Gyermekkoromban, ifjúkoromban sokat olvastam, szinte mindent, ami a kezembe került. Különösen az állat- és növényfotókkal illusztrált atlaszok, történelmi lexikonok, képes albumok, fényképekkel teletűzdelt útleírások kötötték le a figyelmem. Aztán később a szakkönyvek kezdtek érdekelni, és ma már nehezemre esik olyan könyvet olvasni, amelyik nem tartalmaz képeket, illusztrációkat, rajzokat. Nagy örömömre a közelmúltban olyan könyvek kerültek fel a polcomra, amelyek nagyon sok színes fényképet tartalmaznak, valóságos fotóalbumok. Ezek közül hármat lapunk olvasóinak a figyelmébe is szeretnék ajánlani.
Bíztatás épített örökségünk megbecsülésére
2017-ben a marosvásárhelyi MasterDruck Nyomda gondozásában jelent meg Ferencz András fiatal fotóművész képes albuma A kő marad címmel, amely Közép-Erdélyi kastélyok fényképeit tartalmazza. Az album fotóanyaga több kiállításon vett részt a kiadvány megjelenéséig. „A különféle romboló hatások által megviselt épületek vagy sokszor csak maradványaik – a képek tanúsága szerint – még mindig magukon hordozzák a patinás jelleget. A könyvben szereplő kastélyok nagy része Erdély szívében, Kolozs illetve Maros megyében található. Ebben a kiadványban az épületek sorrendjét az állapotuk határozza meg, vagyis a legromosabbtól elindulva a jobb állapotban levő, illetve már felújított kastélyok felé haladunk. A képek olyan időutazásra hívják az olvasót, amelynek során felidézheti a múltat, megismerheti a jelent és elgondolkodhat a jövőn, de ugyanakkor bíztatást is jelentenek épített örökségünk megtekintésére, megbecsülésre és megőrzésére” – olvasható a kiadvány előszavába. A kastélyfotók mellé dr. Kálmán Attila fűzött rövid, háromnyelvű (magyar, román, angol) ismertetőt az épületek történetéről. A Maros megyei kastélyok közül láthatók a könyvben többek közt a szentpáli, a marosszentgyörgyi, a bonyhai, a gernyeszegi, a görgényszentimrei, a sáromberki, a marosugrai és az erdőszentgyörgyi kastélyok.
Marosvásárhelyi örmény származású személyiségek
A marosvásárhelyi örmény közösség kialakulásának, beolvadásának történetét, a hajdani örmény ősök életét, lakóházaikat, jeles képviselőit, a jelenlétükre utaló jeleket, a város kriptáiban megtalálható temetkezési helyeiket, valamint a Marosvásárhelyi Örmény- Magyar Kulturális Egyesület (MÖMKE) tíz éves tevékenységét Szász Avéd Rózsa, Barabás Kisanna és dr. Puskás Attila tárja az érdeklődő közönség elé egy szemet gyönyörködtető kiadványban. A marosvásárhelyi örmények című – színes fotók sokasságával illusztrált – kötet gyergyószentmiklósi nyomdában látott napvilágot a tavalyi év folyamán. A kiadványból érdekes részleteket tudhat meg az olvasó a Marosvásárhelyen élő, dolgozó örmények „hagyatékáról” is. Azt például, hogy hol található, hogy néz ki ma a Dudutz-ház, a Czakó-féle szanatórium, a Csíki ház, a Petrás Géza háza, vagy az Izmael ház. De azt is kevesen tudják ma már Marosvásárhelyen, hogy a város jeles személyiségei közül többen voltak örmény származásúak. Mint például: dr. Csíky János (1800–1876), a város főorvosa, dr. Czakó József (1895–1975), a róla elnevezett szanatórium sebészorvosa, dr. Száva János Zoltán (1916–2001) orvos, egyetemi tanár, dr. Fugulyán Gergely (1920–1996) orvos, dr. Wajtsuk Pál (1925–1985) ideg-elme főorvos, Izmael Márton (1886–1960) gyógyszerész, Ávéd Márton (1865–1933) járásbíró, Jánosi Gerő (1875–1943) tanár, Kapdebó Erna (1886–1972) magyar-szakos tanár, Petelei István (1910–1986) rajztanár, Kozma Lívia (1915–1988) tanárnő, Várterész Pál Gergely (1926–1992) biológia tanár, Petelei István (1852–1910) közíró, publicista, Nuridsány László (1917–1995) textilszakértő tanár, Keresztes Gyula (1921–2015) műépítész és még sokan mások.
„Nyergestető: a nemzeti kegyelet és tisztelet örökmécsese”
Szintén 2018-ban jelent meg dr. Balázs Lajos docens, néprajzkutató szívet-lelket simogató könyve a csíkszeredai Gutenberg Kiadó gondozásában: Nyergestető A lelkiismeret ágkeresztes-kopjafás temetője. (A nemzeti kegyelet néprajzi földrajza). A több mint 100 színes fotóval illusztrált könyv szerzője következőket írja a bevezetőben: „Nyergestetőről történelemkönyvekben, történészek tanulmányaiban, útleírásokban olvasni, de költőket, művészeket is megihletett. Ez a könyv azonban nem a nyergestetői csata történetét meséli el, nem történelmi hitelességet, pontosságot keres. Hanem azt, ahogyan él egy történelmi esemény az emberek tudatában – hogyan hat, milyen érzéseket, érzelmeket gerjeszt, milyen emlékeket tart ébren vagy takarékon. Egyszóval: másképpen elmondott történelemmel szembesül az olvasó. A nyergestetői ágkeresztes (vesszős), kopjafás temető nem a Lelkiismeret eltemetője, amint a cím sejteti, ellenkezőleg. Inkább a nyugtalan Lelkiismeret megjelenítője. A nemzeti kegyelt és tisztelet ‹örökmécsese›. Ez a különös temető egy nemzeti közösség, egy nemzet – székely-magyar – együvé tartozásának, helyben maradásának makacs akarása, az életüket itt hagyó székely katonák becsületének, méltóságának védelmezője, emlékeztetője.”
