Központ
2019. december 15. vasárnap, Valér

A magyar nép szolgálatában

Központ október 3, 2013 Társadalom

A magyar nép szolgálatában

bojtecsaba

Ki ne ismerné Böjte Csabát? A ferences szerzetes nemrég Strasbourgba látogatott, ahol az Európai Parlament elnökével is találkozott. Bizonyos körökben nemcsak felvetődött, hanem már sokan javasolták, hogy legyen képviselő az említett parlamentben. Elképzelhető, hogy hamarosan ott fogjuk látni? Erről és egyebekről beszélgettünk vele.

– Csaba testvér, úgy tudom, civilként évekkel ezelőtt autóvillamossági szerelőnek tanult. Meggyőződésem, hogy hosszú és göröngyös volt az út a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozásáig…

– Ha ennyire visszanyúlunk az időben, a válaszomat azzal kezdeném, hogy mint sok más munkatársam, én is a kommunizmus évei alatt nőttem fel. Már gyermekkoromban megtanultam, hogy mi a munka. A Hargitán például bányászként is dolgoztam. Mi tagadás, az ember fiatalkorában sok mindennek készül. Számomra nem jött össze az autóvillamossági szakma. A bányászélet hónapjai igencsak próbára tették az akaraterőmet. Úgy hiszem, ekkor kezdtem konkrétan készülni a papi pályára.

b2

– Évtizedekkel ezelőtt a hatalom akkori képviselői nem nézték jó szemmel azokat, akik a papi pályát választották…

– Ez így igaz. Az életemet a kommunizmus igencsak meghatározta. Ha példával kell élnem, azt mondanám el, hogy édesapám is írogatott. Sajnos egy verse miatt a Ceaușescu-rezsim bírósága hét évi börtönre ítélte. Innen szűk öt év után szabadult, de a börtönben elszenvedett kínzások és egyéb megpróbáltatások következtében szabadulása után másfél hónappal meghalt. Számomra ez alapvető momentum volt annak megértésében, hogy a baj nem az emberben, hanem a tudatlanságban lakozik.

b3

– Válaszaiból az tűnik ki, hogy az akkori fiataloknak távolról sem volt annyi esélyük, mint a mostaniaknak.

– Ez egyértelműen így van. Ha jól meggondolom, gyermekkoromban három lehetőség közül választhattam. Az első, hogy pakolok és elvándorlok valahova: külföldre, „Nyugatra”, más országba vagy kontinensre. A második lehetőség: mint a strucc, bedugom a fejem a homokba, és a saját elefántcsonttornyomban élem a mindennapi szürke életemet úgy, mintha minden rendben lenne. Én nem az említett két lehetőség közül akartam választani. Nekifogtam takarítani, rendet teremteni, és arra törekedtem, hogy magam körül olyan világot hozzak létre, ami minden szemszögből nézve emberhez méltó. Ennek érdekében döntöttem úgy, hogy tanulni fogok, képzem magam, és megteszek mindent annak érdekében, hogy a szülőföldem, Erdély lakható, szép és rendezett legyen.

b4

– Ön Erdélyben több mint ezerötszáz nehéz sorsú gyermekről gondoskodik. Ez egy nem akármilyen feladat. E nemes célhoz honnan merít állandóan erőt, kitartást, szeretetet, odaadást?

– Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszolni tudjak, megint vissza kell lépjünk az időben. A Szent Ferenc Alapítvány pont húsz évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit. Jelen pillanatban 78 helyiségben folytatunk gyermekvédelmi tevékenységet. Külön meg szeretném említeni, hogy az elmúlt két évtized alatt több mint ötezer szegény sorsú gyermeket fogadtunk be. Igaz, figyelembe kell venni, hogy az említettek fele már végzett, vagyis kirepült a segítő szárnyaink alól. Az állandó erőről, a kitartásról, a szeretetről és az odaadásról pedig csak annyit, hogy ha valaki azt teszi, amit szeret, ha azt végzi, amit Isten kér tőle, akkor mindehhez megvan, vagyis megadatik a kellő erő is. Én ebben a munkában örömömet lelem, és biztos vagyok abban, hogy ez a megfogalmazhatatlan elégtétel ad nekem erőt ahhoz, hogy tovább dolgozhassak.

– Hogyan lehet átlátni egy ekkora rendszert, miként lehet mindenütt ott lenni, ahol problémák adódnak, ahol szükség van Csaba testvér jelenlétére?

– Nagyon egyszerű a válaszom. Mi, erdélyi magyarok nem másért, hanem az autonómiáért küzdünk. Hasonlóképpen gondolkodom én is. A mi feladatkörünkben az a legfontosabb, hogy mindegyik ház, mindegyik nevelő szakszerűen és felelősséggel végezze a munkáját. Minden egyes munkatársamnak, kollégámnak én is autonómiát szeretnék adni, mégpedig a tevékenységében és a munkájában, hiszen én nem más helyett akarok dolgozni, hanem olyan embereket akarok bevonni ebbe a munkába, akik a tevékenységen belül megállják a helyüket. Abszolút hiszek abban, hogy aki tud segíteni a gyermekeken, az az én munkámat segíti. És persze vegyük figyelembe azt is, hogy e nemes munkát nem egyedül végzem, hanem több mint háromszáz munkatársammal.

– Az Ön által létrehozott gyermekmentő szervezet célja tehát az Erdélyben sanyarú körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása. Sok városban találni hasonló sorsú gyermekeket. Mi tagadás, ők is szívesen lennének az ön oltalma alatt… Mit lehet tenni ennek érdekében?

b5

– Ez a kérdés nagyon sokszor elhangzik. A szerencse az, hogy mindenre megvan a lehetőség. Úgy érzem, most pont Maros megyére, és ezen belül is Vásárhelyre gondol.  Arra törekszünk, hogy minél több helyen jelen lehessünk. Elég, ha azt mondom, hogy Segesvár, vagy azt, hogy most  Szovátán akarunk beindítani egy kis házat. Ott is nagyon szükségszerű. A folyamat, hogy miként kerülnek hozzánk a gyermekek, egyáltalán nem bonyolult. Ha például egy családban egy gyermek bajban van, úgy a vérszerinti rokon, vagy ha ilyen nincs, akkor a gyám kell megkeressen minket. Írásban és Isten nevében kell kérje, hogy a gyermeken segítsünk. Ezután mi ellátogatunk a helyszínre, felmérjük a gondokat, és a helyi szociális munkással egyeztetve megtesszük a kellő lépéseket annak érdekében, hogy befogadhassuk a rászorulót. Tudni kell, hogy több típusú befogadás létezik. A leggyakoribb „a kollégium típusú befogadás”, amikor a gyermek ösztöndíjat és szociális jellegű elhelyezést kap. Azonban beszélni kell a súlyosabb esetekről is. Sok esetben a román állam gyámhatósági törvényei kerülnek előtérbe. Ez az eljárás egy kicsit lassabb, de természetesen ezek is megoldódnak.

Tudni kell, hogy mindkét elhelyezési mód mellett lehet a gyermekeket látogatni, hétvégenként hazavinni, és majd, amikor a család talpra áll, a gyermek véglegesen hazakerülhet.

Igazából olyanok szeretnénk lenni, mint az állomás melletti csomagmegőrzők. Nálunk a szülők bizalommal elhelyezhetik a gyermekeket, persze, annyi különbséggel, hogy mi a gyermeket neveljük, iskolába járatjuk, tehát gazdagítjuk, és nem csak megőrizzük.

– A rászoruló gyermekek befogadásán kívül tud-e valamit tenni a mélyszegénységbe süllyedt családjaikért, otthonmaradt testvéreiért?

– Beszélhetek olyan családokról is, ahonnan nyolc vagy akár tíz gyermek van nálunk… Biztos léteznek olyanok, akik nem hiszik, de igen, ha nem is naponta, de kapcsolatban vagyunk ezekkel a családokkal. Ha jól belegondolok, nyugodt lelkiismerettel állíthatom, hogy reálisan tudunk rajtuk segíteni.

– Sok adományt kapnak belföldről, külföldről. Hogyan lehet a javakat, pénzt méltányosan, igazságosan elosztani a házak között, egyáltalán tisztán, becsületesen kezelni, az utolsó fityinggel is elszámolni az adományozók felé?

– Nem gondolom, hanem állítom, hogy abszolút nincs igazságos elszámolás a Földön. És aki ezzel nem ért egyet, annak üzenem, hogy Isten sem ad mindenkinek egyformán. Én arra törekszem, hogy minden háznak adjak és gondoskodjak a rám bízott gyermekek szükségleteiről. És hogy mi van azzal, ami marad? A mi jelszónk a következő: ami marad, azt odaadjuk a nálunknál is szegényebbeknek.

– Sokat szerepel a médiában, sokat utazik, ami biztos sok idejét rabolja el. Közben a hálózat olajozottan működik, tulajdonképpen folyamatosan jelen van az oktatók, nevelők életében. Milyen lelki kötelékek tartják össze a hálózatot?

– Erről órákat tudnék beszélni. De megpróbálom magam visszafogni. Szent Ferenc nevét viseljük. Akárcsak a mostani pápa. A ferences lelkület a maga egyszerűségével, a vidám életigénylésével és a becsületes munkájával számunkra olyan iránytű, ami teljes mértékben segít eligazodni a 21. században. Ami pedig a hálózatot illeti, Istennek hála, létezik a telefon, az internet és a közösségi oldalak, melyek lehetőséget adnak arra, hogy akkor is tudjuk tartani a kapcsolatot, ha Erdély szétszórt területein is élünk.

– Meghirdette a párbeszéd és a kiegyezés évét. Mit kíván tenni az elkövetkezőkben, hogy a tolerancia, a megbocsátás, a kiengesztelődés kegyelme eljusson minden egyes erdélyi családba, közösségbe, de a politikusok fülébe is?

– El sem hinnék, hogy mi mindent láttam-hallottam. Sok esetben a családok legféltettebben őrzött titkait is ismerem. Az van, hogy hozzánk a gyermekeket nem a földrengés, nem az árvíz és nem a háborúk hozzák. Akik idekerülnek azok sajnos (!) az emberi tévedések, a felelőtlenségek, a naivságok és a Tízparancsolat be nem tartásának a következményei! Úgy gondolom, hogy a társadalmunk akkor újulna meg, ha alázattal visszatérnénk Isten parancsaihoz, és  kibékülnénk egymással. Vegyük figyelembe azt, hogy Jézus Krisztus sem hozott politikai és gazdasági reformokat. Ő az embereket belülről akarta megreformálni. Nekünk is ezt kell szem előtt tartani, figyelembe venni és véghezvinni, mert csakis így születhet meg egy új és tökéletesebb világ körülöttünk.

– Hogyan tudja a szegénységet hirdető, „kéregető” ferences lelkiség, a rend szabályait összeegyeztetni azzal az életformával, ami a rendszer fenntartása érdekében folyamatos „szereplésekre”, utazásokra kényszerítik?

– A ferences lelkület lényege a legkisebbek és a legelesettebbek becsületes szolgálata. Ha koldusokkal beszélek, bizonyos értelemben ugyanazt érzem, mintha egy miniszterrel társalognék. Engem mindig az a cél vezet, amelyért évtizedek óta dolgozom. Megéri, és jó, ha mindenki tudja, csak így lehet a lelkiismeretünk teljesen tiszta és nyugodt. Hát ezért vagyok én boldog.

– Száz éves a marosvásárhelyi Kultúrpalota. Erre az ünnepségre önt is meghívták. Miként fogadták, hogyan látja a palota centenáriumát?

– Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy meghívtak az említett centenáriumra. Arra gondoltam, hogy a vásárhelyieket nem egy köteg virággal, hanem egy csokornyi gyermekkel lepem meg. Az ünnepségre a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermek és Ifjúsági Kórussal látogatottam el. Fontosnak tartottam, hogy azokkal a népdalokkal jelentkezzünk, melyeket az önök vidékén énekelnek. Jó volt ott lenni.

– Nemrég Strasbourgba látogatott, ahol találkozott az Európai Parlament elnökével is. Bizonyos körökben nemcsak felvetődött, hanem már sokan javasolták, hogy legyen képviselő az Európai Parlamentben. Mindezt miként véli? Elképzelhető, hogy hamarosan ott fogjuk látni?

– Engem már sok mindenre felkértek. Voltak érdekesebbnél érdekesebb ajánlatok, megkeresések. Néha vakartam a fejem, de sokszor kacagtam magamban. Nekem soha nem voltak politikai ambícióim, és innen kiindulva soha sem álltam kötélnek, és nem is fogok.

Egyértelműen szeretném kijelenteni, hogy én mint ferences szerzetes pap a legkisebbek, a legrászorultabbak, a legelesettebbek szolgálatával szeretném a népemet szolgálni.


Share Button
Ennyien olvasták: 433

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.