraállás és önmagukra találás időszakát élték és tudták, hogy úgy kell élniük, hogy gyermekeik soha ne ismerjék meg azt a megaláztatást, amiben egykor ők éltek.

Ezért szerettek volna mindig szép ünnepet varázsolni nekünk. Így, az angyal mindig el kellett jöjjön, úgy ahogy tudott, nem fáradt el a megtömött zsák cipelésében, de mindig megérkezett hozzánk is. Emlékszem, hogy a szomszédba vittek át, hogy ott várjam meg az angyal érkezését. Ott már szerényen állt a karácsonyfa almával és dióval feldíszítve. Hozzánk vajon mikor jön, mikor érkezik meg? A gyermeki gondolat nem nyugodhatott. Hiába a mese és a játék a felnőttek szeretetével, én mindig menni akartam, de nem tudtam szabadulni. Egyszer szükségemet jelentettem be, ki kellett menni az udvarra, mert akkor még ez volt a gyakorlat. Végre kint vagyok, le a tornácon, ki az udvarra és ki a kapun. Már ott voltam a házunk előtt, amikor utolértek és megfogtak. De házunk előtt, a függönyön és sötétítőn át láttam, hogy az angyal épp akkor díszíti a karácsonyfát és az az angyal nagyon hasonlít valakire. Hiába vittek vissza a szomszédba, és hiába volt a meggyőző mese, mert az angyal arcát magam előtt láttam és látom ma is, és tudom, hogy ki volt. Aztán csak arra emlékszem, hogy a régi orosz harmonika helyett, amit bátyám egy pár évvel azelőtt kapott, egy háromváltós Timis harminkát kaptam. Leírhatatlan volt az öröm.

Tudom és elhiszem, hogy vannak nagyobb örömök, mint amit én akkor átéltem és talán nekem is voltak, de nekem most ez a legemlékezetesebb.


tiborGYÖRGY TIBOR, a Marosvásárhelyi Szent Miklós kövesdombi egyházközség plébánosa

Csakis Ő az angyal…

Egy szép, tornácos házban láttam meg a napvilágot. Az erdő közel. Tó a ház mellett. Abban az időben minden évszaknak megvolt a maga szépsége. Főleg a téli időszak tetszett. A tél beköszöntésével már vártuk a jó öreg Mikulást, aki egy kis papírtasakban édességet hozott, elrejtve a két ajtó között.     

Nem tudom elfelejteni mennyire vártuk a Karácsonyt és az angyalok érkezését. Az valóban angyaljárás volt. A várva várt este kis gyermekként, nagy izgalommal vártuk a pillanatot, mikor jelenti be édesanyám az angyalok megérkezését. Ő is játszva a szerepet kíváncsian, nyitotta a nagyszoba ajtaját, s már a besugárzó fény mellett lehetett látni a karácsonyfa csillogását. Egy nagy örömkiáltás: „Megérkezett az angyal!!!” Én csak álltam, bámultam a félhomályban azt az egyszerű, de életem legszebb karácsonyfáját, amint a maga egyszerűségében, de annál nagyobb pompájában ékesítette az ünnepet. Csak néztem az érdekes figurákat az ágakon, házilag készített szaloncukrot, rajta kis gyertyák, melyeket később meggyújtottunk. Felejthetetlen hangulatot tetézte, hogy édesanyám könnyes szemmel körbeállította három árva gyermekét a karácsonyfa körül, és kérte, imádkozzunk egy kicsit az „angyalért” – megköszönve neki a kedvességet, fáradságot, szeretetét. Egy pillanatig még csendben maradtunk, mintha senki sem akarta volna ezt a varázslatos esti hangulatot megtörni, aztán elhangzott egy halk mondat: „Most megnézhetjük, mit hozott az angyal.” Nem volt zene, nem volt más fény csak a gyertyák ontották a maguk egyszerűségével a karácsony örömét, áhítatát, de mintha valóban maguk az angyalok énekelték volna a régi karácsnyi éneket: „Íme, midőn mindenek bírsággal hívatnak, az Augusztus könyvébe szám szerint íratnak….”.  S ekkor félénken kezdtünk a csomagok után nyúlni. Egy ideig mindenikünk el volt a maga ajándékéval, felejthetetlen öröm volt bennem.

Indultunk az éjféli szentmisére. Ott is érezni a jó Isten szeretetét, és a közénk szállt Fia születését. Gyönyörködni az ünnepi templom szépségében, hallgatni és csodálni a pásztorjátékot és hallani azt a felemelő érzést, amikor egy templomi közösség egy szívvel lélekkel énekli: Dicsőség az Istennek és békesség a jóakaratú embereknek. A lelkipásztor ünnepi áldással bocsátott el.

Otthon várt a finom töltött káposzta. S azt hiszem életemben olyan jó ízűen nem ettem még ünnepi ételt.  S lefekvéskor engedni az angyalok ölelését, hadd vigyázzanak ránk és édesanyánkra, akiről csak később tudtuk meg, hogy valóban egy angyal.

Share Button
Ennyien olvasták: 291

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.