Központ
2017. augusztus 23. szerda, Bence
Eső valószínű
Szerda
Eső valószínű
Derült
Holnap
Derült
Derült
Péntek
Derült

A Maros-partra sodródik a Vásárhelyi Forgatag

Központ augusztus 13, 2013 Társadalom

A Maros-partra sodródik a Vásárhelyi Forgatag

forg

Ez év márciusában alakult a Marosvásárhelyért Egyesület, amelynek céljai: tenni a város fejlődéséért, szorgalmazni előrehaladását és megmozdítani a magyar lakosságot a civilek segítségével. Az egyesület az augusztus végén sorra kerülő Vásárhelyi Forgatag rendezvénysorozat háttérintézménye. A szervezők hétfőn rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak, ahol Peti András alpolgármester, Soós Zoltán helyi tanácsos, a megyei múzeum igazgatója, Portik Vilmos és Jakab István, az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei szervezetének elnöke, illetve alelnöke a Vásárhelyi Forgatag körül kialakult újabb fejleményekről számoltak be.

 

Szükség van Marosvásárhelyen egy ilyen jellegű rendezvénysorozatra

A szervezők kifejtették, több mint egy évvel ezelőtt fogalmazódott meg, hogy szükség van Marosvásárhelyen egy olyan rendezvénysorozatra, amely a magyar lakosság értékeit mutatja meg. Az eredeti elképzelés szerint a város főterén, az egykori vásártéren kelt volna életre a mai vásári és kulturális forgatag.

A városházára július 12-én benyújtott területigénylési kérelemben a Nyári Színpadot, a főteret, valamint a Színház-teret igényelték a forgatag megálmodói. A szervezők ennek érdekében jóhiszeműen tárgyaltak a polgármesteri hivatal képviselőivel, a többszöri egyeztetés ellenére azonban a feleknek nem sikerült megegyezniük. A hivatal illetékesei a helyszín mellett a programot, a fellépők névsorát és a rendezvény elnevezését is megváltoztatták volna „szegregációtól tartva”.  Eredmény azonban a 30 napos válaszadási határidő lejárta után sem született.  A városvezetés ugyanis abban az esetben egyezett volna bele a rendezvény főtéri megszervezésébe, ha a programot úgy alakítják, hogy a koncertek, fellépők, vásárosok, árusok kétharmada a román közösség soraiból kerül ki.

Választás előtt: feladni vagy megvalósítani?

Így tehát a forgatag szervezői választás elé kerültek: feladják jó néhány ember csaknem egyéves munkáját, vagy megvalósítják az álmukat más helyszínen, más körülmények között. Így kényszerültek egy, a megközelíthetőség és a zenei programkínálat szempontjából szerényebb, de már hagyománnyal rendelkező, a vásárhelyiek által amúgy kedvelt helyszín mellett dönteni: a szabadtéri programok a Maros partján, a Hétfák szomszédságában kerülnek sorra. Az időpont is módosult, azaz augusztus 30-a és szeptember 1-je között kerül sor a rendezvényre.

„A lényeg,hogy beinduljon”

Arra a kérdésünkre, hogy az új helyszín fog-e ártani a rendezvény sikerének, Soós Zoltán RMDSZ-es városi tanácsos a következőképpen nyilatkozott: „Véleményem szerint fog ártani a sikernek, de figyelembe kell vennünk azt is, hogy ez az első ilyen jellegű rendezvény Marosvásárhelyen. A lényeg, hogy megtartsuk: akár a főtéren, akár a Maros parton. Fontos az, hogy beinduljon a folyamat, beépüljön a köztudatba, hogy létezik ez a rendezvény. Meggyőződésem, hogy egy-két éven belül elérjük azt, hogy a főtéren szervezhessük meg a Vásárhelyi Forgatagot.”

Megtudtuk még azt is, hogy az illetékesek amiatt halogatták a válaszadást a szervezők kérvényére, hogy azok kifussanak az időből, és befolyásolhatók legyenek. Felmerült annak is a gondolata, hogy a Református Kollégium udvarán helyezzék el a kirakodóvásárt, és szervezzék meg a koncerteket, de miután egyeztettek a marosszentgyörgyi önkormányzat képviselőjével és a telektulajdonosokkal, mégis a Maros-parti helyszín mellett döntöttek. A Kultúrpalota, a Teleki Téka, a Bernády Ház és a Nemzeti Színház azonban továbbra is maradnak helyszínként az oda tervezett rendezvények számára.

Share Button
Ennyien olvasták: 281

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.